Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

663. országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. 201 ság — amire most nem akarok kiterjeszkedni — Ausztriában is, akol odáig megy e hermetikus elzárkózás, hogy az urakháza hatalmas, oszlopos vezérférfiai, az államfentartó pártok legkiválóbbjai memorandumhoz kénytelenek folyamodni, mint a legszélsőbb radikális ellenzék, hogy a nemzed közvélemény óhajait illetékes helyen tolmácsolhassák ! Bocsánatot kérek, t. ház, igen különösen hat ilyen viszonyok között, ha mi folytonosan azt az appellt halljuk a túloldalról, és nagyon is klasszikus rövidséggel a kormányhoz nagyon közel álló újság ezt így fejezi ki: »Kérem, az ellenzék nagyon jól viselte magát; viselje magát továbbra is jól és majd azután, a háború után, a győzelmes háború után, (Mozgás balfelől.) agyonütheti az ellenzék a többséget, vagy a többség az ellenzéket«. (Derültség balfelől. Mozgás és ellenmondás a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, szórói-szóra igy van, t. képviselőtársam ; majd megmutatom ezt a vezérczikket. Agyonütheti az ellenzék a többséget, vagy a többség az ellenzéket. Ez az, t. ház, aminek nem szabad bekövetkeznie. Mert nem akarok keserű emlékeket felidézni, de hogy egy irtózatos világháború békéje után, amely, remélem, ránk nézve dicsőséges lesz, megismétlődhessék az, hogy a kormányzati hatalom közismert eszközeivel és erejével agyon próbálják ütni az ellenzéket : ez lehet igenis jó munkapárti politika, de ez olyan j>olitika, amely sérti a magyar nemzeti érdekeket (ügy van ! balfelől.) és bizom benne, hogy az isteni Gondviselés ezt a politikát diadalra nem fogja vezetni. Az indítványt különben elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Szojka Kálmán jegyző : Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk/ Halljuk !) Nagy halott van a ravatalon. Szeretnék a gyász hangulatába beilleszkedni. Az 1867. évi XII. t.-czikkbe foglalt kiegyezés nagy műve fekszik a ravatalon. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Jogom volna ahhoz, hogy én, ki életemnek javát nagy mestereimnek tanitására az ezen törvényczikk elleni alkotmányos küzdelemben töltöttem el, bizonyos kárörömmel közelítsek az általunk vallott elvek diadalához és ahhoz, hogy ezek az 1867. évi XII. t.-czikknek roncsain, ime, egyedül lesznek arra képesek, hogy a nemzetet abból a hinárból, amelybe került, megmenthessék. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mégsem a kárörvendés hangján fogok szólni és pedig nem azért, mert az 1867. évi XII. t.-czikknek most bekövetkezett bukása nemcsak egy politikai rendszernek a bukása, hanem, fájdalom, egy ország jobb jövendőjének veszélyeztetése is, mikor odakerültünk, hogy nemzetünknek nemcsak alkotmánya, de területe is veszélybe jutott a félszeg, helytelen alkotmányjogi intézkedések okából, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Ahelyett, hogy szubjektív érzelmeknek adnék tovább is kifejezést, engedtessék meg nekem, hogy rövid, de tárgyilagos történelmi KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET, ismertetés alapján vonjam le a konzekvencziát és lássam bebizonyitottnak azt a tételemet, hogy Magyarországon a parlamentarizmus vonaglásának az igazi szülő oka az 1867 : XII. t.-czikknek teljes csődbejutása (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és teljes felbomlása. T. ház ! Ezelőtt 49 esztendővel — mentül többet olvasom ennek a kornak a történetét, annál inkább győződöm meg arról, hogy — hazánk legjobbjai, lánglelkü emberek, nagytudásu magyar emberek, mint Deák Ferencz és társai azzal a jó szándékkal közelitették meg az akkor már két évtized óta abszolút uralmon levő osztrák császárt, hogy a magyar alkotmánynak visszaállításával a nemzet és a király közötti engesztelés váljék törvénynyé, hogy ugy a dinasztiának, mint a nemzetnek egy jobb jövendő mesgyéje hasittassék. Sokszor bámulom azt a nagy tudást, jellemtisztaságot, amely ezeket az urakat disziti annak a nagy műnek a megalkotásában. De, tisztelt ház, már akkor megvolt a nemzet másik szárnyán a nem kevesebb lánglélekkel, tudással és hazafisággal megnyilatkozó ellenzék, amelynek az örökre feledhetetlen emlékű Kossuth Lajos vezérlete alatt Simonyi Ernő, Irányi Dániel, Bartha Miklós, Ugron Gábor és a többi barátaim voltak a vezérei. Ezt a nagy alkotást azért nevezik kiegyezésnek, mert — igaza van Barta Ödön tisztelt barátomnak, aki egyébként is rendkívül érdekes felszólalásában ezt a kérdést is fejtegette — nem a Magyarország és Ausztria közötti, hanem Magyarország és a király közötti engesztelésről volt szó (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és ezt iktatták kiegyezés gyanánt a törvénybe azzal a feltétellel, hogy amit ebben az 1867 : XII. törvényczikkben lefektettek, annak egy nagy kezese lett a jövendőre nézve Ausztriával szemben és ez a magyar király, aki egy személyben az osztrák császár is. Az 1867. évi XII. törvényczikknek egyik fundamentális alkotása ez, hogy a nemzet garancziát a király személyében nyert. Majd rátérek ennek gyakorlati alkalmazására és arra, hogy miként bukott meg ezen a ponton ez az 1867. évi XII. törvényczikk. Csodás játéka a Gondviselésnek, hogy ennek a nagy alkotásnak nem adatott meg az a lehetőség, hogy legalább az 50 éves jubileumát megülhette volna. Hogy ennek mik az okai, azt engedjék meg, t. ház, hogy rövid történelmi refleksziókban bemutassam. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Kezdődik a dolog azzal, hogy a t. ministerelnök ur defmicziója szerint — szinte bámulom, őszintén megmondom, milyen korrektséggel reprodukálja gróf Tisza István minisfcerelnök az annyi évtized óta hirdetett függetlenségi párti evangéliumot ; soha még egy ministerelnöktől sem hallottam ezt ilyen preczize mint tőle, mikor kifejti, hogy — ez nem szerződés, ez az 1867. évi XII. t.-cz.; ez nem egy kétoldalú jogüg}det ; ez semmi egyéb, mint kizárólag a magyar nemzet és királya között megalkotott törvény, amely igy kezelendő és csak ezen a módon, amint létrejött, változtatandó meg. De, t. ház, ezt az elvet, amelyet eddig csak a f ügget26