Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

zeptember 26-án, kedden. 348 666. országos ülés 1916 léteivel való takarékoskodással kellett lehetővé tennie annak az időnek kivárását, amig künn a katonai operácziók lehetővé teszik a vár felszabadítását . De ezt a problémát össze sem hasonlíthatjuk azokkal az óriási feladatokkal, amelyek előtt állunk most, mikor tulaj donképen egy 120 millió lakost számláló politikai szövetség egyetlen ostromlott várként áll itten, mikor ellenségeink igyekszenek a készleteket tőlünk elvonni abban a reményben, hogy sikerülni fog ennek a várnak lakosságát hamarább kiéheztetni, mielőtt annak győzedelmes hadserege hozzájuthatna azokhoz a döntő csapásokhoz, melyek a világ sorsát hosszú időre el fogják dönteni, amint azt mindnyájan reméljük és tudjuk, a mi előnyünkre és a mi javunkra. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Meg vagyok győződve róla, hogy a kiéheztetés terve sikerülni nem fog és hogy az az egész vonalon hajótörést fog szenvedni. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Kétségtelenül szükséges ugyan, hogy összehúzzuk magunkat, szükséges, hogy életigényeinkct leszállitsuk, hogy bizonyos kényelmi szükségletekről, melyekhez normális időkben hozzászoktunk, lemondjunk, de ha ezt megteszszük és erre kétségtelenül meg lesz a szándék mindenkiben, ki a koczkán forgó érdekek fontosságát felismerte, akkor teljesen meg vagyok győződve róla, hogy eg3^edül és kizárólag gazdasági okokból nem leszünk kénytelenek ennek a háborúnak csak egy nappal is előbb véget vetni, mintsem annak politikai és katonai előfeltételei meglesznek. (Helyeslés a jobboldalon.) Amikor a háború által felvetett gazdasági problémák két főbb csoportját, egyfelől az élelmiszerellátásra vonatkozó kérdéseket, másfelől az ipari fogyasztás terén beállott nehézségeket különkülön akarom bírálat alá vonni, tudom előre, hogy nagyon sok ujat ezen a téren nem fogok mondhatni. Hiszen a tudomány és a gyakorlat emberei nálunk és különösen kunt Németországban végigszántották ezt a terrénumot teljes alapossággal és szerénytelenség volna, ha valaki a mai helyzetben azt vindikálná magának, hogy ezen a téren oly eszméket tud felvetni, amelyek eddig még fel nem merültek, szóba nem kerültek volna. A bölcsek kövét, ezeknek a rjroblémáknak olyan megoldását, hogy mindnyájunkra lehetővé váljék életünknok olyan keretekben való fentartása, életigénj'-einknek olyan fedezése, mint amilyenhez béke idejében hozzászoktunk, senki sem fogja megtalálni. Ami az élelem ellátásának kérdését illeti, meg kell különbözetni az e téren fölmerült problémák két külön vonatkozását. A megoldandó jwobléma egyfelől a készletprobléma, másfelől az árprobléma. Mindkét probléma igen sok fejtörést okozott ugy nekünk, mint a szövetséges államoknak. Hisz sohasem szabad szem elől téveszteni, hogy azok a feladatok, amelyek e téren felmerültek, teljesen újszerűek voltak, hogy teljesen hiányzott minden ismeret és előtapasztalat arra vonatkozólag, hogyan lehetne ezeket az adott helyzetben helyesen és czélszerüen elintézni. Az magától értetődik, hogy ma, a várostromnak harmadik évében az élelmiszerekben való hiányt mi is nagyobb mértékben érezzük meg, mint az első két esztendőben. Ezeket a hiányokat mi valamivel később érezzük meg, mint Németországban. Hiszen a helyzet természetszerűleg egészen más nálunk és egészen más ott. Mi normális időkben körülbelül kitermeltük élelmiszerekben azokat a mennyiségeket, amelyekre az osztrák és magyar fogyasztás fedezésére feltétlenül szükségünk volt, mig ismeretes, hogy Németország a maga élelmiszerszükségletének fedezésében óriási deficzittel küzdött, hogy évente körülbelül négy milliárdnyi összegű árut hozott be külföldi országokból. A helyzet azonban olyan, hogy előbb-utóbb kétségkívül nekünk is meg kellett éreznünk a hiányt, amely e téren beállt. Mindenekelőtt jelenleg kevesebb az élelemkészletünk, mint normális években. Kevesebb először azért, mert hiszen kétségtelen, hogy miután a háború rendkívül nagy emberanyagot, sok munkás kezet és igás állatot vont el, a termelés normális keretekben való folytatásának bizonyos nehézségei vannak, amelyekkel igen nagy odaadással igyekeztek az itthonmaradottak megküzdeni, anélkül azonban, hogy azokat teljesen kiküszöbölni tudták volna. Egy második ok, amely szintén előidézte, hogy kevesebb készlettel rendelkezünk, az, hogy ha nem is olyan nagy mértékben, mint Németország, bizonyos mértékben mi is hozzá voltunk szokva, bizonyos élelmi ezikkeket külföldről behozni. Bizonyos finom árukat, — mint a rizst — de közönségesebb élelmiczikkeket is — mint a tengerit — nagy mértékben importáltunk kívülről, ami most nem lehetséges és előidézte azt, hogy ezeket az élelmiszereket is mással kell pótolni, olyan anyagokkal, amelyeket bent termelünk, ugy hogy az ezekben való szükséglet sokszorosan felülmulta azt, amivel normális viszonyok között számolnunk kellett. Másfelől azt is tekintetbe kell venni, hogy jóval nagyobb ezidőszerint élelmiszerekben az a szükséglet, amelynek fedezéséről gondoskodnunk kell. Elsősorban bátor vagyok említeni a hadseregnek rendkívüli nagy szükségletét, amely mindenesetre teljesen uj momentumot hozott be az élelmiezikkek után való keresletbe. Említenem kell azt, hogy bizonyos olyan árukat, amelyeket — mint említettem — kívülről hoztunk be, kénytelenek voltunk mással pótolni, ugy hogy a többiekben való szükséglet emelkedett. Végül hozzájárult ehhez még az a bizonyos készletgyüjtési törekvés is, amely nálunk mindenütt, még a legkisebb háztartásokban is megnyilvánult és amelyet, daczára annak, hogy elvben helytelen, az adott viszonyok között, amikor a készletek rendkívül mértékben megcsappantak, mégis érthetőnek kell találnom, Egyes háztartások is, de azután nagyobb intézmények és elsősorban a hadsereg kénytelenek voltak maguknak olyan nagymérvű készleteket biztosítani,