Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-664
$64. országos ülés I9l8 szeptember 20-án, szerdáit. 241 az egész ország, liogy az ilyen fontos indítványoknál egyetlen szó nem emelkedik a túloldalról sem pro, annál kevésbbé emelkedhetik — mert indokolás nélkül emelkednék — kontra. s, Annál melegebben teszem magamévá gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselő ur indítványát, (Helyeslés baljelől.) mert erre az úgyszólván novelláris módositásra és kiegészítésre ez a beteg 1867: XII. törvényczikk nagyon is rászorul (ügy van ! bálfélól.) és mert ez az indítvány igazi függetlenségi eszme .talajából fakad, (ügy van ! baljelől.) 48-as eszméken alapul és utat nyit és rámutat a tiszta perszonális unióra való rátérésre. Igenis, jöjjön ide, a magyar parlament elé az a külügyminister ur, ne bizalmas tárgyalásokon vallja be, hanem itt az ország szine előtt, hogy bizony ő neki halvány sejtelme sincs a hadvezetőség terveiről, hogy ő neki nem áll módjában szót emelni az ország érdekében, hogy tehát ő nem a külügyek igazi intézője, hanem egyszerű diszbábu, diplomataruhába öltözött udvari alkalmazott, (ügy van! baljelől. Mozgás jobb/elől.) Ha itt volna az a külügyminister ur, alkalmunk volna személyesen és közvetlen tárgyalás alapján beszélnünk a külügyekről és a jövendő alakulásairól; de minthogy épen az igen tisztelt túloldal hallgatásából az tűnik ki, hogy nem fogjók a gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselő ur indítványának elfogadásával a külügyminister urat ide invitálni, épen azért kénytelenek vagyunk ezeknek az indítványoknak a során érinteni a külügyeknek a kérdését. Méltóztassék nekem is megengedni, hogy a külügyminister ur reszortjába tartozó dolgokra kitérjek. (Halljuk!) Szterényi igen tisztelt képviselő ur élesen rávilágított arra a szervezkedésre, amelyet az entente-államok a háború utánra a központi hatalmak ellen előkészítenek, illetőleg a párisi konferenezián már konkretizáltak is. Ennek kapcsán az igen tisztelt képviselő ur sürgeti a Németország és a monarchia között lévő szerződéses viszony kimélyitését. T. képviselőház ! E kérdésnél szemébe kell néznünk annak a Németországból kiindult és Naumann professzor ur által rózsaszínben propagált Mitteleuropa-elméletnek. Ha ugy is van a dolog, — elhiszszük — amint Szterényi igen t. képviselő ur mondja, hogy ezek a megállapodások létrejöttek, kérdem, hogy ma, amikor az ilyen megállapodások a világháború gyülölettengerében születtek ás amidőn még az sem bizonyos, hogy az ententeállamok olyan nagy testvéri szövetségben végig fogják-e verekedni ellenünk ezt a háborút, ki meri ma megmásít hatatlannak mondani ezeket a háború utáni évtizedekre szóló megállapodásokat, amelyekbe nyilván Anglia kényszeritette bele az ő járszalagára fűzött entente-államokat % Minden közgazdasággal foglalkozó elme előtt lehetetlennek látszik az, hogy legalább is a béketárgyalások nyugodt meditácziója során, épen a kontinentális entente-államok részén is ne merüljön fel az a helyes belátás, hogy a geográfia és az egymásrautaltság törvényeinél fogva az ilyen későbbi időre jdäPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET, szóló és a központi hatalmak ellen irányuló bojkottszövetség nemcsak a központi hatalmak érdekei ellen szói, de ellentétben állanak az ilyen megállapodások maguknak a kontinentális entente-államoknak fejlődési érdekeivel is, mert Németország és Oroszország, monarchiánk és Olaszország egymásrautaltsága kizárja azt, hogy ők mindenféle kereskedelmi és gazdasági szerződés elől elzárkózzanak velünk, a központi hatalmakkal szemben. Ép ezért, korainak és szükségtelennek találom most, különösen a háború alatt a Németországgal való szerződéses viszonyunknak úgynevezett kimélyitését. (Ugy van ! baljelől.) És hogy állunk e szép középeurópai elmélettel ? Hiszen valamennyien ugy vagyunk és ezek között én is a magam szerénységében egyik legnagyobb csodálója vagyok a német ipari, kulturális és mezőgazdasági fejlettségnek, polgári és katonai fejlett bürokrácziájuknak, nemzeti egységüknek és öntudatuknak. De amikor arról van szó, hogy hosszú időre, talán örökre összekössük magunkat, akkor még annak a testvéri vérszövetségnek daczára is, amelyet közös szenvedéssel és közös vérhullással pecsételtünk meg, kénytelenek vagyunk a legtárgyilagosabb kritikával közeledni e kérdéshez. (Helyeslés baljelől.) Mert hiszen, ha ez a Középeurópa nem jelentene mást, mint Németország északi folyamrendszerének csatornahálózattal a Dunával és így az Északitengernek a Fekete-tengerrel, sőt esetleg, a Száva és a Kulpa segítségével, az Északi-tengernek az Adriával való összeköttetését, akkor én ennek a Középeurópának a leglelkesebb híve vagyok, mert Magyarországot, ezt a kis produkczióju államot egyszerre egy erős közvetítő kereskedőállammá, teszi észak és dél, kelet és nyugat között és a nemzeti vagyonosodásnak nagyon szép perspektíváját nyitja meg. És ha ez a Középeurópa nem jelent mást, mint a fejlett német mezőgazdasági rendszernek hozzánk való átplántálását, a nyugati demokratikus eszmének hozzánk való, nagyon is szükséges átlengését : akkor én ennek a Középeurópának lelkes hive vagyok. De nézzük csak óvatosan a kérdést. Ha arról van szó, hogy ez a Középeurópa csak arra alakulna, hogy Németországnak, amely magát alig kétharmadrészben képes élelmezni, egy jól termő európai gyarmatra van szüksége, még ha nemzeti, állami szuverenitásunk teljes épségben tartása mellett vinnék is ezt keresztül, ha arról van szó, hogy egy területkomplekszust egyesítsen ez a Középeurópa bármiféle módon, vámterületi egység, preferencziális vámok utján vagy harmadik és negyedik megoldási módok alapján és ezen gazdasági jól termő terület csak bázisa akar lenni a békekötés után fokozottan fejlesztendő militárizmusnak : akkor a legnagyobb aggódással nézem a Középeurópa megalapozását és, mint a békés munkának rajongó hive és a háborúnak ellensége, ennek a Közéj> európának híve lenni nem tudok. (Ugy van! baljelől.) T. képviselőház! Méltóztassék megengedni, 31
