Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-665
665. országos ülés 1(116 s'zej. képviselőtársam kit ért a mézeshetek rokkantja alatt, hanem ki akarom emelni azt, hogy ami tegnap gróf Károlyi Mihály t. barátom interpelláeziójának tárgyát képezte, abban én nem vagyok szerencsés ,vele egyetérteni. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Én nem tudom, hogy mi készül; nekem semmi autentikus informáczióim erről nincsenek, de körülbelül oly értékű és meglehetősen komoly magánértesüléseim nekem is vannak, mint aminők alapján ő interpelláczióját a ministerelnök úrhoz intézte. Én is csak azt mondom, amit gróf Andrássy Gyula t. barátom, nekünk arra időnk nincs, hogy ekszperimentáljunk; én is jobb szeretném, hogyha a hadvezetőségnek hiányosságait azáltal lehetne pótolni, hogy magyar vezéreket állitsunk oda. Én is azon leszek teljes erőmmel, hogy hadügyi intézményeinket oly módon alakítsuk át, hogy azok & r magyar vezérek fejlődhessenek, nőhessenek. (Élénh helyeslés, éljenzés és taps a bál- és a szélsöbaloldalon.) Ez, gondolom, nemcsak a ház ezen oldalának lesz programmja a háború után, ez oly elementáris erővel hódit magának híveket, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy ebben a követelésben — legyek jó jós, mert hazafiságom ezt kívánja — el fognak mosódni a pártok közötti határvonalak. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) De most a mai napról van szó. Azok a magyar hadvezérek talán léteznek valahol, talán ma az illető ezredes, nem tudjuk, de épen, mert nem tudjuk és épen mert ekszperimentálni nincs időnk és miután a főszempont a"z, hogy győzelmesen kerüljünk ki a háborúból, hát onnan kell venni ezeket a vezéreket, ahol a kipróbált erők vannak, (Hosszantartó élénlc helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) akinek neve bizalmat gerjeszt. (Élénh helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Megengedem, hogy ezt-a dolgot lehet roszszul is megcsinálni. Gr. Károlyi Mihály: Garancziákat kell, hogy kapjunk! Gr. Apponyi Albert: Ez bizonyos, tökéletesen igaz, hiszen lehet a helyes dolgot is rosszul megcsinálni. Ha rosszul csinálják meg, én ennek a ferde és fonák keresztülvitelnek szintén épugy fogok kritikailag ellenállni, de in thesi én abban, hogy ugy van a dolog, amint már megindult, ugy, hogy egy dicsőségtől övezett német hadvezér lett egy nagy fronton a főparancsnok, én abban semmi lealázót nem láttam sem ránk, (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) sem azokra a vezéreinkre, akik sikeresen küzdöttek. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Igen természetes, hogy ahol a nagyobb katonai erő van, ahol a kipróbáltabb ember van, onnan veszik és azt veszik, mert — ismétlem — ma az első szempont az, hogy seregben, közönségben, mindenütt a bizalom helyreálljon és a győzelemhez elérjünk. Aki az utolsó jelentéseket az orosz frontlíenibér 2/-e'm csütörtökön. 323 ról olvassa, lehetetlen, hogy mint laikus is ne vegye észre, hogy ott már működik is egy erőteljes kéz, amely erőteljes kéztől várjuk csapataink hősiessége mellett a győzelemnek és a győzelmes békének kivívását. (Élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Abszolúte nem jut eszembe, hogy tovább kéjelegjek a katonai hibáknak ecsetelésében, csak azért tettük, mert ezen a téren segíteni kellett. Mihelyt látjuk, hogy azon az utón vagyunk, • hogy ezen segítsünk, én ezzel a témával tovább nem foglalkozom és a katonai kérdések közül még csak egygyel kívánok foglalkozni, t. i. a szabadságolások kérdésével, de ezt a t. ház engedelmével a folytatólagos ülésen fogom megtenni. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a bal- és szélsöbaloldalon.) Elnök: Az ülést délutáni négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Gróf Apponyi Albert képviselő urat illeti folytatólagosan a sző. Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljak! Halijuk!) Elérkeztem ahhoz a katonai kérdéshez, amely talán a legszorosabb összefüggésben áll a napirenden lévő indítványokkal, amennyiben a delegáczió összehívása a közös hadügyministert ép ugy helyezné ismét felelősség alá, mint a közös külügyministert, t. i. a hadsereg kiegészítése és ezzel kapcsolatosan a jogosulatlan felmentések kérdéséhez. Az a hír van elterjedve, hogy a pótsorozásoknál, illetve az eddig felmentettek revíziójánál, most bizonyos kíméletlenséggel járnak el a kevésbbé alkalmatosakkal szemben, hogy olyan szervi bajban szenvedőket, akiket előbb felmentettek, mint könnyebb szívbajosokat, talán tüdőcsucshurutosokat besoroztak. Én ezt nem tartom helyes rendszernek, nem tartom annak a módnak, amelylyel elérhetjük azt a mindnyájunk előtt lebegő czélt, hogy a most még előttünk álló nagy erőfeszítéshez összegyűjtsük a nemzet egész erejét, mert azzal, hogy a kevésbbé alkalmatosakat vagy a gyenge ellenálló képességűeket besorozzuk, csak a katonai kórházban lévőknek, de nem a fronton küzdőknek számát szaporítjuk. (Igaz! Ugy van!) Egészen más az, amit ebből a czélból tenni kellene és amire ebből a czélból rámutattam, t. i. a jogosulatlan felmentések, illetve a frontszolgálättól való jogosulatlan elvonások korlátozása. Hogy a helyzet elevenére tapintottam, midőn ezt a kérdést a házban felhoztam — amelylyel talán még foglalkozni fogok más alakban — bizonyítja az, hogy még sohasem volt felszólalásom a parlamentben, amelyhez vidékről, de nemcsak Magyarországból, hanem Ausztriából is, oly tömegesen érkeztek volna hozzám levélál*
