Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

218 663. országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. gyek a lengyel badsereg megalakítását, hogy hadseregünk, még éhben a háborúban a közös ellenség, Oroszország ellen harcolhasson a Ti létetekért és a mi egzisztencziánkért. Az érdekek közössége és a magyar és lengyel nép közötti hagyományos barátság azt engedi remélni, hogy Magyarország befolyását gyakorolja az irányban, hogy a lengyel állam proklamálását és a lengyel hadsereg megalakítását ne halogassák tovább, mert a hadjárat alatt minden késedelmeskedés veszélyes lehet.«. Nem kívánok tovább foglalkozni a háború előtti dolgokkal; rátérek azokra az eseményekre, melyek a háború kitörése után következtek. A lengyelek törekvése a győzelem esetén az orosz kézen levő, a bécsi kongresszus által megalkotott lengyel királyságnak monarchiánkhoz való csatolása volt. Ezzel párhuzamosan hasonló irányú törekvés volt Gralicziában is, ott is szükségesnek tartották Lengyelország megalkotását a Habsburg-dinasztia jogara alatt. E kettős czélt szolgálta az 1914 augusztus 16-ikán Krakóban tartott ülés határozata, mely többek között döntött a lengyel légiók felállítása dolgában is. E két törekvés csak rövig ideig tudott boldogulni. Mert hiába küzdöttek vitézül a lengyel légiók, hiába vesztette el G-aliczia polgári lakossága mindenét: a politikai hatóságok úgyszólván tervszerüleg és érthetetlenül állandóan csökkentették a lengyel vágyak lobogását. Megkezdődött ez már a lengyel légió esküjének szövegével, folytatták a lengyel árulások hirdetésével, kiszínezésével, azzal, hogy általánosították egy keletgalicziai légiónak nem megfelelő viselkedését. Sehol Ausztriában e nemzetiség nem talál védelmet. Pedig látjuk, hogy van ott másik nemzetiség, melyet még most is állandóan dédelgetnek, (TJgy van! Úgy van ! balfelöl.) holott annak egészen más volt a viselkedése. Egyes embereknek, egyes csapatoknak hibáit általánosították és hiába konstatálták később a vizsgálatok folyamán a különböző katonai bíróságok, sőt maga a legfőbb Landwehrbiróság is, hogy azoknak a magasállásu lengyel tisztviselőknek, hivatalnpkoknak kivégzése a mese országába tartozott; hiába hirdette ugyanezt Galicziának tartományi főnöke: minden kormányhivatalnok, kezdve a lengyel középnemesség köreitől le egészen a lengyel parasztig, érthetetlen tendencziával állandóan megvádoltatott a hazaárulás vádjával és ahelyett, hogy szították volna ezt a mi érdekünkben számottevő lelkesedést, valóban kivételt képezett az, hogyha valamilyen oldalról ez a törekvés elismerést nyert. A jövő fogja beigazolni azt, hogy mindazok a vádak, amelyek igazságtalanul érték a lengyel nemzetet, mennyiben voltak igazak és mennyiben nem. A jövő fogja megmutatni azt, hogy micsoda szenvedéseken ment keresztül ez a nép, amelynek földjén háromszor-négyszer vonult keresztül a harczos katonák áradata és hogy mennyire szenvedtek azok a szerencsétlen emberek, akik különböző internált táborokban helyeztettek el legtöbbször minden segély nélkül. És a menekülők serege, amely Galicziából beözönlött Ausztriának nagyobb városaiba és egy darab ideig ellepte Magyarországot is, még jobban rontotta ezt a helyzetet. A kormányok nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy ilyen nagy menekülő tömegeket helyezzenek el; bizonyos kapkodás történt az elhelyezésük körül és már abban az időben is el kellett ismerni azt, amit ma is le kell szögezni ebben a házban, — a mi menekülőinkkel szemben való viselkedést értem, — a társadalomnak azt a gyönyörű viselkedését, amelyet velük és ma velünk szemben tanúsított. Méltóztassék megnézni ma is a társadalmat, amely elsősorban sietett segítségükre, amely félretéve minden bürokratizmust, a rögtöni se- gélyt nyújtja. Méltóztassék megnézni azoknak a sajtóban keresztülvitt gyönyörű agitáczióknak eredményét, amelyeknek élén áll soha elég hálával meg nem köszönhető mozgalom, amely »Az Est« újság kezdeményezéséből indult meg. (TJgy van! Ugy van! balfelöl.) Ezeket a Galicziából bejövő tömegeket útközben s a letelepülésük helyén inzultálták az egész vonalon. Az állami barakkokban kínzásoknak voltak kitéve. A hadimunkára való alkalmazás volt az első dolog — ami különben most is megtörtént — amire gondoltak a hatóságok. Járványok, gyermekhalandóság nagy mértékben ütötte fel fejét közöttük, azoknak a barakkoknak nem megfelelő egészségügyi állapota következtében. És ez a nép mégis boldog volt akkor, midőn a gorliczei áttörés után megindult a mi nagy és győzelmes offenzivánk. Méltóztassék visszaemlékezni arra a fogadtatásra, amelyben Lemberg és a többi városok a mi csapatainkat részesítették, arra a mesterségesen elő nem állitható lelkesedésre, amelylyel őket, mint hazájuk visszahóditóit, felszabaditóit fogadták. Méltóztassék visszagondolni arra, hogy amint hivatalosan konstatálták és ha jól emlékszem, 10.000-nél nagyobbra tehető számú osztrák és magyar hadifogoly katonát heteken és hónapokon keresztül maguknál rejtegettek, (Ugy van! balfelM.) magukat halálveszélynek tevén ki, azokat ellátták ruházattal, etették, ápolták, gyógyították, úgyhogy egész hadseregek bújtak elő ezekből az otthonokból, amelyeknek gazdái a legdurvább orosz kínzások daczára is hű állampolgárai maradtak Ausztriának. Ennek az offenzívának, azt várta volna az ember, meglesznek ezzel a népességgel szemben a maga jótékony következményei. És ehelyett csupán súlyos és káros következményeit érezték a nagy dicsőségteljes hadjáratnak. Ennek oka elsősorban Lemberg uj katonai parancsnoka volt. Felségsértési perek, árulási perek, letartóztatá-