Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

216 663. országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. várni szeretne még azzal a támadással addig, amikor majd mi jobban össze vagyunk törve; másrészt tudta, hogy ámbár még nem akart beavatkozni, volt egy orosz ultimátum, amelynek kettős oldala volt. Hát én merem állítani, bogy ezt, amit a külügyminister ur itt ebben az interview-ban mond: az orosz presszióra vonatkozó részt, illetve azt, hogy ilyen tartalmú orosz ultimátum érkezett Románia kormányához, a külügyminister ur csak a román hadüzenet után tudta meg. A külügyminister urnak tudomása az volt, amiről Czernin neki jelentést tett. Tudomása volt mindenről, ami Romániában történt. De azért nem tudta az időpontot és azért várták későbbre a hadüzenetet, mert nem tudták azt, hogy pár nappal a hadüzenet előtt az a bizonyos orosz ultimátum megérkezett, amely talán idejekorán kényszeritette bele Romániát a hadüzenetbe. És, t. ház, hogyha a külügyminister urnak erről a tudomásáról beszélünk, hogy milyen tapasztalatokat tett Romániában, — jól tudjuk azt, hogy azok a tapasztalatok, azok a tudomások, amikkel a külügyminister ur rendelkezett, mind az ottani követünk, Czernin Ottokár urnak tudomásából folytak. Ő csak annyit tudott, amennyit Czernin tudott. Engedje meg a t. ház, hogy ezzel szemben rámutassak egészen röviden arra a működésre, melyet a mi követünk Romániában kifejtett. (Sálijuk! Halljuk!) Annak idején, amikor Czernin urat kinevezték Bukarestbe követnek, ő kívülről került bele a diplomácziai státusba, nem volt tagja előbb ennek a testületnek. Apponyi t. képviselőtársam interpellácziót intézett a delegáczióban ez ellen a kinevezés ellen ós az interpellácziónak az indoka az volt, hogy Czernin kinevezését megelőzőleg ugy a publiczisztika terén, brosúrákban, mint a magán- és társadalmi életben a magyarság uralmát Magyarországon csak föderalisztikus alapon tudta elképzelni, vagyis ugy, hogy különböző nemzetiségek szerint kell széttagolni ezt az országot. Ezzel a tendencziával osztrák részről igen gyakran találkozunk. Méltóztassék most ezt az állásfoglalást és ezt a meggyőződést — ismerve Erdély nemzetiségi viszonyait — beállítani a jelen helyzetbe. Az a férfiú képviselte Magyarországot Romániában — amely románsággal hasonló anyanyelvű magyar állampolgár három millió él a Kárpátokon innen — aki föderalisztikus alapon akarta Magyarországot fentartani, vagyis aki a legteljesebb autonómiát akarta Magyarországon a románoknak megadni. A ministerelnök ur erre az interpelláczióra azt válaszolta, hogy a követ ur még nem volt abban a felelős állásban, amikor ezt' a meggyőződését hirdette és hogy ehhez az álláshoz csak azzal a feltétellel jutott hozzá, ha eddigi meggyőződését ott, abban az állásban nem fogja érvényesíteni. Meg vagyok róla győződve, hogy Czernin követ urat épen abban a brosürájában hangoztatott elvei miatt vitték Romániába minket képviselni, mert azt hitték, hogy ezekkel az elvekkel lehet a jó viszonyt Románia és Ausztria és Magyarország között megerősiteni. Gróf Czernin azonban egyáltalán nem adta fel meggyőződését, amelyet a ministerelnök ur kijelentése szerint hivatalbalépése előtt fel kellett volna áldoznia. A háború kitörése előtt fél évvel, 1914. évi január hó 20-án, felkereste őt Az Est egy kiváló munkatársa és meginterjúvolta. Ennek az intervjunak a tartalma a ministerelnök urat meglehetősen kinos helyzetbe hozta. Gróf Czernin ebben az intervjuban többek között a következőket mondta (olvassa) •. »Minden magas poziczióju román, aki barátja Magyarországnak és valamennyi az, — látjuk! — reméli, hogy gróf Tisza tárgyalásai az erdélyi románokkal kedvezően fognak végződni. Inkább ellenségeink kívánják az ellenkezőt és ha mégis ellenségeink kívánsága teljesülne, ez a szomorú körülmény igen súlyosbítaná a helyzetet. Románia és a monarchia egymáshoz való jó viszonya az utóbbi időben bizonyos feszültséget szenvedett. De tekintettel arra az őszinte hajlandóságra, amelylyel Románia politikusai vannak Ausztria ós Magyarország iránt, remélnünk kell, hogy mihelyt az erdélyi románok kérdése meg lesz oldva, minden ismét a legjobb útra fog térni. Erről meg vagyok győződve, mert mindenkinek, aki azt mondja, hogy a román nemzetiségeknek Magyarországon nincsenek meg a szükséges jogai, igaza van. Elhiheti, hogy enélkül gróf Tisza ur, aki nem dolgozik a karzatnak, nem kezdett volna tárgyalásokat a román komité tagjaival. A dolgok mai állása igazságtalan.* Bakonyi Samu: Ez nem beavatkozás?! Ugron Gábor: Végezetül azt kérdezte az újságíró, mi lesz akkor, ha a román kívánságok tálhaladják azt az úgynevezett igazságos mértéket, amelyet a magyar ministerelnök még elfogadhat. Erre Cernin ezeket felelte (olvassa) : »Uram, Ausztriának és Magyarországnak nagy érdeke, hogy ne is gondoljunk ilyen szerencsétlen eredményre «. Alku tárgyává tette tehát első pillanattól kezdve a mi romániai követünk Magyarország legfőbb politikai érdekeit, versenyezni kívánt Magyarország politikai feldarabolásában az entente hatalom csoportjával és megfeledkezett arról, hogy nem tehetünk :olyan engedményt, amelyet túl ne hezitálhatna az entente. Bármekkora engedményeket tett volna ő a maga föderalisztikus gondolkozásából kifolyólag, azokat mind túlliczitálta — láthatjuk, hogy eredménynyel — az entente. T. ház! Mindazok, amiket felsoroltam, megtörtént tények., Mindezért valaki felelős kellene, hogy legyen. És mikor keressük a felelősséget, akkor ime, három héttel a román hadüzenet után, igy néz ki az a bizonyos felelősség, eny-