Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

224 665. országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. mázó apátia, amelytől mentse Isten az országot, mert akkor ugy járunk, mint a vitorlás hajó az Oczeánon, amely teljes szélcsendbe kerül. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ha tekintjük a mai helyzetet, csak az, aki készakarva akarja a nemzetet félrevezetni, mondhatná, hogy jó. A helyzet nem jó. A helyzet igenis aggasztó. Ezzel nem árulok el titkot, sem itthon, sem az ellenség előtt. Az oroszok megszámlálhatatlan áradatai Bruszilov vezetése alatt döngetik az északkeleti határt; azt is tudja mindenki, hogy az oláhok bevonultak Erdély legszebb részeibe és ott garázdálkodnak. Az egész székelység otthonából kiverve földönfutó. Ugyanez a sors jutott a szászok egy részének osztályrészül. Meg van arról mindenki győződve, hogy mindezek a bajok, ha czéltudatos bölcs vezetés van, megtörténhettek volna? Legalább is ily mértékben? A ministereinök ur szükségét látta, hogy figyelmeztesse az országot arra, hogy a termés, sajnos, az utolsó három esztendőben, de különösen az idén, rossz. Statisztikai adatokat nem fogok felsorolni, mert nem tartom megfelelőnek, hogy épen most feltálaljam ezeket. Daczára annak, hogy tudjuk, hogy rossz a termés, kérdem, látjuk a f öldmivelésügyi kormánynál azt az előrelátó gondoskodást, amelyet joggal megkövetelhetünk? Az ország élelmezése semmivel sem kevésbbé fontos, mint a hadseregnek a municzióval való ellátása és daczára, hogy mindenki azt várja, mert hiszen csak a kormánypárti sajtóból értesülünk, hogy a kormánynak micsoda szándékai vannak, a legnagyobb bizalmatlanságai tekintünk a jövő elé, mert abszolút semmiféle olyan intézkedést nem látunk, amely bennünket a fenyegető inség elől megóvna. Ahelyett rendszertelenséget, fejetlenséget, szervezetlen kapkodást, gyengeséget látunk. Hála Isten, ebben az országban van élelmiszer elég, van gabonánk, marhánk, van minden az elsőrendű életszükségletek kielégítésére. De ha azt látjuk, hogy a kormány eltűri azt, hogy ezekkel az élelmiszerekkel bankok uzsoráskodjanak, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) hogy kiuzsorázzák a kisembert és a közéjxisztályt, hogyha azt látjuk, hogy ebből bankok százmilliódat dugnak zsebre és a kormány par excellence állami feladatoknál, elsősorban a különféle központok létesítésénél ezeket nyerészkedő részvénytársaságok prédájául dobja, akkor, amikor ebben az országban mindenki nyomorog és csakis a háború hiénái gyarapodnak, (Ugy van! taps balfelöl.) akkor, t. földmivelésiigyi minister ur, miféle bizalommal várhatjuk mi a jövendőt különösen ezekben a nehéz időkben? Hogy ez nemcsak az én felfogásom, arra nézve bátor leszek egy táviratot felolvasni, amelyet kerületemből, a nyitramegyei Nagyappony községből küldött a Hangya fogyasztási szövetkezet fiókja. (Halljak! HaUjuk! balfelöl.) Nagyon érdekes. (Olvassa): »Tisztelettel kérjük, szíveskedjék a közélelmezési kérdések kapcsán felszólalni, illetőleg azokat a képviselőtársait támogatni, akik azt fogják követelni, hogy a kartellek megrendszabályozhassanak, hogy a hadiközpontok méltányosan és igazságosan lássák el a szövetkezeteket áruval, mert az alkalmi hadiuzsorát és a falusi fogyasztók kizsákmányolását csak igy lehet megakadályozni. Sokszor heteken keresztül nincs szövetkezetünkben az általános szervezetlenség folytán a mindennapi szükséges czikk, daczára, hogy központunk, a Hangya, mindent elkövet a bennünket jogosan megillető áruk kieszközlése tárgyában.« (Helyeslés balfelöl.) Megint nem mondhatom, hogy itt egy közélelmezési vita folyik, hanem csak azt mondhatom, hogy erről a kérdésről a komoly, megszívlelendő felszólalások egész sora hangzott el és kérdem a ház minden tagját, hallottuk-e a földmivelésiigyi minister urnak csak egy felvilágosító szavát is? Egyetlenegyszer hallottam itt a földmivelésügyi minister urat reflektálni egy ellenzéki szónok beszédére, mikor vadásztöltényekről és sörétről volt szó. A földmivelésügyi minister úrtól, a kereskedelemügyi minister úrtól és a ministerelnök úrtól elvárja az ország, mi pedig követeljük azt, hogy tekintettel a fenyegető ínségre, a nehéz helyzetre, álljon egy élelmezési programmal a ház elé, (Helyeslés balfelöl.) nyugtassa meg az országot! Télen az országgyűlési cziklus alatt én az élelmezési kérdésről beszéltem és azt az ideát vetettem fel, amely sok képviselőtársam helyeslésével találkozott — utaltam a németországi állapotokra is — hogy miután oly fontos kordás az ország élelmezési kérdése, azt központositani kell, egy felelősség mellett dolgozó emberre kell bizui, mert lehetetlen, hogy ilyen módon amint az nálunk van, három, illetve a niinis terel nökséggel együtt négy ministerium foglalkozzék ezzel az óriási munkával. Követeltem hogy itt egy élelmezési ministerium állíttassák fel; több képviselőtársam a túloldalról lemosolyogta. Hát én utalok a német példára és az összes többi, hadban lévő államok példáira, hogy az élelmezési ministeriumot minden halogatás nélkül felállították, mert bebizonyult, hogy enélkül lehetetlenség ezt az óriási fontosságú kérdést a kellő mederben tartani. Nálamnál hivatottabbak fejezték ki aggályaikat itt a házban a most fennálló viszonyok tekintetében. Követelték, hogy a vezetés avatottabb kezekbe jusson s intenzív kritika tárgyává akarják tenni mind a kormánynak, mind a közös ministereknek a háború alatti működését. A magyar kormányét itt a házban szóvá tehetjük s a bírálatot, ellenőrzést gyakorolhatjuk. De kérdem: miként lehetséges ez a külügyministerrel és a hadügyministerrel szemben, ha az egyetlen erre hivatott szerv, a delegáczió nem működik? Azt hiszem, felesleges nekem most e pillanatban bővebben magyaráznom, hogy a delegáczió összehívása feltétlenül szükséges, hogy