Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-665
306 665, országos ülés 1916 sz cziókat megválaszszák. (Zaj a baloldalon. Halljuk ! Halljuk! a jobboldalon ) És épen ezért, ha gróf Andrássy Gyula indítványa csak arra vonatkoznék, hogy annyiban tegyek intézkedést, hogy átírjak a külügyminísteT uihoz és az osztrák ministerelnök úrhoz, és kívánjam a delegácziók egybehivását s ha azután azt a választ nyerem, hogy ez Ausztriában akadályokba ütközik, akkor ad acta tegyem a dolgot s ne csináljak semmit, természetesen ez éhen nem volna kifogásom. De hiszen sokkal komolyabb ember gróf Andrássy Gyula és sokkal komolyabb az ő egész akcziója. semhogy erről volna szó, amit egyik-másik szónok a tisztelt túloldalról is ily értelemben magyarázott. Indítványát, azt hiszem, helyesen fogom fel, ha azt a horderőt tulajdonítom neki, hogy a magyar kormány hatékony akczióját kívánta abban az irányban, hogy létrejöjjön az osztrák delegáczió. És épen mert ebben részemről beavatkozást látok Ausztria belügyeibe, nem vagyok abban a helyzetben, hogy az indítványhoz hozzájáruljak. (Helyeslés jobbfelöl.) Természetesen — ismétlem — ez nem jelenti azt, mintha a magyar kormány bármi tekintetben állást foglalna a delegácziók egybehivása ellen; ellenkezőleg, a magyar kormány is csak örömmel látná az ország belviszonyok olyatén fejlődését, mely a delegácziók megtartását lehetővé tenné. (Helyeslés jobbfelöl.) Már a múlt alkalommal volt szerencsém annak a meggyőződésemnek adni kifejezést, hogy abban az esetben, ha tényleg szüksége mutatkoznék valamely intézkedésnek, az én felfogásom erre az esetre közelebb áll gróf Apponyi t. képviselőtársam felfogásához, aki nem egy Ausztria ellen irányuló s a delegácziók egybehivását czélzó akcziót hoz indítványba, hanem egy törvényhozási intézkedést, amely lehetővé tegye a magyar országgyűlésnek a közös ügyekkel szemben jogkörének gyakorlását átmenetileg addig is, mig a normális helyzet előáll. (Halljuk! Halljuk!) Magát a törvényjavaslatot, amelyet a t. képviselő ur előterjesztett, nem tudnám magamévá tenni. Nem akarok a dologba belemenni, — ha aktuális lenne, tárgyalhatnék a dolgot — csak jelzem, hogy ebben az irányban volnának aggályaim, de mindenesetre azt tartom : ha intézkedni kellene, az intézkedésnek ezt a módját kellene választani, amelyet tervbe vettek már 1897-ben is s csak azért hagytak el, mert időközben elhárult az osztrák delegáczió megválasztásának akadálya. Es ha Polónyi t. képviselő ur az én idevágó fejtegetéseimre azt mondja, hogy ezzel — nem tudom — megöltem az 1867. évi XII. törvényczikket, elfoglaltam a függetlenségi álláspontot, ezzel valami ujat tettem, olyan álláspontra helyezkedtem, amilyenre erről a helyről még soha senki, — hát akkor tévedésben van. Mert hiszen ez az álláspont vezette már több izben az 1867. évi XII. törvényczikkel kapcsolatos kérdések elintézésénél az egész magyar törvényhozást, az akkori 67-es kormányo-. kat; s ennek az álláspontomnak ismételt alkalomrteinber 21-én, csütörtökön. mai akkor is, amidőn 13 esztendővel ezelőtt ugyané helyről volt alkalmam nyilatkozni és máskor js kifejezést adtam. Azt az alaptételt ugyanis, hogy a kiegyezés nem Ausztria és Magyarország közt, hanem a magyar nemzet és királya közt jött létre ; azt az alaptételt, hogy közös kiegyezési törvény nincs, (Helyeslés.) hanem az 1867. évi XII. törvényczikk magyar törvény, az osztrák kiegyezési törvény pedig osztrák törvény s a magyar törvény szabályokat állit fel. a magyar államra, az osztrák törvény az osztrák államra nézve : itt közös kötelezettségek, közös jogszabályok nincsenek, hanem funkczionál az egész apparátus akkor, ha mind a két állam a maga törvénye értelmében megválasztja azokat a szerveket, amelyeknek együtt kell működniök, — ezt az alaptételt tudtommal hirdették a Deák-párti és a 67-es vezérférfiak a múltban is, s ami az én csekély egyéniségemet illeti, hirdetem idestova, fájdalom, már több évtized óta. Ebben tehát uj dolog nem foglaltatik, hanem az a helyes Deák-párti tradiczió, melyhez mi változatlanul és hűségesen ragaszkodunk, (Helyeslés jobbfelöl.) Jeleztem már a múltkor azt is, hogy a mai pillanatban nem kivánok eltérni attól a gyakorlattól, amit ebben a tekintetben a magyar törvényhozás a háború kiütése óta követel. Ugyanazok az indokok tartanak ettől vissza, amelyek pártkülönbség nélkül visszatartották a magyar képviselőházat 1916 június havában. Azt mondja gróf Andrássy t. képviselőtársam : ha szükség van a közös kormány ellenőrzésére békeidőben, még inkább szükség van háború idejében. Hát ebben kétségtelenül igen nagy igazság foglaltatik. Ott azonban az érem másik oldala is, amely nekünk kötelességünkké teszi, hogy nagyon is gondoljuk meg : helyes-e a most folyó világháború közepette olyan közjogi kérdéseket megbolygatni, amelyek megbolygatása kiszámithatatlan következésekkel járhat. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás balfelől.) Ez volt az a szempont, amely visszatartott attól, hogy a gróf Apponyi ajánlotta térre lépjek s ez mondatja velem most is azt, hogy csak abban az esetben tartanom czélszerűnek ezen ut követését, ha azok az akadályok, melyek az osztrák alkotmányos élet zavartalan működésének útjában állanak, a háború befejeztével is fenforognak. Most már átmenve a külügyi kérdésekre, mindenek előtt Barta Ödön t. képvselő urnak tartozom felvilágosítással. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur egészen helyes állásponton van, midőn azt mondja, hogy a külügyekre való befolyás a törvény értelmében nem a magyar ministerelnököt külön, hanem a magyar kormányt illeti meg. Ez nagyon természetes, sohasem is vontam kétségbe. Azonban az élet maga kifejlesztett egy, a törvénynyel nem ellenkező, sőt a törvénynek helyes kezelése szempontjából feltétlenül szükséges gyakorlatot, t. i. azt, hogy az a folytonos érintkezés a kiilügyministerrel, melyet a magyar kormány befolyásának gyakorlása feltétlenül szükségessé tesz,
