Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

664. országos ülés 1926 s: a konzuli utasításnak köszönhetik azok, akik haza akartak jönni harczolni, hogy franozia kazamatákban töltik idejüket, ennek köszönhetem magam is azt a tizenhat hónapot, amelyet franczia fogságban eltöltöttem. Ilyen külügyi képviseletünk lévén odakünn, megtörtént azután a háború folyamán egyike azoknak még az osztrák külügyi levéltárakban is párját ritkitó szégyenteljes baklövéseknek, aminőre a külügyi históriákban eddig még példa nem volt. Méltóztassék ugy venni a dolgot, hogy Amerikában egy nagyköveti állás, vagy egy külügyi képviselet semmi szin alatt sem hasonlitható össze más államokban való külképviselettel, mert ha mi Spanyolországban nem vagyunk jól képviselve, akkor ez azt jelenti, hogy ott nem lévén több 2—3 vagy — mondjuk — 5000 embernél, azok külön-külön inkább gondoskodnak a maguk sorsáról és ezek legnagyobb része biztos megélhetéssel bir. De egy nagyköveti állás Amerikában, ahol öt millió osztrákmagyar állampolgár van, ahol 2 millió magyar ember van, nemcsak egy reprezentativ hivatal, hanem ott segitő kezet kell hogy nyújtson a támasznélkülieknek, ott kell hogy az anagykövet a maga konzulátusaival azoknak az embereknek szolgálatában álljon. Mit lát az amerikai magyar az ottani nagykövetségen vagy a konzulátuson í Látja azt, hogyha útlevélért kell elmennie, le kell szúrnia azt a pár dollárt, de nem lát egyebet, nem érez meleg állami segitőkezet. Csak egy kis dolgot emlitek fel. Carnegie gyárában gyilkosság történt; Tóth András uramra esett a gyanú, akit elitéltek életfogytiglani fegyházra. Tóth Andrásnak nem lehetett ügyvédi képviselete, mert nem volt hozzá pénze, a konzulátus pedig nem adott. Huszonhat esztendővel az ő elitélése után Zemplénben meghalt egy Tóth András nevű ember, aki gyónásközben megvallja, hogy ő követte el a gyilkosságot, amely miatt Tóth .András ártatlanul ül a börtönben. Kiengedték a börtönből. Ezért kárpótlás nem jár. A társadalom gondoskodik róla, hogy életének utolsó éveit végigtengesse. Annakidején nem volt, ki a segélyére siessen ; még kísérlet sem történt arra, hogy Amerikának az a rettenetes brutalitása, amelylyel ott az igazságszolgáltatást kezelik, — nem néznek nüanszokra, hanem belekapnak a tömegbe és az elrettentési teória alapján állanak —• paralizáltassék azáltal, hogy honfitársaink jogi képviselethez juthassanak, amely az enyhitőkörülményeket kidomboritja és közelebb segiti a birót az igazsághoz. Amerikai honfitársaink nem érzik a nagykövetnek diszponáló és milliókat segitő kezét; ott a nagyköveti állásban egy inkább csak reprezentáló hivatalt látnak, semmint egy olyan funkcziót, amely az élet üterére rá tudja tenni a kezét. Hogy várjunk ily körülmények között jóeredményeket ? Az a szegény magyar Amerikában egy szédületes dilemma* előtt áll. Az előtt a dilemma előtt, hogy vagy dolgozik a Carnegie birodalmában és municziót gyárt a saját testvérei ellen, vagy éhezik. zeptember 2Ó~án, szerdán, 253 Ez a szédületes dilemma ott állott a németek előtt is, de ők zseniálisan és a humánizmus követelményeinek megfelelően oldották meg. Mert otthagyni a munioziós gyárat, az becsületbeli kötelesség, de akkor tessék gondoskodni, hogy az illető éhen ne veszszen és gyermekei -nyomorba ne jussanak. De azt kivánni, hogy légy hazafi, hagyd ott a munkádat, de más oldalról nem gondoskodni arról, hogy az a munkás a gyermekeit eltarthassa, ez olyan feladat elé állítja azt az embert, amilyent a legerősebb lelkű szervezet sem bir elviselni. A- németség megoldotta a kérdést: ald önként lépett ki a municziógyárból, az a német konzulátuson a német szervezett társadalomtól kapta a dohárait; megmaradt hazafinak. Ezzel szemben azokat a magyar munkásokat, akik az amerikai gyárakban vérző szívvel ma is dolgoznak, mi elveszítettük örökre, mert ezek a hűtlenség bűnébe esnek, de nem azért, mintha ők maguk akarták volna, hanem azért, mert rákényszerültek. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Az amerikai nagykövetség és a newyorki főkonzulátus körül van egy klikk, amelynek feje M. William Warm, amely ékesszóló név alatt nem más rejtőzik, mint Dienes Márton. (Mozgás.) Már most a nagy konczepezió abban nyilvánult meg, hogy rá kellene venni a munkásokat arra, hogy hagyják abba ezekben a fegyver- és municziógyárakban a munkát ; rendezzenek olyan sztrájkot, amely előidézné azt, hogy a lőszergyártás szüneteljen. A gondolat nem sok szimpátiával találkozik Amerikában, mert Amerikának van egy érzékeny pontja és ez nem a hazafiság, hanem a bussines. Ezt a kérdést megfogni okosan, hazafias kötelesség, de megfogni ügyetlenül a legnagyobb hazafiatlanság és a legnagyobb kára az országnak. A körülmények be is bizonyították. Archíbald amerikai újságíró hozta át Dumba levelét. Az angolok előre értesülve voltak, hogy érkezik egy kitűnő levél. Majdnem a csücske látszott ki a levélnek Archibald zsebéből, mert félt, hogy nem találják elfogni és nem vizsgálják meg kellőképen. Ebben a levélben az a tipikus, hogy ékes német nyelven a könynyebb megértés czélájból voltak megírva a propozicziók, amelyeket az amerikai nagykövet ajánlott a külügyminiszternek. Ez a diplomácziai ügyesség eredményezte azt, hogy szégyenteljesen kellett elmennie az osztrák-magyar monarchia nagyhatalmi képviselőjének Amerikából. Ez az állapot hónapokon keresztül tartott és ugy nézett ki, hogy tulaj donképen Amerikával hadilábon álltunk volna ; egy chargé d'affaire intézi a dolgokat Washingtonban. Ez a körülmény gondolkozóba ejtett egy csomó embert, a kik valeurt találnak abban, hogy a monarchia Amerikában képviselve legyen, mert a német állam képviselője nem nagy szimpátiának örvend odaát. Lépések történtek — és itt még inkább pozitívumokkal állhatok elő (Halljuk ! Halljuk!) — hogy ez a képviselet és a jó viszony újra helyreálljon. (Helyeslés balfelől.) Meg is jelölöm. Egy krisztiániai ember, aki viszonyainkat megértette,