Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

666. országos ülés 1916 szt ket e téren büntetés ér, mert nem szolgáltatták be az élelmiszereket, ezt sokszor arra vezethetik vissza, hogy senki sem volt tisztában a dolgokkal és senki sem mer jogérvényesen határozni, hogy mi a mennyiség, amelyet a gazdaságban ott lehet tartani. T. ház! Nemcsak az élelmiczikkek, de a ruházati czikkek tekintetében is, amint rámutattam, borzasztó visszaélések vannak. Nem politikai véleményt, de szakember véleményét szegzem szembe a t. kormány álláspontjának és ez a Szabómesterek Országos Szövetsége titkárának czikke, mely azt mondja (olvassa): »Egy méter posztó, amelynek ára 1904-ben 8 korona volt, ma 22 koronáért nem kapható. A jobbminőségűnél két-háromszoros az emelkedés. Az u. n. kellék ára is rendkivül emelkedett, egy méter szatén 60 fillérről 2 korona 70 fillérre, egy méter klott ára 90 fillérről 5 koronára emelkedett. Nem a szabók csinálják a ruhadrágaságot, hanem a gyárosok és a kereskedők. Ezen a drágaságon segíteni kell. A gyapjú ára makszimálva van, miért nem lehetne a posztó ára is makszimálva ?« Itt van egy olyan czikk, amelynél, ha kellő időben gondoskodtak volna, szintén lehetett volna a drágaságon segiteni. A háború első két évében a ruházat kérdése még nem volt oly nagy kérdés, mint lesz a következő esztendőkben. Ma még a ruházatot foltozással, átalakítással lehet valamiképen rendben tartani, de később már nem. Itt volna az ideje annak, hogy a czipő, a ruha és fehérnemű árának kellő mederbe szorítása érdekében a kormány mindent elkövessen. Méltóztassék megengedni, hogy most még a közvetítő kereskedelemnek egy másik nagy hibájára mutassak rá. Ez az élelmiszerhamisitással űzött visszaélés. Már voltam bátor itt a házban egy hosszú beszédben kimutatni, hogy a világháború évében Magyarországon 24.000 megvizsgált élelmiczikk közül 18.000 volt hamisítva. Én már akkor kértem a kormányt, hogy az élelmiszerek ellenőrzését méltóztassék intenzivebbé tenni. Vannak, nálunk közigazgatási járások, ahonnan csak 5, 10 vagy 20 élelmiszermintát vesznek. Azért a drága j)énzért, amelylyel ma Budajaesten u. n. tejet veszünk, tulajdonképen vizet vásárolunk. Amikor a székely menekültek Pestre érkeztek, rögtön azt mondták, hogy miért panaszolják a fővárosban, hogy liszthiány van, hiszen van a tejfölben elég liszt. Kértem a kormánytól, hogy az árdrágítókra vonatkozó szigorú paragrafust méltóztassék ráhúzni az élelmiszerhamisitókra, hiszen az élelmiszerekkel űzött hamisítás minősített esete az árdrágításnak, mert magas áron kisebb értékű árut adnak el. (Ugy van! bal felöl.) Itt nem lehet még azt a mentséget sem felhozni, hogy a vegyészek fele bevonult, hogy nem áll rendelkezésre elég munkaerő a piacz ellenőrzésére. Ma, amikor az élelmiszerek oly drágák, amikor mindenki csak. a minimumát tudja megeptember 26-án, kedden. 375 venni annak a mennyiségnek, amely az élet fentartásához szükséges, igazán gondoskodni kellene arról, hogy a polgárság drága pénzéért tényleg azt kapja, amit vásárol. Mert ma mit látunk? Azt, hogy pl. a kolbászfélékben hus helyett festett krumpli van és ugyanígy mehetnék végig az élelmiszerek egész skáláján. Miért nélkülözzük még mindig az 1887. évi törvény revízióját? Miért nem meri a kormány a husfüstölőket az élelmiszerhamisitásról szóló törvény hatálya alá helyezni? Ha valaha, ugy most kellene arra vigyázni, hogy ennek a törvénynek rendelkezéseit szigorúan hajtsák végre. (Ugy van! balfelöl). Miért nincs pl. a liptói túró hamisítása a közegészségügyi törvény hatálya alá helyezve? Talán azért, mert a liptói túró véletlenül Sáros vármegyéből jön ? Itt feltétlenül szükség van arra, hogy az élelmiszerpiaczon az élelmiszerhamisitás szigorú büntetésével rendet teremtsenek. Manapság a különböző hatóságok egymással összeütközésben vannak az élelmiszerek ellenőrzése tekintetében. Méltóztassék tehát törvényjavaslatot készíteni az élelmiszerek hamisításának ellenőrzéséről, méltóztassék egy egységes szervezetet létesíteni és akkor vége lesz annak a sok hamisításnak, amelylyel lépten-nyomon találkozunk. (Helyeslés bal felől.) Méltóztassék megengedni, hogy rátérjek az előttem felszólalt t. képviselő ur által érintett aprópénzhiány kérdésére. Ennek a háznak tagjaira nézve nem egzisztencziális kérdés, ha a 6 krajezáros villamosjegyet 10 krajezárért kell megváltania, hogy sok esetben 100%-os felpénzt kell adni azért, mert nincsen aprópénz, de a szegény emberre nézve ez gyakran életbevágó kérdés. Hogyan fejlődhettek a viszonyok odáig, hogy a -nikkelpénz eltűnt és a vaspénz csak akkor került elő, amikor már igazán teljesen tűrhetetlen volt az aprópénz hiánya? Szemünk láttára a villamoson 9 korona aprópénzt adnak 10 korona papir helyett, egész külön üzletág keletkezett, vannak emberek, akik aprópénzzel kereskednek, fizetöpinczérek, akiknek aprópénzre van szüksége, 10%-ot fizetnek azért, hogy csak kapjanak. Ez anomália, ez a közönség megzsarolása. Méltóztassék a villamoskocsikban megfigyelni, 10 kalauz közül 8 hogyan gorombáskodik az utassal és 10 utas közül 8 hogyan gorombáskodik a kalauzzal az aprópénz hiánya miatt. Én azt hiszem, vas talán mégis van ebben a monarchiában és ebben az országban és ha máskéj)eii nem lehet segiteni a bajon, a vaspénzt olyan mennyiségben kell rendelkezésre bocsátani, amely szükséges a kereskedelem lebonyolítására Én azt hallottam, nem tudom megfelel-e a valóságnak, hogy az osztrák-magyar banknál csak ugy voltak hajlandók a vaspénzt kiadni, ha nikkelpénzt hoztak helyette. Ez a dolognak teljesen helytelen felfogása, így nem lehet remélni, hogy a vaspénz forgalomba kerül. Az pedig, ami a bankjegyeknek szétvagdosásával történik, ennek a