Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-664
244 664. országos ülés 1916 s állítjuk ezen intézményt a külföld elé, vájjon az hozza-e arczán a bélyeget, hogy ez csak egy álalkotmánynak kifolyása ? (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem, t. ház, akkor az alkotmány szempontjából jogosult összes kifogások megsemmisülnek, s a delegáczió mintegy közös parlamentnek intézménye a maga szűzies tisztaságában áll a világ előtt. Mi önmagunk szolgáltatjuk róla a bizonyítékot, hogy ime ez a szerv az alkotmányosság tiszta színében jelenik meg s ugyanazon elismerést igényelheti, mint bármely igazi alkotmányból eredő hasonló intézmény, (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A harmadik és végső szempont, hogy vájjon ez a szerv ugyanaz-e ma is, mint amilyennek nemes elődeink azt megteremteni kívánták % Hiszen ez a szerv ugy szerepelt egy Deák és egy Andrássy ideájában, mint egy eleven működő »bizottság« —mint már a neve is mutatja — évről-évre felfrissítve uj tagokkal, akik odamennek kinyomozni az illető kormányzati ágakban az összes körülményeket, adatokat, mindent és azon frissiben, elevenen tárgyalnak felettük, tárgyalnak mindent, mint bizalmi szervezete a törvényhozásnak. És mi lett ebből az intézményből, t. ház ? Olyanná lett, mint egy családban a tékozló fiu, aki visszajön a családi életbe, akinek csak önmaga érdeke lebeg szeme előtt, aki lassanként magához ragadja a család összes értékeit s előáll, brillíroz velük a külföld előtt, míg végre bekövetkezik az összeomlás, midőn a könnyelműség létráján odáig sülyedt, hogy a törvény teszi rá kezét. És akkor az a szegény, addig tehetetlen családatya magához ragadja ismét a család klenodiumait, kincseit, hogy családjának ismét megszerezze azt a fényt, amelyet a tékozló fiu elpazarolt. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Hát nem látjuk-e, tisztelt ház, hogy századokon keresztül itt állott a trón mi előttünk, mi velünk szemben ? A király nyitotta meg az országgyűlést, mi kértünk tőle felvilágosításokat, az országgyűlésnek volt alkalma mindezen materiális kérdésekben nyilatkozni és határozni. De megjelent nálunk a tékozló fiu, odaállt beszédekkel a trón elé, a koronánk viselője ahelyett, hogy idejöhetne, országgyűlésünket trónbeszéddel megnyitná, évről-évre annak üléseit nyitja meg, körülötte gruppirozódik a külső fénynek, a diplomáczia minden ragyogásának ereje, ott vannak csoportosítva a nemzetközi sajtónak mindenféle szervei, mindenféle szolgálatra. Miért ? Mert egy czentrális parlament képét kell feltüntetni, amelynek egyetlen gondolata nem volt meg elődeinek agyában, akik csak egy bizottságot terveztek a delegáczió felállításával. S ime. ez a bizottság a parlament fényét ragadta magához, rriig mi, a magyar országgyűlés, egy szerény tartománygyülés nívójára sülyedtünk alá ezen tékozló fiu szerepének, viselkedésének hamis magyarázata alapján! (Ugy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha ez igy áll, t. ház, vájjon a mi t. barátaink ezen tapasztalatok után nem jönnek-e rá zeplember 20-án, szerdán. arra, hogy ezen. szervhez való ragaszkodásuk idejét multa, hogy azon nagy előzményeknek hiánya, melyeket egykor felőle szupponáltak, most már megváltoztatását kívánja ennek a politikának \ Abban igaza van a t. ministerelnök urnak, hogy ez csak egy ekszpediens volt, nem volt egy örök törvénye a köztünk lévő viszonyok rendezésének. Hiszen mi 400 esztendőn keresztül éltünk a Habsburg-monarchia uralma alatt annakelőtte is, anélkül, hogy ez az intézmény meg lett volna teremtve. S milyen hatalmas országgyűlések voltak azok a Nagy Pálok, Deák Ferenczek, Kossuthok és régebben a Werbőczyek országgyűlései! Olyan hatalmat gyakoroltak, hogy sohasem sikerült tőlük erőszakkal elkobozni jogaikat. Megkísérelték egyetlenegyszer 400 év alatt, 1822-ben, amikor nem az országgyűléshez mentek, hanem a vármegyéhez küldtek királyi biztosokat karhatalommal, hogy az országgyűlés ujonczmegszavazási jogát elvegyék. Megjelentek a vármegyékben — nevüket megőrzi a történelem — a Lónyayak, Wenckheimok és mások. Nevük megmaradt, de tettüket a történelem ugy jegyzi fel, mint a nemzeti ügy ellen elkövetett vétséget. És Kazinczy, amikor Lónyay elhunytakor a megyében elparentálta őt, azt mondotta : »Hiu volt. Látta, mint emelkednek a rosszak s a gaz idők megtántoritották«. Ez volt az ítélet azokról, akik nemzetük és törvényhozásuk méltóságára törtek és magukat felajánlották a császári hatalomnak. És az Országos Levéltárban megtalálható az a felterjesztés, amelyet a nádori kormány akkor ezek megjutalmazására tett; ezimeket, életjáradékokat, előkelő hivatalokat, méltóságokat, grófi titulust kivánt " számukra, hogy ezek segélyével ezek a szerény igényű emberek azután feljebb emelkedhessenek és hatalmi ambiczióikat, vagyoni czéljaikat kielégíthessék. Ez volt az egyetlen példa, amikor hosszú századokon keresztül megkísérelték erőszakkal kicsikarni Magyarországtól az ujonczokat. Ezenfelül még csak egyetlenegy példa volt: mikor adminisztrátorok törtek be a vármegyeházába 1844-ben, amikor megkísérelték, hogy a közvéleményt máskép hangolják és tetszésük szerint való országgyűlést hozzanak össze. Ez volt a hires adminisztrátorok időszaka. A Luka Sándorok Hontban, a Tisza Lajosok a Beőthyek ellen Biharban próbálkoztak meg az erőszak fegyverével. Ez a bihari rendszer bele van vésve történelmünkbe és meg van ott örökítve, hogy milyen eszközökkel kísérleteztek akkor. És sehol semmi siker ! Büszkén forgathatjuk történelmünk lapjait: sehol semmi sikere az ilyen törekvéseknek. Az országgyűlés mindig megtartotta a maga alkotmányos életét és rendelkezési jogát^ És most, hogy a delegáczió nem működik, milyen helyesen jegyzi meg a t. ministerelnök ur, mennyire nem akarom őt leczáfolni, amint tegnap
