Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

666. országos ülés 1916 s amilyeneknek szükségessége, normáüs, békés időkben fenn nem forgott. Ha ezekhez az okokhoz hozzáveszszük azt, hogy a sors csapásai folytán terméseink az elmúlt esztendőkben nem voltak olyan jók, mint szükséges lettek volna, hogy normális szükségletünket belőlük fedezni tudjuk, akkor megtaláljuk az okoknak egész sorozatát, amely megmagyarázza azt, miért billent meg olyan nagy mértékben különösen az élelmiszerpiaczon a kereslet és kinálat közötti viszony. Azt hiszem, talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy a rendelkezésünkre álló készletekkel annak a szükségletnek, amelyet normális években szoktunk fedezni és amelyet most is fedeznünk kellene, ha azt akarnók, hogy mindenki ugy folytathassa életét, mint ahogy ahhoz a háború előtt hozzászokott, csak mintegy négyötödrésze van tényleg fedezve, a hiányzó egyötödrészét pedig be kell hoznunk ugy, hogy mindenki, minden egyes háztartás korlátozza a maga életszükségleteit, redukálja a maga életigényeit arra a mértékre, hogy ezekkel a csökkent készletekkel is teljesen kijöjjünk és fennakadás elő ne álljon. (Helyeslés jóbbfélől.) Az egész probléma tehát, amely megoldandó, abból áll, hogy a rendes készleteknek egy ötödére rugó hiányt lehetőleg egyenletesen ugy oszszuk meg korlátozások formájában az ország egész lakosságára, hogy ezekből a korlátozásokból mindenkire arányos rész jusson és hogy mindenki egyenletesen viselje a háborúnak ebben a formában előállott terheit is. A készletprobléma után azonban szemügyre kell venni ettől függetlenül azt az árproblémát is, amely a készletek csökkenése következtében előállott. Hogyha elsőrendű, nélkülözhetetlen élei mi czikkben, olyan czikkekben, amelyek egyenesen életfeltételt képeznek, a rendes szükséglet fedezésére a normális készletek nem állanak rendelkezésre és azok másunnan sem pótolhatók, akkor egészen természetes közgazdasági fejlődés az, hogy az árak állandóan emelkednek és hogy ennek az áremelkedésnek állami beavatkozás hiánya esetén jóformán semmiféle kényszerű korlátja nincs. A termelési költség mindig csak a minimumát adja meg az egyes czikkek árának. Az árak makszimuma azonban a mindenkori piaczi helyzet szerint igazodik, illetőleg az árak mindig addig a határig emelkednek, amely határon túl nem emelkedhetnek, mert azon túl a fogyasztók azokat másokkal pótolnák pagy pedig inkább lemondanának róluk. Élelmiszereknél, amelyek birtoka életfeltétel, amelyekről tehát nem lehet lemondani, ez a határ természetszerűleg rendkívül messze fekszik, különösen a mai viszonyok mellett, amikor ezeknek az élelmiszereknek pótlására, más forrásokból, esetleg behozatalból való fedezésére még gondolni sem lehet. Ezért elkerülhetetlenül szükségesnek tartom, hogy itt a szabad fejlődést az állam által elrendelt bizonyos intézkedésekkel korlátozzuk a czélzeptcmber 26-án, kedden. 349 ból, hogy az áremelkedés túlzásait elkerülhetővé tegyük. Magától értetődik, hogy az előállt egészen abnormis árhelyzetből ugy a termelő, mint a kereskedő hasznot húzott és sokszor jogosulatlan árakat is kért. Az egyes termelőt és az egyes kereskedőt azonban ezért ritkán érheti vád, mert hiszen az egyes a maga kínálatával az igy kialakuló piaczi helyzettel szemben teljesen tehetetlen és mitsem változtatna, ha valaki, vagy aránylag sokan is, függetlenül a piaczi helyzettől a régi árakon kínálnák a maguk áruit. Ennek következtében tehát szükséges az állami beavatkozás, még pedig három irányban : először a termelés lehető fokozása irányában, másodszor az elosztás egyenlővé tétele és harmadszor az árfejlődés túlzásának kiküszöbölése érdekében. Ezeket a problémákat igen könnyű igy felvetni, de igen nehéznek mutatkozott azoknak megoldása. Nehéznek mutatkozott még Németországban is, abban az országban, amely pedig az ilyen szervezési feladatok megoldására talán az összes létező államok között a legalkalmasabb. Azok az intézkedések, amelyek e tekintetben Németországban történtek, megmutatják, hogy súlyos dilemma előtt állott a német kormány és áll minden kormány, amikor ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia kell. Az intézkedések t. i. vagy előmozdították a készleteknek növekedését és akkor szükségszerűen nagyobb árakat kellett a termelőnek biztosítani, mert az áraknak túlságos lenyomása elriasztja a termelőt attól, hogy kellő lelkiismeretességgel a produkczió fokozására törekedjék és ebben az esetben az áremelkedésen, az árak terén beállott viszonyokon igen keveset lehetett segíteni; vagy pedig a másik utat követték és erősen nyúltak bele az árviszonyokba lehető alacsony makszimális áraknak megállapításával, aminek rendszerint az volt a következménye, hogy elriasztották a termelőket, ugy hogy ezek az intézkedések rendesen a készletek csökkentésével boszulták meg magukat. Talán nem lesz érdektelen, ha néhány vonással ismertetem azoknak az intézkedéseknek négy főbb fázisát, amelyek Németországban e téren történtek. Ezek a tapasztalatok igen tanulságosak a tekintetben, hogy az állami szabályozástól mit lehet várni és hogy hol vannak annak szükségszerű határai. Németországban a háború első hónapjában igen félve nyúltak hozzá a makszimálásokhoz és azt csak egy-egy fontosabb termékre vonatkozólag alkalmazták, főleg azért is, mert magát az árak emelkedését nem tartották hibának, bizakodva abban, hogy épan a magas árak nagymennyiségű készleteket fognak bevonni a semleges országokból. Emellett a rendszer mellett azonban azt a tapasztalatöt tették, hogy a készletek mindinkább eltűntek, az árak pedig folytonosan emelkedtek. Megkísérelték büntető szankczióval sújtani az áruk visszatartását és az uzsorát, megpróbáltak helyi szerveket létesíteni 'az árukereskedelem ellen-