Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

663. országos ülés 1916 s oldandó meg ez az egész dolog. (Halljuk ! a balés a szélsőbaloldalon.) Azt látjuk, hogy Ausztriában két esztendő óta nem fungál az 1867 : XII. t.-czikknek törvénybe iktatott rendszerének megfelelő organizmus. " " . (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Rövidre fogva két év óta megtagadja a delegáczió azt, hogy a nemzet és Ausztria közti közösügyek tekintetében az a szerv lehessen, amely szervként a törvény értelmében fungálnia kellene. Barabás Béla: Feltétel volt! Polónyi Géza: Feltétel volt, igen. Már most felmerül az az indítvány, hogy hivassék össze a delegáczió és ekkor előáll a tisztelt ministerelnök ur és mond kettőt. Először is azt mondja, — mert ez az ő álláspontja — hogy ez beavatkozás Ausztria belügyeibe, ez pedig végzetes dolog lenne, — nem tudom, ezt a kifejezést használta-e — mert a tisztelt ellenzéki képviselő urak ennek a gondolatnak háta mögé szegezik azt a gondolatot, hogy akkor a Reichsratot is össze kellene hivni; ez beavatkozás lévén Ausztria belügyeibe, mint rendkivül veszedelmes dolgot ajánlja az urak figyelmébe, hogy valahogy ennek fel ne üljenek, mert különben Ausztria részéről is hasonló dolognak lennénk kitéve. A másik, amit mondott, az, hogy a pártvezérek ebben a kérdésben vele megállapodtak volt és ők is helyeselték, hogy a háború tartama alatt ezek a kérdések pihentessenek. Előrebocsátom, hogy mély hálával tartozom gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak azért, hogy ő akkor, amikor ebben a kérdésben elsőizben felszólalt, kijelentette, hogy a függetlenségi jjárt azon részének, melynek ő a vezére, nem pártprogrammja a delegáczió fentartása, sőt határozottan kijelenti, hogy ez az inditvány, amelyet gróf Andrássy Gyula benyújtott, a függetlenségi párt álláspontjával ellenkezik, de addig, amig a törvény törvény, ezen kétségtelenül helyes álláspontból kifolyólag ő is hajlandó megszavazni azt az indítványt, mely a delegácziók összehivását czélozza, holott ő is, pártja is ellensége a delegácziónak és azt mint felesleges intézményt eltörlendőnek tarja. Ezzel az elvi kautélával, amelyhez más megjegyzést is fogok fűzni, én is kijelentem, hogy gróf Andrássy Gyula indítványát elfogadom és "támogatom. Már most be kell bizonyítanom a ministerelnök úrral szemben, hogy nincs igaza, hogy az az álláspont, amelyet elfoglal, merőben tarthatatlan, az 1867 : XII. t.-czikkel homlokegyenest ellenkezik, részben pedig ténybelileg is téves. Mindjárt azon kezdem : »beavatkozás Ausztria belügyeibe«. Előveszem az indítványt és olvasom és akkor azt olvasom benne, hogy (olvassa) : »Utasitsa a ház a kormányt, hogy tegye meg a delegáczió egybehivásához szükséges lépéseket«. Ha mi, a képviselőház, utasítjuk a mi kormányunkat, hogy tegye meg erre a lépéseket, amit az 1867 ; XII. t,-cz. eptember 19-én, kedden. 203 törvény erejével szab elénk, akkor ez a ministerelnök ur szerint beavatkozás Ausztria belügyeibe. Bocsásson meg nekem, a t. ministerelnök ur, ha ez Ausztria belügyeibe való avatkozás, akkor 1867 óta egyebet sem csináltak az urak, mert hiszen minden évben összehívták a delegácziót. (Ugy van ! a baloldalon !) Az összehívást vagy az egyik kormány, vagy a másik, vagy mindkét kormány kezdeményezte. E nélkül lehetetlen volt összehívni. (Ugy van! balfelöl.) Majd nem lesz az a kaján mosoly a t. ministerelnök ur ajkán, (Derültség.) rövid negyedóra múlva, ha látni fogja ennek az álláspontnak konzekvencziáit. (Derültség.) Egyébként jó néven veszem, ha a t. ministerelnök ur édeleg és mosolyog ezeken a dolgokon. A tény azonban az, hogyha ez beavatkozás Ausztria belügyeibe, akkor az 1867. évi XII. törvényezikket nem lehet kezelni, egyáltalában nem lehet végrehajtani. Kérem, akár szerződés, akár nem, maga az, hogy az az orgánum, melyet delegácziónak nevezünk, fungáljon, az 1867 : XII, törvényezikknek olyan fundamentuma, amely nélkül e magyar törvény értelmében nem szabad önöknek semmi közösügyi költséget a költségvetésbe beilleszteni. Majd beszélek mindjárt arról az alkotmányos szurrogátumról, amelyről itt szó van. Kérdem azonban, mivel avatkozom én bele itt Ausztria belügyeibe ? Azzal, hogy követelem a magyar kormánytól, hogy tessék összehívni a delegácziót ? Hiszen akkor én, valahányszor egy velem jogviszonyban álló ellenféltől követelem, hogy ezt vagy azt teljesítse, mert a szerződés erre kötelezi, mindannyiszor beleavatkozom annak az ügyeibe, pedig ez nekem jogom. De nem is ezen fordul meg a kérdés, és azért akarom a t. ministerelnök urat nagyon korán az ő állásfoglalásának konzekvencziáira figyelmeztetni. Már voltam bátor jelezni, hogy az 1867 : XII. t.-czikknek és az abban foglalt kiegyezésnek az Ausztriát illető viszonylatok tekintetében nagy kezese van : a magyar király és az osztrák császár. De ez nemcsak platonikus odavetett mondás, ez törvényes alkotmányos garanczia. Mert tessék önöknek kezükbe venni a törvényt és elolvasni annak 32. §-át. Ez azt mondja (olvassa) : »A bizottságokat mindenkor Ö felsége fogja összehívni bizonyos határnapra és azon helyre . . .« stb. Ez nem jog, ez fejedelmi kötelezettség, a Felség köteles összehívni a delegácziókat, mert különben lehetetlen, hogy alkotmányos szervként kötelezettségüket teljesítsék. Most pedig, amikor a törvény ezt rendeli, feláll ö felsége ministere, a magyar ministerelnök és azt mondja : »kérem, én nem fogadom el ezt az indítványt*, amely nem is inditvány tulaj donképen, hanem helyes értelmezése szerint egy határozati javaslat, mely utasítja a kormányt a törvény végrehajtására, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) feláll a ministerelnök ur és azt mondja, hogy ő ilyen indítványt, mely a létező, eleven, élő törvény alapján annak végrehajtására utasítja a kormányt, nem fogad el. Mit jelent ez % Annak 26*