Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-663
663. országos ülés 1916 . nyire tájékozott Magyarország a háború harmadik évében, amikor jövendője és sorsa dől el, talán örök időkre. Óriási vér- és pénzáldozatot hozott ez az ország. És határoztak első pillanattól kezdve mindig rólunk, de nélkülünk. (Igaz! Ugy van! balfelől.) A ministerelnök ur által felajánlott másodkézből kapott felelősség, az is a titkolózás sürü ködébe burkolva: ez az eredmény, amelyet a magyar jsarlament a maga küzdelmével ki tudott vivni. Most pedig áttérek beszédem egy másik témájára, hogy bizonyítsam, mennyi hibát követett el külügyi kormányzatunk nemcsak a semleges államokkal szemben, nemcsak akkor, amikor két szövetséges társunk fordult ellenünk fegyveres erővel, hanem még győzelmes ofienzivánk gyümölcsének Orosz-Lengyelországnak megtartása körül is. Ezzel a lengyelkérdéssel foglalkozott gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam, de egészen más beállításban. Mielőtt hozzányúlnék ehhez a témához, a t. ház elnézését kérem, hogy kénytelen vagyok ezzel kapcsolatosan Galiczia belső ügyeivel is foglalkozni. (Hal!juh! Halljuk! a baloldalon.) Belátom, hogy ez Ausztria belső ügye és távol áll tőlem, hogy osztrák belső ügyeket, melyek nem idevalók, pertraktáljak, ele mivel az osztrák közigazgatás galicziai eredményei a legsúlyosabban befolyásolták az oroszlengyelországi lengyelek érzelmeit, befolyásolták az egész lengyelkérdés megoldását, azért ez életbevágó kérdés tárgyalásánál kénytelen vagyok kitérni a galicziai dolgokra is. Mindenekelőtt magának Lengyelországnak a vesztére akarok visszatekinteni, egészen röviden, hiszen ezzel a történelmi múlttal foglalkozni nem akarok, de szükségesnek látom, hogy egy s más igazságot e tárgyban leszegezzek. Minden oly kormányzatnak, mely abszolutisztikus vagy autokratikus alapon akar működni, kedvencz iskolapéldája volt, a szabadságszerető népek törekvéseivel szemben odaállítani mint intő példát Lengyelország bukását, vagyis mindig ugy tüntették fel Lengyelország összeomlását, mintha kizárólag a lengyelek okozták volna. Vannak kiváló történetírók — s ezek a legszámosabbak — akik a lengyel nemzet alkotmányjogi hibáiban keresik a bukás okát; vannak, akik a kedvezőtlen földrajzi helyzetre mutatnak rá, nyitott katonai határaira, holott ma láthatjuk, hogy ez indokul nem szolgálhat, mert látunk nyitott határokat, melyeket éveken át tartanak elégséges katonai erőkkel, s viszont látunk a természettől védett határokat, melyeken két nap alatt áttör az ellenség. Vannak más történetírók, akik az okot abban keresik, hogy a szlávok állítólag képtelenek erős államot alkotni, amit pedig teljesen megezáfol az a hatalmas szláv organizáczió, melyet az orosz nemzetben látunk. Vannak, akik a megfelelő katonai és politikai zsenik hiányában keKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. szeptember 19-én, kedden. 217 resik az okot, de azt hiszem tartozunk az igazságnak azzal, hogy megállapítsuk, hogy lehettek hibák Lengyelországban, elsősorban annak alkotmányában, de mindé hibák meg lettek volna javíthatók, ha az ország fenn tudott volna maradni. Mondjuk ki, hogy Lengyelország elpusztulása elsősorban a Lengyelország elnyomására szövetkezett szomszéd államok hatalomszomjának tulajdonítandó. Nagyon könynyü ítéletet mondani egy nemzet felett és tetszetős lehet a nemzeti törekvésekkel szemben Lengyelország példáját felhozni. De minderre csak azzal felelhetünk, amit Mickiewicz a nagy lengyel költő mondott, a lengyel zarándok útjáról szóló munkájában: »nem azok a bölcsek, akik meggazdagodnak, mert eladják tudományukat s ezért birtokot és házakat vesznek, hanem akik legtöbbet szenvednek«. Lengyelország pedig sokat, nagyon sokat szenvedett, Sapienti sat. A gorliezei áttörés után következett OroszLengyelország elfoglalása. Ez önként maga után vonta azt a gondolatot, hogy a régi nagy lengyel nemzetet fel kell támasztani, uj államot kell alkotni. Ennek megvannak politikai és katonai előnyei. Eltekintve attól, hogy a szabad nemzetek kötelesek egy más nemzetet a maga szabadságra való törekvésében támogatni, saját érdekünk, hogy egy geografiailag közénk és Németország közé teljesen beékelt terület ne a hatalmas katonai szervezettel biró orosz birodalom legyen, hanem független államot képezzen, nem is beszélve arról, amit a lengyelek ujabban maguk is felajánlanak: hogy a nemzetnek még a háború alatt való megalakulása uj katonai erőt is jelentene a közj>onti hatalmak számára. A lengyeleknek nem rég Varsóban tartott üléséről távirat érkezett Budapestre, amely igy szól (olvassa): »Lengyelország fővárosából több ezer főnyi gyűlés küldi testvéri rokonérzesét a magyar népnek, amelyet Oláhország megtámadott. Oláhország, amelyet az ántánt koalicziója a háborúba kényszeritett, saját győzelme által nagyobb nyomorba jutna, mintha vereséget szenvedne, mert a győzelem esetén Oroszország protekturátusa fenyegeti, ami egyenértékű a leigázással. Magyar nép! Az Oláhország elleni küzdelem Oroszország elleni harezot jelent. Lengyelország határain és azon a vonalon, amely a Dunától egészen a Bokitno-mocsarakig ér, a Te sorsod épen ugy eldől, mint a mienk. Biztosak vagyunk hősiességetek felől és bízunk a német hadsereg ragyogó tulajdonságaiban. A magunk részéről sürgősen aktív részt akarunk venni a jelenlegi háborúban, amelyben a Ti és a mi jövőnk kialakul. A háborúban való részvételt szükségesnek tartjuk, hogy nemzeti létünket megerősítsük és hogy nemzeti méltóságunkat megőrizzük. Épen ezért kívánjuk, hogy a központi hatalmak lehetőleg minél előbb proklamálják a lengyel államot és lehetővé te28