Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

202 663. országos ülés 1916 s lenségi párt hirdetett, a t. ministerelnök ur nem is magától, nem is az ő intuicziójából alkotta meg ilyen helyesen. Hiszen csak rá kell nézni az 1867. évi XII. törvényczikkre és akkor megtudjuk, hogy annak befejező részében ez mondatik: (olvassa) »Ezen törvényczikknek azon rendeletei azonban, melyek a közösügyek kezelésének módjára vonat­koznak, tettleg csak akkor fognak hatályba lépni, midőn azok tartalmához Ö felségének a magyar koronához nem tartozó országai részéről is alkot­mányos utón hozzáj árultak.« Ebben benne van, t. képviselőház, annak a másik tételnek a helyessége is, amely azonban csak részben helyes, t. ministerelnök ur. amint azt nyomban ki fogom fejteni, mintha tudni­illik az 1867. évi XII. t.-ez.-ben nóvum csak az volna, hogy a közösügyek kezelésének módja mi­ként változott meg. Nos hát, kérem, ez is nóvum az 1867. évi XII. t.-cz.-ben, de nemcsak ez a nóvum, ez a nóvum vonatkozik a közösügyek ke­zelésére. Jól mondja a t. ministerelnök ur, tisztán deklaratív az 1867. évi XII. t.-cz., vagyis nem statuál uj közösügyeket, hanem megállapitja, hogy a pragmatika szankezió alapján mely ügyek azok, amelyek eddig is közösek voltak és meg­állapitja ezentúl a közösügyek kezelésének uj módját. Már most ez az egész nóvum mi volt ? Egy offert, egy ajánlat az alkotmányosan kor­mányzott osztrák fél részére, amely attól füg­gött, hogy annak alkotmányos képviselete, azt ugy, amint neki offeráltatott, elfogadja-e? Ebből tehát nyilvánvaló, hogy ez az egész törvény nem is keletkezhetett, mint szerződés, nem egy bilat­terális megállapodás, amelynél Ausztria egyik faktor lett volna, mert hisz ez a törvény egyik részében már életbelépett, mielőtt Ausztria ahhoz hozzájárult, másik részben pedig attól függött, hogy elfogadja-e Ausztriában az alkotmányos képviselet, igen vagy nem ? Mert ha el nem fo­gadja, mi következik belőle ? Erről fogunk be­szélgetni, t. uraim. Bekövetkezett volna és nem következhetett be más, mint a status quo ante, vagyis abban az esetben, ha az uj kezelésnek módja tekin­tetében megállapodás nem létesül, kellett volna, hegy életbelépjen az 1848 : III. t.-cz. független­ségi rendelkezése és az, hogy Magyarország, mint önálló állam, maga kizárólag intézkedett volna és kellett, hogy intézkedjék az ő jogairól. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mi történt, t. képviselőház ? Történik az, hogy Ausztriában 1867 deczember 21-ikén a meg­lehetős octroy módon létrejött alkotmányban Ausztria elfogadta ezt az u. n. ajánlatot, de ha jogászilag mérlegeljük e dolgot, elfogadta-e vagy sem, arra a konkluzumra kellene jutni, hogy talaj­donképen nem fogadta el. Ha, t. képviselőtársaim, idő volna hozzá (Halljuk ! a bal- és a szélsőbal­oldalon.) és ha magam is nem volnék kitéve annak, hogy elfáradok, kifejteném a t. ház előtt, hogy miért nem tekinthető elfogadottnak az a kiegye­zeplember 19-én, kedden. zési ajánlat, mert nem kevesebb mint 72 pontban, mást határozott az osztrák parlament, mint amit az 1867: XII. t.-cz. tartalmaz. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Még pedig nagyon lényeges kér­désekben. Azokra vonatkozólag, amelyek ma a kérdés­hez tartoznak, kénytelen leszek foglalkozni a dif­ferencziákkal. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélső­baloldalon.) De a többire nézve rá nem térek. Most csak általánosságban annyit, hogy mikor mi magyarok a Felség hozzájárulásával biztosítot­tuk Ausztria számára az alkotmányosságot, hálá­ból az első dolga az volt, hogy az egész kiegyezési javaslatot ugy fogadták el Ausztriában, hogy elő­ször is elsikkasztották a magyar hadseregre vonat­kozó részt. Az osztrák 1867 deczember 21,-ki al­kotmány szerint a magyar hadsereg nem létezik. Csináltak egy birodalmi egységnek megfelelő oly kiegyezési törvényt, amely hogyha részeire bontjuk, az ő birodalmi egység, Reichshälfte és Reichsteile alapelméletén nyugvó részleteire, még csak nem is hasonlít az 1867 : XII. t.-cz. rendelke­zéseihez, ugy hogy joggal lehetne szó arról, hogy ha akkor nem lett volna a nemzet, amely a 20 éves abszolutizmusnak kinjai alatt vánszorgott és nyö­szörgött, hogy ha nem lett volna abban a jubiláris hangulatban, hogy végre-valahára a nemzet szen­vedése véget ért, akkor, ha tisztán jogászi szem­üvegen át mérlegelte volna a kiegyezést, azt kel­lett volna konstatálnia, hogy Ausztriában nem fo­gadtatott el a kiegyezési ajánlat ugy, amint tétetett, ennélfogva nem is jöhetett létre a kölcsönös megállapodás. De ezek a dolgok Magyarországon sokáig nem is igen vétettek kritika alá, mint ahogy most felmerül ez a kritika. Itt fogok foglalkozni a tisztelt ministerelnök ur erre vonatkozó állás­pontjával, ahol nagy csodálatomra és meglepeté­semre kell konstatálnom, hogy a tisztelt minister­elnök urat e téren, amivel mostani álláspontját védi, sehogy sem tudom megérteni és bizonyos fáradtságot konstatálok nála, ami legkisebb cso­dálkozással sem tölthet el bennünket, mert hiszen a ministerelnök ur 1912 óta szüntelen izgalom óráit és pillanatait éli, valóban nem csoda, ha idegrendszere kissé el van nyüve (Mozgás.) és ily időkben, amikor az ember már a gondolatokat termelő agysejtekből sokat fogyasztott, nem igen csodálkozom rajta, ha a tisztelt ministerelnök ur mostani argumentácziójában nem oly szerencsés, mint az előbb emiitett alaptételek deriválásában. Rá fogok térni az egyes kérdésekre. (Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Felmerül az indítvány, a siratok közé állnak az 1867-es alapnak hivei és itt történelmileg is igen érdekes reminiszczenczia, hogy gróf Andrássy Gyula fia vádolja meg Tisza Kálmán fiát, hogy az 1867. évi XII. törvényezikket kijátszotta, illetőleg nem tartja meg. Érdekes történelmi emlékek ezek az 50 éves jubileum alkalmára. (Mozgás.) Lássuk a kérdést, miként áüanak a diffe­rencziák, kinek van igaza a kettő között és miként

Next

/
Oldalképek
Tartalom