Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

fíód. országos ülés 19Í6 szeptember 20-án, szerdán. 291 és tudom, hogy mindenkinél ez lesz az első szempont — aki igazán segítségére akar jönni menekült polgártársainknak, aki igazán azt akarja, hogy mentül előbb minden tekintetben megfelelő viszonyok közé jussanak, hogy ezt a friss szellemet, azt a múló bajok fölött a biztos, jobb jövő felé tekintő felfogást és azt az energiát igyekezzenek — nem beléjük csepegtetni, mert azt hiszem, hogy bennük megvan, hanem bennük fentartani és ki nem ölni belőlük azért, mert momentán, átmenetileg egy vagy más súlyos nehézséget kell elviselniök. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ezek után kérem, hogy méltóztassanak még a részletekre nézve t. barátomat, a belügyminister urat meghallgatni és azután a választ tudomásul venni. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: A belügyniinister ur kivan szólni. Sándor János belügyminister: T. ház! Méltóztassanak mindenekelőtt megengedni, hogy csak rövid szóval kifejezést adhassak annak, hogyha van ebben a házban vagy ezen a házon kivül is valaki, akit lelke mélyéig mélyen megrendített az a súlyos csapás, amely az ellenség orvtámadása következtében az erdélyi népet érte : a dolog természete szerint én is egyike vagyok ezeknek. (Ugy van! jobbfelől.) Barabás Béla: Erdélyi ember! Sándor János belügyminister: Szivem, lelkem mélyéig megredülve állottam és állok azokkal a súlyos csapásokkal szemben, állok nemcsak azért a felelősségért, mely állámosból kifolyólag engem ér, hanem állok ugy is, mint aki szülöttje vagyok annak a földnek, kinek lelkében és szivében minden jobb és nemes érzés oda vonzódik, akit őseinek sir ja, akit gyermekeinek bölcsője, akit az a rög, amelyhez hozzá van tapadva, minden, minden odacsatol. (Élénk tetszés és helyeslés jobbfelől.) Ilyen körülmények között nem lennék becsületes ember, nem lennék ember, ha nem érezném szivem egész melegével azt a fájdalmat, amelyet az én népem érez, ha nem óhajtanék letörölni minden könnyet, ha nem óbajtanék enyhíteni minden szenvedést, ha nem áldoznék fel minden erőt, amely szivemben, lelkemben, agyamban és karjaimban van, arra, hogy ezeken a bajokon, ezeken a csapásokon az én közreműködésemmel is lehetőleg segítsek. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Csak egy-két szót arra is, hogy, ha ez a példátlanul álló gyalázatos orvtámadás az országot váratlanul érte is, még sem mondhatjuk azt, hogy hatóságaink és mi magunk ezzel a kérdéssel ne foglalkoztunk volna és én bejelentem a t. háznak azt, hogy igenis nem mint bekövetkezendő eseménynyel, de mint lehetőséggel ezzel a kérdéssel foglalkoztunk és a hatóságokat előzetesen utasítottuk, hogy azon esetben, ha tényleg egy betörés történnék, minő intézkedéseket kell tenni. Erre vonatkozólag rendeletet is adtam ki a hatóságoknak, a dolog természete szerint azonban figyelmeztetnem kellett őket, hogy ezt csendben, nyugodtan, bizalmasan kezeljék és ugy készüljenek elő. Fájdalom, sokkal hamarább, sokkal gyorsabban és nagyobb erővel következett be a betörés, mint elképzelni is lehetett volna. A mi előzetes intézkedéseink ugy voltak megtéve, hogy egy betörés esetén addig, míg a határszélen feltartóztatható lesz az ellenség, a lakosság a szomszéd vármegye területére vonuljon át vasúton, közutakon, marhaállományával, értékeivel. Ki voltak jelölve ennek az irányai, utasítva voltak az illető hatóságok, utasítva voltak azok a hatóságok is, ahova a menekülésnek történnie kellett. Az események azonban rohamosabban jöttek, a betörés nagyobb volt, sokkal, hamarább, nagyobi) erővel és gyorsabban haladt előre, amint azt elképzelni lehetett. Intézkedést kellett tehát tenni aziránt, hogy a lakosság távolabbi vidékre szállíttassák; ezen szállításnak pedig megvoltak a maga nehézségei annak következtében, hogy ugyanakkor érkezett szembe a katonaság, amelyet a dolog természete szerint a leggyorsabban, elsőnek kellett szállítani. Ebből származtak azután a menekülésnek, a kiürítésnek mindazok a nehézségei és zavarai, amelyeknek tanúi voltunk. A vonatok lassan haladtak, a megriadt közönség a határszéli vármegyékből rájött a szomszéd vármegyékre, magával ragadta azok közönségét is és távolabbi vidékről sok olyant, akinek nem kellett volna menekülnie, aki maradhatott volna egyelőre nyugodtan otthon, de akit elzárni attól, hogy ne üljön fel az ottlévő vonatra, nem lehetett annál kevésbbé, mert kevés volt a rendelkezésre álló idő és nem lehetett kiválasztani azt, hogy ki hova menjen. A közönség tódult a vasúti állomásokra, ahol vonatok állottak rendelkezésre, de épen a katonai csapatszállitások miatt nem oly mennyiségben, hogy egyszerre mindenkit elszállíthattak volna, aki rájuk felszállni kívánkozott. Ebben a zavarban történt meg azután az, hogy az elinduló vonatokra nem ugy szállottak fel az emberek, hogy minden vonat oda vitte volna őket, amely előre kijelölve volt, ahol őrá vártak, ahol az előkészületek meg voltak téve, hanem mindenki ment a legközelebbi vonattal oda, ahova tudott. Azonkívül a szembejövő vonatok miatt néhol nem lehetett megállni ezekkel a vonatokkal, hanem kellett menni távolabbi vidékre. így jutottak a menekülők az előkészített helyett olyan helyekre, ahol őket nem várták, ahol fogadásuk, elhelyezésük iránt intézkedések nem történtek. így jutottak ki Budapestre is igen nagy számmal, ahol előzetes intézkedések szintén nem voltak. Ebből következett az, hogy első pillanatban a hatóságok tájékozva nem voltak, kellő előzetes intézkedéseket nem tehettek. Ebben azonban segítségünkre jött a társadalom és a sajtó (Helyeslés.) és eléggé meg 37*