Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-667

zeptember 27-én, szerdán. 392 667. országos ülés 1916 s kapták a maguk kontingensét és nagy részük — nem mindannyian, hisz vannak tisztességes bizományosok — többet vásárolt össze a 42 koronás áron, mint amennyi a kontingens volt. Mi történt aztán ? Az, hogy még mielőtt a kontingenst felére szállították le, vártak az ekszkontingens eladásával és vagy eladták hizlalóknak a makszimális ár megkerülésével-takarmányárpának, vagy pedig megtartották az árpát, sejtvén előre, hogy a rendeletek megszegését a kormány rendesen egy pótrendelettel hagyja jóvá. így is történt. Mikor ugyanis az illetékes körök látták, hogy a sörárpa kérdése helytelenül volt elintézve és a czélt nem érték el, felemelték a takarmányárpa árát is 42 K-ra. A közvetítők tehát, akik a kontingensnél többet vettek, igen jól jártak, inert a 9—10 korona árkülönbözetet nem kellett nekik megfizetni. Nagyon hibás intézkedésnek tartom azt, — és erre vonatkozólag egy érdekes esetet fogok elmondani — amely kimondja, hogy a gazda a közvetítők kizárásával kénytelen beszerezni a hizlaláshoz szükséges terményeket. A Haditermény Részvénytársaság közvetítése ki van zárva, már pedig én azt hiszem, épen itt kellett volna a Haditermény Részvénytársaságnak közbenjárnia, hogy az ő révén jussanak a gazdák a szükséges kontingenshez, mert csak a Haditermény Részvénytársaság Ítélheti meg, hogy jogosult-e a kérés. Egy birtokos, aki nem igen szokott itt tartózkodni és nem nagyon ismeri az itteni viszonyokat, beküldte nekem a kereskedelemügyi nsinisteriumnak egy szerinte csodabogárszerü intézkedéséről szóló határozatát. Én ezen az intézkedésen nem csodálkozom, mert ez a 2369. M. E. számú rendelet következménye. Az eset az, hogy egy uradalom kért néhány száz sertésének hizlalására 1500 métermázsa árpát és 1500 métermázsa tengerit, viszont felajánlotta, hogy ha meghajtja a Haditermény utján ezt a mennyiséget, akkor niakszimális áron a ininisterium rendelkezésére bocsátja a hizlalt sertéseket. A válasz, amelyet kapott, így hangzik (olvassa): »Kérelme a 2369/1916. M. E. számú rendelet 23. §-a alapján nem teljesíthető, miután ezen rendelet idézett szakasza értelmében csupán a mezőgazdasági üzemekkel nem kapcsolatos állathizlalás czéljaira adható ki terménybeszerzési engedély, már pedig kérelmező beadványából kitünőleg mezőgazdasággal kapcsolatban óhajt hizlalást folytatni.« Azt ajánlja azonban a ministerium, hogy (olvassa): »Méltóztassék a 2117/1916. M. E. számú rendelet alapján kiállított vásárlási igazolvány alajoján 1916 október hó 15. napjáig gazdasági szükségletére vagyis haszonállatai eltartására bármely törvényhatóság területén készáruvétel utján és közvetítők kizárásával a szükséges árpát és kukoriczát beszerezni.« Az az ur, aki nekem ezt az irást beküldte, azt mondta, hogy lehetetlenség, hogy Magyarországon ilyen csodabogár előfordulhasson, hogy megtörténhessen az, hogy aki mezőgazdasággal foglalkozik, az nem hizlalhat, hanem csak az, aki nem foglalkozik ezzel. Ö kérdezte, hogyan szerezzen be október 15-ig kukoriezít, még pedig közvetítők kizárásával, mikor tudvalevő, hogy ó-kukoricza már nincs, október 15-én pedig uj kukoricza még nincsen. Nekem még nem volt alkalmam válaszolni ennek az urnak, de megnyugtathatom őt, hogy ez nem csodabogár, ez egv kormányintézkedés. (TJgy van! halielöl.) Egy másik hibája ennek a rendelkezésnek, amelyet rögtön észreveszünk, ha megnézzük, hogy mi történik azzal a gazdával, aki tisztességesen eladta 34 koronáért a takarmányárpáját, megvette rögtön egy másik gazda vagy kereskedő, ettől meg a rendelet alapján rekvirálták 42 koronáért. A különbözetet ki fogja megkapni ? Ez ahhoz a végeredményhez vezetett, hogy a tiz vsggonból rekviráltak hetet, maradt három ingyen. Azt hiszem, ez nem felel meg a rendelet inteneziójának. Ilyen különös dolgokat hallottam igen jó forrásból, ezek azt hiszem megfelelnek a tényeknek és ezeket annak illusztrálására hoztam fel, mennyire lehetetlen az, hogy egy bármennyire is kiváló ember a háború alatt mindent végezzen az országban. Hallottam, hogy mikor az árparendelet kiadatott, a ministerelnök maga járt a Haditermény Részvénytársaságnál és igen vil' gosan és jól megmondta szándékát és azt, mit kivan ezzel elérni. A gondolat kiváló volt. Mikor azonban a rendelet a különböző ministeriumok retortáján keresztülment, az ár nem volt a ministerelnök ur gondolata, hanem azoknak a bürokratikus embereknek a tákolmánya, mely a czélnak nem felel meg. Amint azt gróf Károlyi Mihály is bebizonyította, a sertések árának makszimálása nem vezetett sikerhez, hanem az lett a következménye, hogy Budapestnek, hol legnagyobb a fogyasztás, elegendő sertés nem jutott, Ausztria pedig ügynökök utján a kontingensen felül jutott a mi sertéseinkhez. Hogy mikép tudja megcsinálni azt, hogy kontingensen felül szerezzen sertéseket, azt én nem tudom, de tény, hogy ez megtörténik. Ügynökök járnak szerte a vidéken, összeveszik a sertéseket jóval a makszimális áron felül s ennek folytán egyrészt a magyar közönség nem kapja, meg az őt megillető mennyiséget, másrészt az amúgy is eléggé korrumpált magyar közéletet korrumpálja most még Ausztria is. Ennek a rendeletnek lehetetlen intézkedése az is, hogy a sertések csak bizonyos súlyon felül vannak makszimálva ; (Igaz! ügy van I a baloldalon.) hatvan kilón alul bármely áron lehet eladni. Látjuk is, hogy a 59 kilós sertést eladják 8, 9, 10 koronával. Előttem számtani rejtély az, hogyan nem vészit az illető kereskedő azután, amikor makszimális áron adja el. Ez világos bizonyítéka annak, hogy senki makszimális áron nem ad el. Hallottam erre nézve egy igen érdekes, valóban megtörtént esetet. Valaki eladott egy pariié sertést és magát tisztességes embernek érezve, nem akart a makszimális áron felül eladni, hanem