Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

666. országos ülés 1916 szeptember 26-án, kedden. 377 Budapestre, én utána is jártam, de azokban az u. n. altruista boltokban, a főváros boltjaiban, aliol népünk nagy tömegekben vásárol, már reggel félkilenczkor, kilenczkor látom kifüggesztve a táblát, hogy burgonya nincs. Ugy tudom a burgonya ára nálunk 24 K-ra van makszimálva. Ügy hallottam, hogy ez sokkal magasabb a spekuláczió folytán, mert a legrosszabb minőségű burgonyát bocsátják forgalomba ezen a magas áron. Németországban ugy segítettek ezen a bajon, hogy 12 márkától lefelé 4 márkáig menő skálát állapítottak meg, mely október 1-én lép életbe, amíg minálunk 24 K a métermázsa. Olvastam a braunschweigi községháza határozatát, melynek értelmében felirfc a kormányhoz,- hogy a burgonya árát 4 K-ról 3 K-ra szállítsa le. Hol van itt a gondoskodás a mi népünkről? Én nagyon jól tudom, hogy nem lehet olyan alacsony tételt megszabni, mely árunkat a külföldre kicsábitja, de olyan árt kell megszabni, mely népünk kereseti viszonyainak megfelel és ami ennél is fontosabb, gondoskodni kellene arról, hogy a létező árukat ne lehessen elrejteni, hanem egy esőkulcscsal kellene kényszeríteni azokat, akik burgonya birtokában vannak, akár termelők, akár kereskedők, hogy a készleteket minél előbb a közfogyasztásra bocsássák. Mi liferálunk a külföldnek, Ausztriának nagymennyiségű burgonyát, amikor családjaink a hus, tej és tojáshiány mellett nem tudnak hozzájutni a mindennapi szükséglet ellátására szükséges burgonyához. (Igaz! Ugy van! a baloldalon!) Ez az élelmezési politikának egyik legfontosabb kérdése. Méltóztassék ebben a kérdésben minél előbb gyökeres változást hozni, mert ettől függ népünk egész nyugalma. A kenyérszükség, a hushiány, a tejhiány mellett népünk egészségét, munkaerejét nem lehet fentartani mással, mint a burgonyával való táplálkozással. (Helyeslés balfelöl.) Itt van egy vidéki lap, melyben egy szegény családapa panaszos levele foglaltatik, kinek héttagú családja van, akinek fél kiló czukrot csak ugy adtak, ha kávét is vesz. Ezek borzasztó visszaélések. Ilyen szegény asszonynak, akinek 6—7 gyermeke van, ma lukszus a drága kávé megvásárlása. Azonban a tejhiány miatt a czukor elsőrangú életszükséglet egy kis gyermek táplálására és felnevelésére. Ezeket a visszaéléseket csirájukban kell elfojtani. De nemcsak kávévásárlásra kényszeritik a vevőket, hanem azok a vidéki kereskedők és vidéki kis üzletek, amelyekben mindenféle dohos, pókhálós, rothadt jwrtéka volt raktáron évtizedek óta, ma ezeket mint mellókárut mind kiárusítják a czukorral és más hasonló dolgokkal kapcsolatosan. Ezen a téren is kényszeríteni kellene minden egyes kereskedőt, akinek birtokában áru van, hogy bizonyos mennyiséget a hozzájövő vevőnek kiszolgáltasson, mert teljes lehetetlenség, hogy a vevőt, akinek csak ezukorra van szüksége, KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. haszontalan más dolgok vásárlására kényszerítsék. (Ugy van! balfelöl.) Olvastam pl. egy más helyen, hogy egy vagyonosabb ember tíz kilogramm czukrot akart vásárolni egy szatmári kereskedőnél és azt követelték tőle, hogy ezzel együtt vásároljon 65 koronáért raffiát, amire egyáltalában nem volt szüksége. Ez megtörténik olyan kereskedőkkel, akik fel vannak mentve, mint nélkülözhetetlenek és ezek a felmentett nélkülözhetetlen emberek igy képzelik maguknak a kereskedelem nemzeti hivatását. Az erdélyi menekülők kérdése még egyállában nincs tisztázva. Véleményem szerint ez még politikailag itt a képviselőházban sincs befejezve azzal a vitával, amelynek végén a felett szavazott a ház, hogy összeüljön-e a delegáczió, vagy javasolja-e a kormány a delegáczió összeillését. (Ugy van! balfelöl.) A kormány kivételes hatalmával Erdélyben nem élt azzal a bölcseséggel és előrelátással, amely feltótlenül szükséges lett volna. (Ugy van! bal felől) Mert ha igaz az, hogy a külügyminister ur értesítette a hadvezetőséget, a kormányt és minden tényezőt, hogy meglesz a háború Hómániával, ha áll a külügyminister urnak ez a nyilatkozata, amiben nincs okunk kételkedni, mert hiszen a kormány tagadásba sem vette, akkor a kormány egész Erdélylyel szemben, az egész nemzettel szemben akkora nagy mulasztást követett el, amelyet jóvátenni sohasem lehet, amelylyel azonban nem lehet a parlamenti többség szavazatának spanyolfala mögé bújni, hanem el kell vállalni a felelősséget más irányban is. (Ugy van! bal felöl.) Most, amikor Kun László szekere módjára férfiak, asszonyok és gyermekek vonják a kocsit két-három héten át egész Erdélyen végig, száz kilométereken keresztül és amikor arról értesülünk, hogy a karavánnak, amely Erdélyből népvándorlás módjára megindult, még nincs vége, idejövök uj panaszszal. Azt irják mindenfelől, hogy az erdélyi marhákat a menekülőktől kilogrammonként 2—3 koronás árakon vásárolják. Gr. Apponyi Albert: Egy koronájával! Huszár Károly (sárvári): . . . sőt épen most hallom Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam közbeszólásából, hogy egy koronájával vásárolják az erdélyi népektől a marhákat, akkor, mikor nekünk itt Budapesten 12 koronát kell fizetnünk a húsért. Ez uzsoráskodás a nyomorusággal, ez vámszedés a katasztrófába jutott emberektől. Ez nem lehet közérdek, ez csak egy banknak, egy érdektársaságnak lehet érdeke, de nem érdeke sem a hadseregnek, sem az államnak, sem semmiféle közületnek. Ha akkor fizettek volna ilyen alacsony árakat, két-három koronákat, amikor az állat ott állott az istállóban és akkor vették volna meg azokat, akkor a károsodás nem lenne olyan nagy, de mikor az állatokat 8—10—12 napig hajszolták, mikor azok lerongyolódtak és 20—30 kilogrammot, 48