Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-664
262 664, országos ülés 1916 s a baj, hogy a mi diplomáeziánk még a hamis játékosokkal szemben is mindig a rövidnadrágos rokokó-gavallér szerepét játszsza. Ez nem lehetséges a mai reális világban, hanem bele kell tekinteni annak a népnek lelkébe, bele kell tekinteni annak a nemzetnek gondolkodásába és csak ha az megfelelő, ha annak érdeke és lelke a miénkkel párhuzamosan és szimmetrikusan halad, igenis csak akkor kell vele szövetséget kötni. Ezt elmulasztották a mi diplomatáink és külügyi képviseleteink. A mi diplomáeziánk nem markolt bele a néplélekbe, nem vizsgálta meg ezt, eltekintett attól a teóriától és attól az elvtől, hogy ma már nem a fejedelmek üzenik meg a háborút, hanem a nemzetek üzentetik meg a háborút a fejedelmekkel. E között pedig lényeges különbség van. A mi diplomáeziánk nem szállt le a splendid isolation légköréből, mert különben látnia kellett volna, hogy ez a hármas-szövetség nem egészséges és erre válságos időkben nem számithatunk. Mindenki tudta, hogy a hármas-szövetség csődöt mondott, csak a diplomatákat kötötte a szerződés szövege és az adott királyi szó szentsége. Az következett azután be, hogy mindkét állam segítség helyett életünkre tört. Nagy hiba volt eddig a magyar országgyűlés elöl elvonni a külügyi kérdések tárgyalását, nagy hiba volt ezeket a delegáczióban tárgyalni, mert igenis, mint minden kérdést, a külügyi kérdéseket is itt kellene tárgyalni. Ha ez meglesz, akkor hiszem és remélem, hogy nem fognak ezek a hibák előállani ós megismétlődni, amelyek oly gyászos eredményeket mutatnak fel a mi rovásunkra. Nem tartom jónak a delegáczió intézményét és szervezetét, de faute de mieux elfogadom és beszédemet azzal zárom, hogy igenis ezt a delegácziót mihamarább össze kellene hivni, hogy a külügyminister urnak módja és alkalma legyen a nyilatkozatra, mert az még sem engedhető meg és talán még sem egészen helyes, hogy a külügyminister ur apró intervjukban és apró ujságezikkekben mondja el véleményét és adja elő védekezését. Epén azért ugy gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam, mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam indítványait elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Az ülést délutáni 4 óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki a következő szónok? Szojka Kálmán jegyző: Laehne Hugó! Laehne Hugó: T.ház! G-róf Andrássy Gyula t. képviselőtársam az ő nagysúlyú beszédében, melylyel indítványát megokolta, hangsúlyozta, zeptember 20-án, szerdán. mennyire szükséges a mai nehéz időkben a megértés Ausztria népei között és Magyarország között. Hangsúlyozta ezt főképen abból az alkalomból, müíor kimutatta, hogy Ausztriában a delegácziók elmaradásáért és az osztrák országgyűlés szüneteléseért kiváltképen a magyar kormányt okolják és ez is izgatási anyagul szolgál a magyarok ellen. Egyáltalában kifejtette, hogy az utóbbi időben a gyűlölet Ausztriában Magyarország iránt sajnálatosan fokozódik. E részben én is egy adattal akarok szolgálni, nevezetesen egy röpiratot akarok ismertetni, amely eddig 12.000 példányban terjedt el Ausztriában és az utóbbi időben kivált az osztrák nemzetiségi és a magyar nemzetiségi tisztikarban mesterségesen terjesztetik. Ennek a röjűratnak a czime: »Unser letzter Kampf.« írója egy anonymus: »Das Vermächtniss eines altén kaiserlichen Soldaten.« T. képviselőház! Szóval ez az utolsó küzdelem, amelyet egy öreg császári katona irt meg állítólag. S ez tulajdonképen egy jóslat, amely pár évvel a háború előtt jelent meg. És ezen császári katona itt merészkedik egyenesen megjósolni Ausztria bukását. Szörnyűség még elgondolni is, t. ház, hogy békeidőben, amikor erre semmi ok nincs, egy osztrák katona merészkedjen a monarchia bukását megjósolni. Kérdem van-e a világon állam vagy államszövetség, amely megtűrné, hogy fizetett tisztviselője, vagy hadseregének, tisztikarának tagja előre meg merje irni az illető állam bukását? Bárhol történjék ez meg, a vizsgálatot a legnagyobb szigorral megindítják, a szerzőt kikutatják és elveszi méltó büntetését. Nálunk, amint később leszek bátor bebizonyitani, ellenkezőleg az illető fokról-fokra emelkedik s a legmagasabb állásokat tölti be. E röpiratban az öreg katona politizál. Elsőbben is nagyon károsnak tartja, hogy mint Ausztriában, mint Magyarországon folyvást zavarosak a politikai viszonyok. E jjolitikai zavarok szerinte felbátorítják a monarchia ellenségeit s azok kivált délen összefognak s a monarchiának hadat üzennek. És pedig megtámadják a monarchiát az olaszok, románok, bolgárok, szerbek és montenegróiak. Ábrahám Dezső: Már akkor tudta előre? Laehne Hugó: Már akkor tudta. És, t. ház, midőn erre elrendelik a mozgósítást, a monarchia minden nemzetisége hiven teljesiti kötelességét, csak természetesen a magyar szegi meg a hűséget az osztrák katona szerint. Itt konventté alakul át a parlament s gróf Apponyi Albertnek szájába, akinek fényes tehetségénél csak királyi hűsége és lojalitása nagyobb, oly sértőn buta beszédet ad, melylyel itt a képviselőházban & forradalmat úgyszólván kihirdeti. Én nem fogom ezen beszédet felolvasni, mert nem akarom, hogy gróf Apponyi Albertnek fényes beszédei mellé ilyen sületlenség ke-