Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-666
374 666. országos ülés 1916 a kellő óvintézkedéseket megtette volna, itt is lehetett volna segíteni. De nemcsak e czikkeknek, ruhának, posztónak, kalapnak, ezipőnek ára emelkedett borzasztóan, de itt van dr. Deptner Tibor füzete az áremelkedésekről, amelyben kimutatja, hogy a következő czikkek ára hány perczenttel emelkedett : A hasábfa ára 108%-kai. Az olajoké 471%-kal, a gépszij ára 300°/o-kal, a nyers gépolajé 400 u /o-kal, a keréktalp ára 400%-kal, a parasztszekér ára ma 526°/o-kal magasabb, mint a háború előtt, a jutazsáké 150%-kal, a lenjutazsák ára 145%-kal emelkedett, a kazaltakaró ponyva ára 158%-kal, az ásvány-gépkenőolajé 386%-kal, a rézgálicz ára 1300°/o-kal, a kénporé 1300°/o-kal emelkedett. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Ha a Németbirodalomban lehetett mindjárt a háború elején a műtrágyát és egyéb vegyi termékeket makszimálni, miért nem lehetett volna nálunk is az egész vonalon. Azt hiszem, ez elől maga a gyáripar sem zárkózott volna el és az illető körök örültek volna, ha bizonyos fiksz tételekkel dolgozhattak volna abban az örült gazdasági versengésben, amely hiszen bizonytalanságban hagyja őket és konjunkturális veszteségeknek teszi ki a gyárosokat. Az ilyen fiksz pontok megállapítása bizonyos nyugalmat adott volna nekik. Nagyon ráillik a mi helyzetünkre az, amit Lujo Brentano hires nemzetgazdász a Berliner Tagblattban irt ozikkében mond, hogy ugyanis a mi szoczialisztikus berendezkedésünk annál a pontnál maradt állva, ahol a rendelkezések mindenkinek a javát szolgálták volna. A mi szocziálizmusunk a szegények javára szolgáló szocziálizmus helyett a vagyonosok bizonyos osztályainak javát szolgálja. így is van t. ház. Mert mit használ a tömegnek, ha kapnak kenyérczédulát, tejczédulát, ezt a czédulát, azt a czédulát, de a hozzávaló anyagot nem kapják ? Pedig meggyőződésem szerint ebben az országban elég bőségben megvan minden, hogy megélhessünk, ha nem is ugy, mint a békeidőben, mert akkor pazarlók voltunk és feléltünk sok mindent, amit nem kellett volna, de ebben az országban van elég hus, kenyér mindenféle élelmiszer, iparczikkek, megvannak megfelelő mennyiségben, de el vannak rejtve, spekulánsok kezében vannak, kik várják még az áremelkedést. Itt van, t. ház, egy nem ellenzéki lapnak a czikke, amely felpanaszolja, az alkalmi kereskedők visszaéléseinek következményeit. így pl. a paprika ára, amely a háború kitörésekor 2 K. 40 fillér volt, felszökött 14 koronára. Miért kellett ennek Magyarországon, a paprika hazájában megtörténnie. A bors ára 4 koronáról 18 koronára emelkedett. A csokoládé ára 2 K 50 fillér—4 korona volt, most 14 koronáért nem teptember 26~án, kedden. lehet kapni, 16 korona a legkevesebb, amiért lehet kapni. Hogyan történhetett ez? Ez csak ugy történheti meg, hogy zugügynökök zugtőzsdékben összeszerezték ezt az árut és az ezzel a szakmával, az ezzel az áruval foglalkozó régi kereskedelem kezéből kivették az árut. Tehetetlen az ilyen kereskedelmi visszaéléssel szemben, az ily zugkereskedelemmel szemben a rendőrség is, a hatóság is, ha a rendeletek máról-holnapra változnak és hogyha az egész társadalom nem tudja, hogy az élelmiszerügyek intézésének ólén egyetlenegy ember áll, egy erősmarka ember, aki semmiféle tekinteteket nem ismer, aki maga mellett és tanácsában nem tür meg senkit, aki bármiféle összeköttetésben van azokkal a pénzintézetekkel, vagy más érdekeltségekkel, amelyek ezekkel az üzletekkel összefüggnek és ez az ember ott áll egyedül, mint a közérdek őre, mindenkivel szemben, kartellekkel szemben, bankokkal szemben, pénzhatalmakkal szemben, kereskedelemmel szemben, agráriusokkal szemben, mindenkivel szemben. (FélMaltásolc a bal- és a szélsöbaloldalon : Hol van? f) Hol van ? Kell lennie, hiszem és bízom, ha keresnék, megtalálnák Magyarországon is. Talán, ha egy befolyásoktól mentes ember, erősmarku ember állna ki, akinek puszta jelenléte is garanczia, hogy a visszaélések nagy mértéke megszűnik, ez használna. De ma, amikor a rendeletek egymást kergetik, ahol nincs a minister uraknak egyetlen referensük, aki képes volna a rendeletekben fejével eligazodni, nagyon rossz a helyzet. Mert nem hiszem, hogy van ebben az országban ember, aki e rendeletekben el tud igazodni; egyik megsemmisíti a másikat, egyik hajkurássza a másikat, ugy, hogy a létező joggal, a létező rendeletekkel, sem a jegyző, sem a szolgabíró, sem a főszolgabíró, sem az alispán, kereskedő, gyáros, termelő, sem a fogyasztó nincs tisztában. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Amit ma szabad volt a gazdának otthon tartania, azt a holnapi rendelet megtiltja. Az egyik meg őröltette, a másik nem őröltette meg és aztán ki kell szolgáltatni, vagy megbüntetik, elkobozzák. Nem állapíttatott meg fiksz mód, hogy menynyi a szükségletek mértéke, hogy a különböző vármegyékben mennyi tartható meg. Rábízták az egyes községek elöljáróságára, hogy a csikó, a tejelő tehén, a növenclékmarha számára menynyit szabad visszatartani. Pedig ez vidékenként más. A mosonmegyei állatnak szükséglete más, mint a hegyvidéki ember állatjáé. Ezt másképen kellett volna csinálni, mint községi elöljárókkal. Tisztelet, becsület a községi elöljáróknak, de kupaktanács bölcsesége nem lehet ott kiút, ahol a kormánynak minden szaktekintélye rendelkezésére áll és mégsem tudja, hogy csinálja. Ez nagy visszaélésekre adott és fog adni alkalmat és mondhatom, hogy a gazdákat, aki-