Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

666. országos ülés 1916 szeptember 26-án, kedden. 373 az előző hónap alatti ár közt 400%-os diffe­renczia mutatkozik, mint közvetítési haszon. Ez sem tűrhető és ha békeidején nem lehet ezen segíteni, mert nem lehet a gazdasági életbe erőszakkal benyúlni: a kivételes hatalomról szóló törvényes rendelkezés módot és alkalmat ad a kormánynak arra, hogy legalább most a háború alatt, midőn minden egyes ekszisztenczia anyagi erejének végső megfeszítésével vesz részt a nem­zet küzdelmében, az illegitim uzsoráskodás ne pusztítsa végig egész társadalmunkat. A gazdasági liberalizmus teljes csődjét látjuk ma, de csődje ez annak a felemás, bátor­talan, félig-meddig megcsinált torz államszo­cziálizmusnak is, amelyet az urak az élelmiszer­kérdésben produkálnak. Ez mindannak ellenkezője, aminek történnie kellett volna, mert a gazda­sági életbe nem szabad belenyúlni, vagy ha bele­nyúl valaki, akkor nem szabad egy kerék egy fogát kitörni, vagy egy kereket kiemelni, hanem ugyanazt a meggondolt szisztémát az egész vonalon egyszerre kell érvénybeléptetni. Mert aki abból a nagy mechanizmusból, abból a nagy gépezetből, amelyet a gazdasági élet alkot, egyes kerekeket, vagy egy kerék egyes fogait akarja kitörni, az előbb-utóbb bolond dolgot cselekszik, mert az a gépezet előbb-utóbb felmondja a szolgálatot. Nagy hiba élelmezési politikánkban és hábo­rús gazdálkodásunkban, ismétlem, a biirokráczia túltengése. Amint kimutattam a kereskedelem, az ipar és a munka értékét és fontosságát, ugy elismerem a tőke nagy fontosságát is és feje­tetejére esett okoskodásnak tartanám, ha valaki a tőke, mint olyan ellen akarna a mostani gazdasági berendezkedésben beszélni. De soha­sem szabad arra az álláspontra helyezkedni, hogy a tőke valami fontosabb, jobban beczézett dolog legyen szemünkben, mint az emberi élet értéke. Mert abban a politikában, amely kellő szocziálpolitikai védelemben nem részesiti a gyen­géket, az erősek ós hatalmasok visszaélései ellen, semmi bizalmunk és reményünk nem lehet, (Ugy van! balfelöl) mert az előbb-utóbb katasztrófára vezet. Feltétlenül szükséges, hogy a kormány fé­kezze meg a kartelleket, hogy ellenőrizze azokat a bankokat, amely munkától talán húzódik poli­tikai okokból, de amit meg kell tennie, hacsak azt nem akarja, hogy az egész gazdasági élet összeomoljon. A kartelleket már békeidőben kellő mederbe kellett volna szorítani és nem kellett volna engedni, hogy azokban még állami üzemek is részt vegyenek. Mint pl. a vaskartell­ben és másutt. Ezek most a háború alatt ki­bújnak az ellenőrzés és a megfékezés alól, mert hadiszállításokban vesznek részt s mert a hadi­érdek azt kívánja, hogy ezt vagy azt szintén szállítsák. Bizonyos, hogy ez szomorú tünete gazda­sági életünknek, amely az elkövetkezendő év­tizedekben, sőt a legközelebbi években borzal­mas gyümölcsöket fog teremni, mert az osztály­gyülölségnek és az osztályharczoknak oly vehe­mencziáját fogja behozni a képviselőházba, amelyről a múltnak és a jelennek halvány sejtelme sincs. Mi itt e teremben nem érezzük még ennek előszelét, de ugy látom, hogy a Gyáriparosok Szövetségében már érzik ezt, mert ez a szövetség épen annak a nagy konczentrált tőkének a képviselője, amelynek százezrekre menő munkásai vannak és az odaáll a közvéle­mény elé egy memorandummal és rámutat a nép tájDlálkozásának elégtelenségére, rendszer­telenségére, hiányosságaira és hibáira. Mindezt miért teszi? Hogy a gyáriparosok és munká­saik között az osztályharcz súrlódásai felületeit csökkentse. Ha az államhatalom nem fogja szintén keresni és megvalósítani azokat a reformokat, amelyekkel a nép kívánságait kielégítheti és megélhetését megkönnyítheti, amelyekkel bizto­sithatja népünket az uzsora, a konjunkturális visszaélések ellen.- akkor az az osztályharcz nem fog csupán a pártok ellen irányulni, hanem meg fogja rendíteni egész társadalmi életünket és alapjaiban fogja megrázni az államrend funda­mentumát is. Ezt nem szabad bevárni. JSTem szabad eddig hagyni fejlődni a dolgokat: az okos, bölcs kormány egészséges szocziális politi­kával eléje megy az időknek és épen abban áll a kormányzati bölcseség, hogy a veszélyeket és bajokat megelőzni és orvosolni igyekszik. Az »eső után köpönyeg« politika a szocziálpolitiká­ban mindig szocziális forradalmak és a szocziá­lis rázkódtatások útjához vezet. A kormány makszimálta az elsőrangú élet­szükségleti czikkek közül azokat, amelyek meg­élhetésünkhöz leginkább szükségesek, de elfeled­kezett ugyanakkor bizonyos czikkekről, amelyek ép oly nélkülözhetetlenek pl. a ruházati czik­kekről és más ipari dolgokról. Ha kellő időben lett volna a kormánynak kellő ereje bizonyos kartelleket, amelyek a nyersanyagokat kezükben tartják, megrendszabályozni azáltal, hogy a nyersanyagok árát makszimálta volna, pl. avas­nak, szénnek, fának, posztónak és megállapította volna kellő időben a feldolgozás költségét, akkor azt hiszem, nem következett volna be az a ret­tenetesen fegyelmezetlen, rendezetlen, napról­napra változó és drágító áremelkedés az egész vonalon. A legnagyobb bűn volt a mi magyar népünk ellen, mezőgazdasági és városi fogyasztó­közönségünk ellen, hogy a ruha és czipőuzsorát ráengedték szabadulni erre az országra. Hiszen egy kis tisztviselő gyermekének czipője annyi, mint a heti fizetése; ma, hogy egy béres egy egy pár csizmát vegyen, ha nincs a kommen­cziós szerződésben, 8—9 hónapig kell szolgálnia, hogy megvehesse. Ez semmi esetre sem indokolt dolog. Jól tudom, hogy a talpbőr ára hallatlanul emelkedett, de a többi bőr nem emelkedett olyan I arányban s ha a kormány ebben a tekintetben

Next

/
Oldalképek
Tartalom