Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

370 666. országos ülés 1936 s mében, hanem a magyar nemzet összes nőinek áldozatkészségéről, munkakedvéről, alkalmazkodó képességéről is fényes bizonyítványt kell itt ki­állítanom, liogy követeljem számukra azon szo­oziálpolitikai intézkedéseket, melyekkel az édes­anyáknak gyermekeik neveltetéseért tartozunk. A magyar nők valóságos csodát műveltek munkájukkal a ruházati és bőriparban, a muni­czió- és konzervgyárakban; és mint betegápolók, részint a fronton, részint a kórházakban olyan szolgálatot teljesítettek, amelyet sohasem fognak elfelejteni azon hősök, akik életük legszomorúbb perczeiben a gyengéd női kezek alatt enyhülést találtak. Parasztasszonyok, leányok és ifjú gyer­mekek odaálltak az eke szarva elébe és oly lel­kesedéssel végezték a munkát, amelynek egyedül, köszönhetjük, hogy ennyire is vagyunk. Olvastam egy budapesti lapban, hogy ezt a falusi népet rágalmakkal, szidalmakkal, gyanú­sításokkal illetik, hogy a háború konjunktúráit felhasználják. T. ház, a mi parasztságunkkal, a mi falusi népeinkkel szemben ily vádakat emelni teljesen jogosulatlan. Mi lett volna belő­lünk, mi lett volna ebből az országból, ha a falusi nép a mezőgazdasági munkát nem végezte volna el ereje végső megfeszítésével, ugy amint elvégezte! S mennyivel több gondot ad ma, t. ház, egy háztartás vezetése, a gyermekek fölnevelése a nőnek, mint a háború előtt! Mindezt a leg­nagyobb odaadással s a legfényesebb eredmény­nyel elvégezték a magyar nők. A história fogja feljegyezni a legfényesebb lapjaira, hogy a népek nyomorúsága, a háború ezen borzalmai közt a magyar nők mily hősies lelki áldozatot hoztak. Épen ezért kötelessége a törvényhozásnak és a kormánynak, hogy az anyák védelme, a csecse­mők és a fejlettebb ifjúság gondozása és neve­lése tekintetében az anyáknak segitségére siessen. (Helyeslés balfelol.) Méltóztassék most megengedni, hogy áttér­jek beszédem tulajdonképeni tárgyára, az élel­mezés kérdésére. (Sálijuk! Halljuk!) Minden háborús gondoskodás, t. ház, egy kivételes állapot a gazdasági életben, amely fel­kavar mindent, megbontja a régi kereteket és teljesen uj helyzetet teremt az egész vonalon. Minálunk is az államszükségleteket nem az adókból fedezzük, hanem, a kölcsönökből és az államadósságok rettenetesen megnőnek ugyan­akkor, amikor a pénzpiaezokon nagy pénzbőség mutatkozik. A legszükségesebb javak fogyasztása meg van szorítva, beáll a hiány és a drágaság. A kereskedés kizökken régi vágányaiból és nem képes hivatását teljesíteni. Sok iparág teljesen szünetel, mások épen ellenkezőleg a legnagyobb virágzásra emelkednek. A termelési költségek ugy az iparban, mint a mezőgazdaságban hal­latlan mérveket öltenek. A géperő, munkaerő, állati erő hiánya nagy nehézségeket támaszt az egész vonalon. Közpénzekből kell eltartanunk szeptember 26-án, kedden. százezreket, akiket a háború előtt nem kellett gondozni. Szóval az állami élet és a gazdálkodás régi keretei gyökeresen fel vannak forgatva. Béke idején is féltékenyen kellett arra vi­gyáznunk, hogy az ipar, a kereskedelem és a munka harmóniája meglegyen és hogy a gaz­dasági életnek e három hivatásköre egymással egyensúlyban teljesítse hivatását. Én csak a legelitélőbb szót tudom használni azokra, akik akár a kereskedelem nevében a földmivelés ellen, akár a földmivelés nevében a kereskedelem ellen, akár a földmivelés és mezőgazdaság nevében az ipar ellen fejtenek ki agitácziót. Mindannyian tudjuk, hogy minderre a három ágra szükség van, és aki egy nemzet javát igazán szivén hordja, aki a mi gazdasági életünk virágzását, nemzeti erőnk fejlesztését akarja, annak mind a három ágat egymással harmóniában kell védenie, istápolnia. Épen ezért nagyon aggasztó tünet a városnak és a falunak szembeállítása. A napokban olvastam egy buda­pesti lapban egy czikket, amely a falusi gaz­dálkodókat az ország fosztogatóinak mondotta. Vessünk véget ennek a bűnbak-keresésnek és lássuk be, hogy az egész vonalon mindenütt rá­szorultak arra, hogy az ő / tevékenységüket kellő határok közé szorítsuk. Én nem tudom elhall­gatni azt sem, hogy aggódó szívvel látom, hogy mindazokban a kereskedelmi vállalatokban, nagy bankérdekeltségekben, amelyek agrárius részről erősen támadtatnak, azok igazgatóságában benn­ülnek az agráriusok vezérei. Míg a sajtóban a leguszitőbb munka folyik a két ellentétes irány között, ott, ahol nagy tan­tiémmel járó igazgatói állások vannak, ott mind a két ^tábor vezetősége megtalálja a maga he­lyét. Én nem vagyok sem a kereskedelmi érde­keltség, sem a nagyagráriusok híve, én egyedül ós kizárólag azt tekintem, hogy mi a magyar nép ösz­szességének, az egész magyar társadalomnak az ér­deke. (Élénk helyeslés balfelol.) Ennek az egész magyar társadalomnak az érdeke pedig az, hogy minden becsületes és tisztességes munkás, akár műhelyben, akár gyárban, akár a mezőn dol­gozzék, hozzájusson a maga tisztességes megél­hetéséhez. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Ennek az országnak az az érdeke, hogy minden áldozatot meghozzunk a mi mezőgazda­ságunk teljesítőképességének a fokozására, mert csak egy erős, fejlett mezőgazdaság képes a há­ború alatt is és a háború után is megfelelni azoknak a nagy szükségleteknek, amelyek a jö­vőben még nagyobb mértékben fognak ránk háramolni és amelyek kielégítése egyedül bizto­sithatja ennek az országnak gazdasági jövőjét. Ugyanezt állítom a kereskedelemről és az iparról. Meggyőződésem, hogy nekünk kétszeres kötelességünk a mi gyenge és fejletlen iparunk­kal szemben mindent megtennünk, ami ennek az iparnak a boldogulását elősegíti. Nagyon szomorú jelenség, hogy egyes emberek bűneik és mulasztásaik leplezésére minket ugy akarnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom