Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-662
G62. országos ülés 1916 sz most mindjárt, hogy én nem akarom ezt az állapotot a t. ministerelnök ezidőszerlnti uj kreáczió jaképen beállítani. Daczára annak a gondosságnak, amelyet szemünkre vetnek odaát, amelylyel törvényeink felett őrködünk, különösen az u. n. kiegyezési törvény felett, daczára ennek az állítólagos gondosságunknak, per abusum uzussá vált és pedig nem a konczentrácziós kabinettel való tárgyalás keretében, hanera még az alkotmányosság első idejében, hogy azt a jogot, amelyet a törvény világosan a ministeriumnak, tehát az egész kormány tagjainak adott meg, ezt a jogot az akkori ministerelnök — az én adataim szerint, nem hiszem, hogy tévednék, mert elég autentikus helyről kaptam az adatot — idősb gróf Andrássy Gyula, egy ministertanácsi határozatban állapíttatta meg. Bizonyára megvoltak neki a nagy okai. Bizonyára nem rossz szándékból tette, de megtette, hogy a törvény világos rendelkezései ellenére a magyar ministerium a ministertanácsban a törvény szerint neki adott jogot gróf Andrássy Gyulára ruházta. Ez ellen annak idején felszólalások nem voltak. Később azonban voltak. Nagy kritikák merültek fel, különösen mikor később olyan megállapítások történtek, amelyeket ugy ítéltek meg, hogyha az egész ministerium tudta volna, akkor az országgyűlésnek is tudomása lett volna arról előbb-utóbb és akkor talán meg lehetett volna akadályozni. De nem akarok a régi időkről kritikát gyakorolni, csak azt konstatálom ismételten, hogy a ministerelnököt nem illeti meg ez a jog, csak ]}er abusum jött létre ez a gyakorlat. Tehát egy okmányban, amely annak a magyarázatát adja, annak az indokát tünteti fel, hogy miért kell a helyén maradnia, hogy miért kell neki ezt a hatalmat megtartania, azt a kiváló hatalmat vindikálja magának a t. ministerelnök ur, amely őt a törvény rendelkezései szerint nem illeti meg. Már most a külügyek ilyetén kezelésében felmerühet az a mentség, hogy a ministerelnök ur a ministerium megbízásából és nevében gyakorolja a hatalmat. Ezt ugyan a ministerelnök ur nem mondta, de így tételezem fel. Úgyde már idősb gróf Andrássy Gyula ministertanácsi határozattal hatalmaztatta fel magát, hogy a törvénytől eltérhessen; s habár sokkal kisebb dolgok is bevitetnek a ministertanácsba: arról, hogy ez a kérdés benn lett volna, nekem tudomásom nincs. De hogy mennyire nem mindegy, vájjon a t. ministerelnök ur maga gyakorolja-e ezt a jogot, vagy a ministerium, arról legyen szabad még egy pár szót szólnom. A nec unus nec omnes közepén mozog ez a kérdés. Mi azt hiszszük, hogy az egész ország parlamentjének joga van a külügyekhez szólnia, még pedig. nemcsak utólag, hanem joga van ahhoz, hogy bizonyos kérdések megoldása előtt nyilvánítsa akaratát, ha természetesen ezen eptember 15*én, pénteken. 189 ügyek tárgyalása az ország érdekeinek és a tárgyalások anyagát képező nagy érdekeknek veszélyeztetése nélkül lehetséges. De feltétlenül ugy áll a kérdés, hogy az összministeriumnak, a magyar kormány tagjainak ép ugy, mint az osztrák kormány tagjainak joga van a külügyministerrel a külügyek tekintetéhen az érintkezést fentartani és tájékoztatni magukat az ország állapotáról, befolyást gyakorolni az országot érintő intézkedésekre. Igaz, hogy azt szokták mondani, hogy a diplomáczia a titoktartás művészete. Hogy a diplomácziát titoktartás nélkül kezelni nem lehet, azt teljesen akceptálom. A titoktartás elengedhetetlen föltétele a diplomáczia helyes irányú működésének és sikereinek. De talán nem a kormány tagjaival szemben, t. ház ? (Derültség balfelöl.) Mert ha a bizalmi tanács tagjaival szemben — akik egyébiránt belső titkos tanácsosok levén, a titoktartás szempontjából, azt hiszem, nem kifogásolható minősítéssel bírnak, mert hiszen hivatali esküt tesznek erre, — ha ezekkel szemben még lehetett ok vagy ürügy bizonyos dolgok titokban tartására, semmi szín alatt sem lehet olyan megkülönböztetést tenni, hogy a ministerelnök úrral szemben nem titok, de ministertársaival szemben titok; mert ministertársai így sohasem tudhatják, hogy meddig kövessék a ministerelnök urat. Ha a t. ministerelnök ur nem közli velük, hogy a külügyministerrel az országot érdeklő fontos ügyek tekintetében minő irányú tárgyalásokat folytat s minő eredményekhez jutott vagy törekszik jutni: akkor a kormány tagjai ugyan mikor tudják azt meg, hogy a tanácskozások tárgya az ő nézetükkel, akaratukkal, belátásukkal s az ország érdekével ellenkezik-e vagy sem! Csak akkor, ha a tárgyalás már be van végezve? Ily módon tehát a ministerium tagjai az ő és az ország hallgatagsága miatt, amely tűri, hogy ez a jog eljátszassék, meg vannak fosztva annak lehetőségétől, hogy egyidejűleg s egész összesített bölcseségük latbavetésével igyekezhessenek annak megvalósítására, ami szerintük az adott helyzetben legjobb, leghelyesebb, vagy annak megakadályozására, amit ők saját gondolkozásuk szerint - az adott helyzetben nem tartanak helyesnek. Nem mindegy tehát, hogy a ministerelnök gyakorolja-e ezt a jogot, melyet a törvény a ministeriumra ruházott, vagy pedig maga a ministerium. (Helyeslés balfelöl.) Kern mindegy azért sem, mert hiszen a külügy magában nem izolált kormányzati ág, melynek sikereihez nem fűződik semmi egyéb, csak az, hogy a diplomáczia. ezt vagy azt jegyzőkönyvileg, papiroson —• bölcs belátása szerint •— helyesen elintézi. A diplomáczia, a külügyi vezetés sikerének előmozdításához épen ugy hozzá tartozik a nevelésügy, az iskoláztatás, ezek tartalmának és eredményeinek tudása, mint a kereskedelem, a
