Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

242 664. országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. hogy a hadügyi helyzetre csak per tangentem terjeszkedjem ki és pedig csak olyan részletekre, amelyekhez személyes tapasztalataim alapján jogom van hozzászólni, mert olyan kérdéseket akarok érinteni, amelyek itt a diskussziók során még nem vetődtek fel, de ugy gondolom, mégis érdemesek a megfontolásra. (Halljuk/) Kétségtelen, hogy az entente ma még békülésre abszolúte hajthatatlan offenzív szellemének az képezi a reménybeli alapját, hogy a központi hatalmak zárt területről kontingentálódó emberanyaga előbb-utóbb ki fog merülni, mig ezzel szemben Anglia gyarmataiból, Oroszország pedig a maga embermedenczéíből folyton ujabb és ujabb hadseregeket tud könnyen lábra állítani. Ha a fájó kivételektől eltekintünk, bizonyos, hogy a központi hatalmak minden katonai fronton előnyös poziczióban vannak, idegen területen állanak és épen azért a háború következő etapjában valóban már csak defenzivára kell szorítkoznunk, amely — hála Istennek — sokkal kevesebb emberi erővel érvényesíthető, mint az ő ellenünk még dühöngő offenzivájuk. De épen e defenzíva helyes előkészítésében nem látom érvényesülni ennek a több mint kétéves hadjáratnak tapasztalatait és nem látom, bocsánat a szóért, a katonai raisont. Én hiszem, hogy a német bölcs vezetés a maga frontjain épen az emberkimélés szempontjából a technikát fogja oda állítani a defenzíva czéljaira, mert ez kell hogy pótolja a mai drágaságban legmagasabb drágaságra emelkedett emberhúst. Ha egyszer olyan szép fejlettségű a német technika és ha egyszer a technikai védőeszközök előállításában a monarchiának és Magyarországnak is kellő fejlettségű gépgyárai állanak rendelkezésére, miért nem szórja két kézzel a hadvezetőség ezeket a megrendeléseket a mai szánalmas technikai berendezkedés pótlására ? Hiszen a háborútól legtávolabb álló laikus ember is nagyon jól tudja, mit jelent az emberspórolás szempontjából, ha az egy ember egyenlő egy puska egyenletét az egy géppuska egyenlő száz meg száz jól célzó biztosan találó puska egyenletével helyettesitjük. Ezt a kérdést merem forszírozni a magyar iparpártolás szempontjából is, mert abban a szánalmas helyzetben vagyunk, részletekre nem terjeszkedhetem ki, hogy, mint a háború elején, ugy ma is csak egyetlen osztrák gyár gyártja a mi géppuskáinkat, amelyeknek pedig fokozott szaporítására a legsürgősebb szükség van. És ha nem igyekszünk technikával pótolni, amit emberanyagban meg akarunk nyerni, akkor jogos a felháborodás az országban, amikor azt kérdezik, hogy hát patentekkel bíró gyárosok és hadseregszállítók érdekében folyik ez a gyilkos háború, vagy az ország érdekében ? (Ugy van! bal felől.) Végül méltóztassék megengedni, hogy még egyelten egy hadügyi részletet hozzak itt szóba, amely az erdélyi betöréssel áll vonatkozásban .s amelyet a kormányelnök urnak e mulasztások mentségéül felhozott szavaira alapitok. Én az erdélyi betörések részleteivel nem foglalkozom.- Ná* Iámnál hivatottabbak ostorozták erről az oldalról ezeket a mulasztásokat; de minthogy a ministerelnök ur mentségül Románia váratlan árulását hozta fel, hogy ez volt az oka a katonai készületleöségnek, vagyonok veszni hagyásának, a polgári lakosság nem idején való evakuálásának, épen azért mint északkeleti Magyarországról jött ember fel merem emelni óvó szavamat és hivatkozom arra, hogy Máramaros vármegye és északkeleti Magyarország határán nem egy barátságos szint játszó Eománia szomszédkodik velünk; Oroszország támadó seregei kísérleteznek ott katonaságunkkal szemben. Én hiszem, hogy a mi frontunk megállja helyét, hogy azt egy lépéssel sem fogják visszanyomni, de ismétlem, felemelem óvó szavam minden non putarem esetére, ha ottan katonai vezetőségünk ugy fogja látni, bogy bármikor frontunk visszavonására lesz szükség, idején történjék meg minden az ott lévő értékek eltávolítására és a polgári lakosság életének megmentésére. Én sem a lövészárok népétől, sem a vidéki polgári társadalomtól nem tudtam bizalmat hozni ennek a kormánynak, iránta a legnagyobb bizalmatlansággal vagyok és ennek kifejezéséül elfogadom a napirenden levő indítványokat, valamint őrgróf Pallavicini György határozati javaslatát. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Szojka Kálmán jegyző : Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! Mielőtt a szőnyegen lévő tárgyra áttérnék, néhány szóval kívánok visszatérni arra a témára, amely gróf Serényi Béla t. képviselőtársam érdekes felszólalásában foglaltatik és amely a konczentrácziós kabinet meghiúsulását tárgyalta. Igazán csodálkozni lehetne, t. képviselőtársam is csodálkozott, hogy egész Európában a szükségszerűség folyománya volt, hogy azok, akik a háborúval összefüggő külpolitikai kérdésekben egy alapon állanak, ezen nehéz feladatok megoldásában is kart karba öltve segédkezzenek és a siker érdekében közreműködjenek. Mi az tehát mégis, ami nálunk ennek az eszmének keresztülvitelét lehetetlenné tette ? A t. ministerelnök ur elment odáig, hogy egy bizalmi tanács kebelében nagyobbmérvü belátást és betekintést engedett, sőt elment odáig, hogy a vezérférfiaknak egyes ministeri tárczákat is kilátásba helyezett, egytől azonban óvatosan tartózkodott, attól, hogy hozzájuttassa az ellenzék vezérférfiait azokhoz a hatalmi forrásokhoz; amelyeken Magyarországon a pártok élete, a kormányzatra való befolyás nyugszik. Két ilyen forrás van a mi közjogi rendünk szerint, az egyik a külügyi tárcza, a másik a ministerelnökség. Sem az egyik, sem a másik nem volt az a fórum, amelyhez ezen nagy államférfiakat, akik méltán sorakoznának e nagy feladatok megoldásánál bárki mellé, hozzájuttatta volna, mert ezek azok a források, amelyek által a pártok odajuthatnak a hatalom birtoklásához és ezen a réven változásoknak tehetnék ki a mai kormányzatot.