Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-662

eptember 15-én, pénteken. 188 662. országos ülés 1918 s, megélhetésünknek egyedüli létfeltételeit, akkor Ausztriával szemben összes államférfiainknak buzgolkodása nem volt képes pl. keresztülvinni a tiroli gabonavámok megszüntetését. (Ugy van! a szélsobáloldálon.) Pedig ennek fentartása igazán nem lebetett érdeke az összességnek, amit ők képzelnek, sem a két államnak, amely szerintünk fennáll. Nem tudta továbbá pl. keresztül vinni egyetlen kiegyezésünk sem az annabergi csatlakozást, (Ugy van! a bal- és a szélsobáloldálon.) mert ennek létesítése sértette volna az osztrák érdekeket; nem a fogyasztók érdekeit, nem az ottani ipari foglalkozást üző nagy fogyasztók érdekeit sértette volna, hanem szerintök sértette volna az ottani termelőkörök érdekeit és ha egyéb ok nem volt, — amit nem akarok feltételezni — tudták, hogy meghiúsításával nekünk ártanak. Mert az a politika érvényesült mindig a gazdasági téren odaát, hogy nekik meglévén a maguk terménye, először a magukét eladták, azután egyedül maradtak vásárlói a mi termelésünknek. Ezért kellett az elszállítás nehezítésével akadályokat gördíteni annak útjába, hogy mi előbb kerüljünk a piaezra mint ők. (Ugy van! ügy van! a bál- és a szélsobáloldálon.) Akkor nem panaszkodott senki, hogy rossz hangulatot csinálhat odaát, — ő nekik is volt egy »odaát«juk, az mi vagyunk — ők nem féltek, hogy rossz hangulatot csinálnak azzal, ha a nemzetnek ezt a jogos panaszát soha nem akarják orvosolni és a nemzetnek ezt a sérelmét eltüntetni, a nemzetnek ezt az óhajtását megvalósítani nem engedik? Igenis, ahol a gazdasági érintkezésnek annyi érintkező pontja van, mint amennyi van Ausztria és Magyarország között, ott nagyon a hangulatokkal nem számolni, de az élő joggal, a törvények rendelkezéseivel számolni azoknak a férfiaknak, akik hivatva vannak az ország ügyeit vezetni, akkor is szükséges és kötelességszerű, ha ez odaát rossz hangulatot csinál. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsobáloldálon.) A napirenden lévő indítványok főképen a külügyi kérdéssel foglalkoznak és én kijelentem, hogy azok után, amiket e tekintetben gróf Ajjponj'i Albert és gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársaim elmondottak, a külügyi és hadügyi helyzetre vonatkozólag semmiféle részletbe bocsátkozni nem szándékozom, mert azt a kérdést pragmatikusan, a kellő tapintattal és — azt hiszem — a t. ministerelnök ur által is elismert óvatossággal és a haza érdekeinek megvédése szempontjából helyesebben kezelni ugy sem tudná senki. Azonban maguknak a külügyeknek kezelése szenrpontjából van egy pár észrevételein. A t. ministerelnök urnak a konczentrácziós kabinet kérdése körül folytatott levelezése előttünk még most is ismeretlen utón és nyomon nyilvánosságra került, amit én nem tartok hibának, csak azt tartom hibának, hogy nem hivatalosan került nyilvánosságra, mert annak, amit az ország érdekében helyesnek és jónak tartottak, a nyilvánosságra hozatala, a találgatások helyébe a valóság beállítása, nemcsak nem helytelen, de egészen helyes. Csak az a káros, hogy ilyen okmányok oly módon kerültek nyilvánosságra, hogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak fel kellett állania és tiltakoznia az ellen, mintha neki köze volna a nyilvánosságrahozatalhoz. Az, akinek köze van, az nem nyilatkozik ! Meg vagyok győződve, hogy a t. ministerelnök úrtól ép oly távol áll egy indiszkréczió ... Polónyi Géza: Én nem vagyok meggyőződve. Meg kell kérdezni. Beszéljen nyíltan! Barta Ödön: Az a nézetem és meggyőződésem, hogyha ő hozta volna nyilvánosságra, akkor megmondaná. De nem ez a lényeges kérdés. Ellenben igenis bir fontossággal ennek a közzétett levélváltásnak a tartalmában a ministerelnök urnak egy nyilatkozata, melyet a levélben tesz, mikor azt mondja: »ami különösen saját személyemet illeti, meggyőződésem az, hogy arról a hatáskörről, amely a külügyek és a hadügyek terén, valamint az államélet minden vonatkozásaiban, amelyek a közös és osztrák kormánynyal való érintkezést kívánják, a magyar ministerelnököt illeti meg«. A t. ministerelnök ur még beszéd közben sem követ el lapszust és nem mond olyant, aminek az ellenkezőjét kellene érteni. De itt írásról, pláne fontos tárgyalás közben eszközölt olyan levélváltásról van szó, amelynek egyik passzusa azt mondja, hogy az a hatáskör a ministerelnököt »illeti meg«. Nem azt mondja, hogy az a hatáskör, amely a ministerelnököt »megilleti«. A »megilleti«, annyit jelentene, hogy e mellett elfér az a feltevés, hogy ez mást is megillet. De mikor a hangsúly a ministerelnökön van, hogy az a hatáskör, hogy a külügyek terén képviselje azokat az érdekeket, amelyek a külügyhöz tartoznak, a »ministerelnököt illeti meg«, ezzel egy tételt állit fel, amely ekszkluziv jelleggel állapítja meg, hogy a t. ministerelnök ur az a jogosult tényező, azon »unus«, akinek a a külügyek tárgyában a külügyminister úrral tárgyalni hivatása. Ez az a tény, amelyet én nem akczeptálhatok. De nem áll ez így a törvény rendelkezései szerint sem. Az 1848:111. t.-cz. 13. §-a és az 1867. évi XII. t.-cz. 27. §-a rendelkeznek arról, hogy a külügyek kezelésénél a kormány miképen gyakorolja befolyását. Mig az 1848. évi III. t.-cz. 13. §-a ezzel a funkczióval az 0 felsége személye körüli ministert ruházza fel, addig az 1867. évi XII. t.-cz. a két ministeriumot — nem ministert, hanem a két ministeriumot — tehát a két kormányt jelöli meg azon tényezőkül, akik ezzel a kérdéssel foglalkozni hivatvák. A hatáskör kijelölése tekintetében tehát a t. ministerelnök urnak ezen levélbeli kijelentése téves, nem fedi a törvényt, nem a jogi állapotot. Nem a ministerelnököt illeti meg ez a jog, hanem a magyar ministeriumot. Megállapítom