Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-665

314 665. országos ülés 1916 szeptember 21-én, csütörtökön. csinálta. Az 50-es években egy porosz minister, Radowitz, háborút akart Ausztriával és meg­bukott. SchwaTzenberggel állott szemben, ki ha nem is volt nagy államférfiú, elsőrangú diplomata volt. Neki sikerült sarokba szorítani azt a porosz ministert, ugy hogy kénytelen volt lemondani és a háború elmaradt. Ugyanez történt Venizelosszal. Venizelosz minden áron be akarta hajtani a há­borúba Görögországot, nem sikerült neki. Tehát az, hogy Sonnino a háborút akarta, nem dönti el a kérdést. Sonninóval szemben az olasz közönség, a legutolsó perczekig a békéhez ra­gaszkodott, ép ugy a vezető férfiak nagy többsége. Maga az olasz király sem volt a háború barátja igen hosszú ideig, ugy hogy igen sok atout volt a kezünkben ; ha azt jól játszszuk ki, akkor el lehe­tett volna érni azt az eredményt, hogy Sonnino ellenére a békét fentartsuk. A kérdés csak az : mi lett volna tehát az én felfogásom szerint a helyes politika % Itt megint történelmi példákra hivatkozom. Cavour, mikor az olasz egységet akarta mgcsinálni, azért, hogy czélját elérhesse, lemondott saját uralkodóházá­nak ősi tartományáról és ezzel megnyerte Napó­leont, lehetővé tette az olasz egység helyreállítását. Most legutóbb Törökország, hogy szabad keze legyen a harczban, lemondott Bulgária részére bizo­nyos országrészekről, ámbár ott még a Korán is tiltja ezt. Az éa felfogásom az, hogy mikor láttuK, hogy a fél világ ellenünk foglal állást, mikor láttuk azt, hogy ellenségeink nyers ere~e tetemesen na­gyobb a miénknél, mikor láttuk azt, hogy elmúlt azoknak a háborúknak ideje, amelyek egy nagy csatával dőlnek el, a Königgraetzek, a Sedanok, a Waterloo-k ideje, mikor láttuk azt, hogy még egy óriási, kiszámíthatatlan hosszú küz­delem előtt állunk, mikor láttuk ugyanakkor azt, hogy az olasz közvéleményben nem sikerült az entente-ellenes hangulatot felébreszteni, mikor el­lenben láttuk azt, — és ezt világosan látnia kel­lett mindenkinek — hogy amennyiben nem elégí­tünk ki bizonyos mértékű aspirációkat, akkor min­ket hátba fog támadni : akkor nekünk önként, saját érdekünkben és ezen helyzet belátásából azon kellett volna lennünk, hogy kielégítsük, még pedig a lehető legkevesebbel, ami csak akkor volt lehető, ha kezdettől fogva jó arezot vágunk a rossz játék­hoz, amint a franczia mondja, ha — amint erre a meggyőződésre jutottunk — kezdettől fogva arra az álláspontra helyezkedünk, hogy ha győzünk, ha megváltozik az európai egyensúly, elismerjük Olaszországnak azt a nagy érdekét, hogy abban az esetben ő is jobb katonai határokhoz jusson és hajlandók vagyunk erről vele szóba állani. Ha kezdettől fogva igy kezeljük a dolgot, akkor nem mérgesedik el annyira a hangulat, akkor módunk­ban van akkor megegyezni, amikor a legolcsób­ban lehetett. Ehelyett mit csináltunk ? Gróf Berchtold talán szintén elkésett, de semmi okom és jogom az ő politikáját bírálat tárgyává tenni, hisz ő ma már nem minister, ma nincs többé arról szó, hogy az ő képességeiről és politikájának helyessé­géről vagy inkább helytelenségéről meggyőzzük a közvéleményt. Különben, ha esetleg el is késett, neki még — ez erős meggyőződésem — módjában volt a hibát helyrehozni, módjában volt akkor, amikor lemondatták, Olaszországgal megegyezni, ugy hogy ő még helyrehozhatta volna a hibát. De akkor jött báró Burián. Mi volt az ő poli­tikája ? Az ő politikája az volt, hogy azt mondta : igen, ha elkerülhetetlen lesz, akkor adok az osztrák vagy a magyar területből a szükség szerint, azon­ban csak végszükség esetén. A végszükség pedig nincs meg. Ö azt is találta, hogy Olaszországnak ez a vágyódása és követelőzése visszavezethető Berchtold gyengeségére, Berchtold erélytelenségére. Bizakodott abban, hogyha az ember világosabb szavakkal és kicsit erőteljesebben beszél Olasz­országgal, akkor azt, amit ő bluffnak, terrorizáló kísérletnek tart, fel fogják adni. Mikor Buriánt kinevezték, akkor megindult egy katonai offenzíva. Méltóztassanak vissza­emlékezni a januári helyzetre. Przemysl már körül volt zárva. Két oldalról jött a mi felmentő kisérletünk : az egyik Bukovinából, a másik pedig Poroszországból, Varsó felől. Mikor kinevezték Buriánt, akkor ő azt hitte, hogy ez a nag}' remé­nyekkel várt offenzíva sikerekhez fog vezetni és azt hitte, hogy amint ezek a sikerek bekövetkez­nek, felesleges lesz. Olaszországgal egyáltalában szóbaállani. Itt volt a hiba. Ezek a sikerek be nem váltak és mindjárt kezdettől fogva látta az olasz kormány, hogy Burián politikája más, mint volt Berchtoldé. A t. ministerelnök ur ugyan azt mondja, hogy nem lát különbséget a között a konverzáczió között, amelyet Berchtold Avarná­val folytatott, közvetlenül mielőtt lemondott és a között a konverzáczió között, amelyet Burián folytatott Avarnával kinevezése után. Pedig óriási a különbség. Azt mondja a t. ministerelnök, hogy Berchtold ép ugy, mint Burián, azt mondta, hogy megütközéssel veszi ezeket a követeléseket. A »megütközés« szót sehol sem találom Berchtold nyilatkozatában, ellenkezőleg, ő csak arról beszélt, hogy sajnálja és csodálkozik ezeken a dolgokon, azután csak azzal konkludált, hogy aligha vezet­het ilyen tárgyalás czélra. Most jön Burián. Burián már azt mondja, hogy igenis megütközéssel veszi ezt és ugy végzi maga a beszélgetését, hogy: »a nagykövet szemmel­lát hatóan hatása alatt állott fejtegetéseimnek; minthogy azonban mindketten megegyeztünk ab­ban az óhajban, hogy az eszmecsere fonala meg ne szakadjon, mellőztük ezúttal a további vitát«. 0 tehát maga látja, hogy annyira meg van hatva Avarna, hogy amint folytatnák a konverzácziót, talán végleges szakadás állana elő. Ez termé­szetes is, mert ez felel meg a politikájának, csak ezzel idézhetjük elő az olasz kormánykörökben azt az érzést, hogy czélt nem fognak érni, hogy 1 tehát legyenek szerényebbek. Természetes, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom