Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-667

394 667. országos ülés 1916 szeptember 27-én, szerdán. Ezért nagyon melegen ajánlom a t. kormány figyelmébe azt a gondolatomat, hogy méltóztassék Magyarország sertésállományát, esetleg később marhaállományát is rekvirálni. Egyáltalában minden makszimális ár rekvirálás nélkül, szerintem, meddő kisérlet arra, hogy ezekben a dolgokban rendet csináljunk. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Néhány szóval szeretnék még az erdélyi menekültek sorsáról beszélni és kifogásolni azt, hogy e tekintetben még mai napig sem történtek meg a kellő intézkedések. A kormány a társadalomtól várja a segítséget, de a társadalom nem képes arra, hogy ellássa ezeket az erdélyi menekülteket. Az a pénz, amelyet némely újság, Az Est és a Pester Lloyd gyűjtött, tudtommal már elfogyott és ma is ott állnak ezek a menekültek azzal az igazán nyomorúságos kis kormánytámogatással, ott vannak a szükséglakásokban, jászkos szalmán intelligens emberek vegyesen czigányokkal, olyan állapotban, hogy rongyosan, egy ingben járnak intelligens emberek. Necsak a társadalom kötelességét méltóztassék szem előtt tartani, hanem tessék a kormánynak is erélyesen közbelépni. Arra is kérem a t. kormányt, legyen szives a ház elé hozni az adatokat arra vonatkozólag, bogy mennyi fa, gabona, marha, czukor és egyéb termény maradt Erdélyben. (Helyeslés balfelól.) Azt hiszem, ezzel semmi hadititkot nem árulunk el, mert hiszen az oláh jobban tujda azt, viszont ez megnyugtatná a közvéleményt, mert olyan mennyiségek keringenek a közvéleményben, amelyek valószínűtlenek. Azt hiszem, hadiérdekről egyáltalán nincs szó és a kormánynak kötelessége a képviselőket felvilágosítani arról, hogy körülbelül milyen értékek pusztultak el Erdélyben. Károlyi Mihály igen t. barátom szintén szóba bozta azt, hogy a kormány nem engedte meg a magyarországi szocziáldemokrata pártnak, hogy egy választójogi gyűlését megtartsa. En is felette hibáztatom ezt és nem látom be, hogy a kormány ezt miért nem engedte meg. A választójogi kérdés olyan kérdés, amelylyel nekünk foglalkoznunk kell és én tökéletesen értem, hogy a szocziáldemokrata jwt ezzel a kézirattal fordult a képviselőkhöz, értem kívánságait, azonban nem értem a hangját, melylyel ezt a kívánságát elénk hozta. Amikor látjuk azt, hogy a franczia szoczialista a legizzóbb naczionalista, amikor látjuk azt, hogy a német szoczialista a legbecsületesebb hazafi, akkor megvárhatjuk a magyar szoczialistától azt, hogy legalább egy szóval emlékezzék meg a hazáról, a magyar hazáról. (Ugy van ! bal/elől.) Mi, ezen az oldalon, akik a legszívesebben járulunk hozzá az ő törekvéseikhez, bizonyos fokig elhidegülünk irántuk, amikor azt látjuk, hogy a háború után ők más álláspontra akarnak helyezkedni, illetőleg ugyanarra az álláspontra, amelyen azelőtt állottak, t. i. az internaczionalizmus álláspontjára. Azt hiszem, hogy mint minden párt, a szocziáldemokrata párt is a háború után kell, hogy más Plattformról nézze a világot. Mi nem fogjuk folytathatni ott, ahol elhagytuk. Gr. Esterházy Móricz: Ők sem! Őrgr. Pllavicini György: Sem mi, sem ők, mondja igen helyesen t. képviselőtársam. Nagyon örülnék, ha végre felállana valaki azok közül, akiket mi bármely oldalon a nemzet vezéreinek tartunk és megmondaná nyíltan, hogy a háború után nem fogunk beszélni 67-ről és 48-ról, hanem egészen más alapról fog kelleni beszélni, egy háboru utáni álláspontról és háboru utáni alapról. Azt hiszem, kicsinyes gondolkodás be nem látni, hogy a mai idők sokkal nagyobbak, mint a 48-as idők voltak, sokkal nagyobbak, mint a 67-es idők voltak és azokon a régi alapokon, amelyeken a háboru előtt állottunk, már senkit sem fognak megválasztani. Végzem beszédemet és elnézését kérem ezen az oldalon ülő t. képviselőtársaimnak, hogy ex omnibus alicpiid, ex totó nihil beszéltem, mert azt hiszem, hogy amit itt elmondtam, abban nagyrészt mindannyian megegyezünk. Már pedig a t. túloldalnak, amint az az előbbi vitákból látható volt, ugy is hiába mondjuk el gondolatainkat. Látjuk, hogy azok eredményre nem vezetnek. A múltkor szerencsém volt egyt. barátommal, aki a túloldalon van, beszélni. Ö csodálkozott azon, hogy mi — és több képviselőtársamat emiitette, köztük engem is — itt annyit beszélünk és ugy csinálunk, mintha azt hinnők, hogy mindaz, amit mi mondunk, tényleg helyes, igaz és fennáll. Hát lehet, hogy tévedünk, lehet, hogy vitánkkal, beszédeinkkel nem értünk el semmit, sőt félek, hogy nem értünk el semmit. De én mindezektől a szempontoktól eltekintek, csak egy szemj>ontra gondolok : hogy én nem tudnék szemébe nézni azoknak a megmaradt kedves bajtársaimnak, akik négy hónajion át végigcsinálták Luck, Lokacy és Swiniuchy-nak minden jioklát, amikor azt kérdezik tőlem, hogy hát te mit csináltál négy hónapon keresztül, ha nem volna lelkiismeretem nyugodt, hogy legalább igyekeztem az igazságot keresni. (Élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. ) Elnök : Szólásra következik ? Vermes Zoltán jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Az a jelentés, amely előttünk fekszik, oly óriási anyagot ölel fel, hogy nagyon természetes, ha az egyes szónokok ennek a nagy anyagnak egyes részletedvei foglalkoznak és azokat domborítják ki. így az én felszólalásom főczélja szintén az, hogy ezzel a jelentéssel kapcsolatosan a leendő szocziálpolitikának egyik igen fontos részét iparkodjam lehetőleg plasztikusan a t. ház és a kormány szeme elé állítani, t. i. az anya- és csecsemő-védelem kérdését. (Helyeslés bal.felől.) De ezt megelőzőleg arra az általános helyzetre is óhajtanék néhány megjegyzést tenni, amelyre előttem szóló t. barátaim, tegnap Csermák Ernő, mai napon gTÓf Károlyi Mihály és őrgróf PaHavicini György, oly túlságosan és bőséges adatokkal felszerelve kitérj esz,