Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

288 664, országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. tán szükséges kártalanításról volt szó, már méltóztatott nyilatkozni, utalva arra, hogy az állami kártalanítás kérdése majd a háború után az akkori pénzügyi helyzetnek megfelelően lesz tisztázandó. Legyen szabad hangsúlyoznom, hogy a t. kormánynak ezt az állásfoglalását nem tartom szerencsésnek, mert azok a határszéli lakosok mi értünk szenvedték el azt a kárt, mely őket az orosz és a román betörés által érte, mi értünk, az ország összességéért, akik itthon minden kártól meg voltunk eddig kímélve, akiknek kötelességünk helyt állanunk azért, hogy az a lakosság megfelelően kártalanittassék. Szenvedéseikért, nélkülözéseikért, gyötrődéseikért ugy sem tudjuk őket kárpótolni, de az állam méltóságával nem egyeztethető össze, hogy az ekszisztencziájában tönkretett lakosság ne kártalanittassék, azért, mert a sors az ország határára vitte, ahol határőr gyanánt állott az ország belsejének védelmében. Tisztában vagyok azzal, ismerem a kérdés lényegét, hogy a nemzetközi jog ezt a kérdést nem szabályozza. Tudom, hogy minden állam háború után szabályozta ezt a kérdést és ezért formailag a kormány álláspontja teljesen helyes. Itt van előttünk a klasszikus példa; az egyik az 1870—71. német-franczia háború, a másik a a mostani háború. Poroszország a 70 — 71. évi háború után azonnal, 1871 június 4-én négy külön törvénynyel rendezte ezt a kérdést — igaz, hogy a hadi kárpótlásból. Azonban a jog, a kötelesség, a lakosság iránti méltányosság szempontjából teljesen közömbös a forrás, amelyből a szükségletet fedezik, hiszen azoknak a szerencsétlen földönfutóknak gyenge vigasz az, hogy az állam egy nem várt jövedelemből vagy az összes lakosság megterhelésével fizet. Ha az összlakosság megterhelését veszszük, azoknál a terheltnél, melyeket a háború után elviselendők leszünk, igen alárendelt jelentőségű lesz az az összeg, amely a kárpáti és erdélyi menekültek kártalanítására szükséges. A porosz törvény az 1871-i háború után minden ingó és ingatlan vagyonon esett kárt teljes értékében megtérített. Kártalanította a hajókat, kártalanította még a községeket is, sőt a Francziaországból elűzött német alattvalókat is káruk teljes összegéig. De nem akarok az 1870—71-i háborúnál hosszasan időzni, mert könnyen az a válasz jöhet, hogy ott a hadi kárpótlásból fedezték az összeget. Itt van a legújabb porosz törvény, mely a kelet-poroszországi betörés alkalmával 1914 november 10-én, tehát a háború kimenetelének figyelmen kivül hagyásával alkottatott és amelynek indokolásában a jsorosz királyi kormány, hivatkozással a császár ő felsége egyenes parancsára és kezdeményezésére, azt mondja (olvassa): »Es ist eme selbstverständliche Pflicht der Allgemeinheit, die hart betroffene Bevölkerung dafür, dass sie zum Heile des Reiches schwere Opfer b ringen musste, in vollem TJmfange sebadenlos zu haltén und die mitgenommenen Landesteile wieder zu dem früheren Wohlstand zu vérbelien.« Poroszország megállapította a keletjnoroszországi kárt azonnal a betörés megszűnte után. 1'6 milliárd károsodás érte az illető területet, amely 600.000 hektárnyi volt és a porosz országgyűlés nyomban 400 millió márkát szavazott meg az első szükségletek kielégítésére. ISTem fárasztom a t. házat a segélyezés és kártalanítás részleteinek ismertetéseivel, csak hangsúlyozni kívánom, hogy a porosz kormány ép ugy, mint a birodalmi kormány az invázió megszűnte után azonnal eszközölt felvételek alapján részletesen tájékoztatta a maga országgyűlését azokról a károkról, amelyeket az orosz betörés okozott, mig nálunk több mint másfél évvel a kárpáti betörés megszűnte után a t. kormány a törvényhozást még egyetlen szóval sem tájékoztatta arról, hogy mi történt a Kárpátokban, minő pusztítást vitt véghez az ellenség, mi a kormány szándéka és terve, hanem ismét rábízta magát a bőkezű, áldozatkész magyar társadalomra és a sajtóra, hogy buzdítsa a társadalmat adakozásra, melynek révén, ugy tudom, közel 4 millió koronát össze is gyűjtöttek és amihez a kormány, értesülésem szerint, körülbelül négy milliót csatolt. Amilyen szép a társadalomnak ez az áldozatkészsége és a folyamatba tett akczió, annyira súlyos hibának és mulasztásnak kell minősítenem a t. kormány részéről a törvényhozásnak olymérvü ignorálását, hogy a kárpáti betörésről, az ellenség ottani pusztításairól még mai napig sem tett a törvényhozásnak jelentést, még a mai najrig sem tájékoztatott minket. Szinte ugy tűnik fel, hogy felesleges a törvényhozást ilyen aprólékos ügyekről tájékoztatni. Ismerem, legalább ismerni vélem azokat a nehézségeket is, amelyekkel a t. kormánynak a kártalanítás kérdésében meg kell küzdenie. Erre vezethető vissza az a tartózkodás, mely a t. kormányt ebben a kérdésben feszélyezi. Ismerem a nehézségeket, de, bocsánatot kérek, ugyanebben a helyzetben volt és van a porosz kormány is a birodalommal szemben, ott is vitás az a kérdés, hogy kit terhel a hadikárpótlás költsége, a birodalmat-e vagy Poroszországot. A porosz országgyűlés és kormány azonban túltette magát ezen és fentartva a kérdés ezen részének elintézését a jrorosz királyság és a birodalom között, teljesítette kötelességét a maga alattvalóival szemben, mondván, hogy később fog eldőlni az a kérdés, hogy visszakapja-e a porosz királyság a kiutalt összeget a birodalomtól. Nekünk is függetlenül kell megoldanunk a kérdést a galicziai kérdéstől. Ez Magyarországnak egészen különálló ügye. Ha differencziák vannak, majd elintéződnek annak rendje és módja szerint. A t. kormány ismeri kötelességét Magyarország érdekeinek megvédése