Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-662

662. országos ülés 1916 sz Európa összes államaiban, amelyektől igazán nem szimpatikus a mai időkben kultúra, jog, alkotmányosság és akármilyen más kultúrai vívmány szempontjából számbavehető intézmények tekintetében példát venni: de mégis kénytelen vagyok konstatálni és a t. képviselőtársam is bizonyára elismeri, mondom, Európa összes államaiban ez máskép van és mégis csak nagy dolog, hogy az egyedüli parlament, a magyar parlament az, amelyben ezt a tant hirdetik, hogy nem lehet itt a parlamentben a külügyeket tárgyalni. Az egész világ páriamentjeiben tárgyalják a külügyeket, nem oly hangon, mint mi, nem szordinóval, hanem a legszabadabb módon, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) sokszor féktelen módon tárgyalják a külügyeket, tárgyalják ugy, hogy egyenesen támadó lépéseket tesznek a külügyi politika ellen, amiről nálunk, azt hiszem, soha nem volt szó és ezek a nemzetek, ezek az országok fönnállanak és sajnos, még arra is elég erősek, hogy ellenünk merész támadásokat intézzenek, ha nem egyenként, de együtt. De hogy ez a nec unus nec omnes politika nem állhat meg és hogy az ellentétben áll a t. ministerelnök ur álláspontjával is, amit talán gróf Serényi Béla szívesen lát, én is szívesen látom, csak nem tartom jogszerűnek, erre nézve felhozom, hogy egy unus tényleg van, aki a külügyekkel állandóan kapcsolatban van, de ez törvénytelen álláspont, ellenkezik szó szerint a törvény rendelkezésével, beleütközik a törvény világos rendelkezésébe és igy igenis hozzájárulok ahhoz az állásponthoz, hogy nec unus. Sed omnes! helyesebben: non unus, sed omnes. Az unus álláspontja ellenkezik a törvény azon rendelkezésével, amely szerint mindkét állam ministeriuma az, amely a külügyek tekintetében a külügyek vezetésében állandó érintkezésben állani hivatott. így rendeli az 1867. évi XII. alap, amelyen a mai hatalom uralkodik, alap, amelyet tűrünk, mert I törvény, tiszteletben tartjuk oly mértékben, amint a törvények mindegyikének tiszteletben tartására magunkat kötelezve érezzük. Nem tartjuk az ország szerencséjének azt a jogi alapot, mint a túloldalon uralkodó pártok, de igenis a törvény rendelkezéseinek megtartását az állam iránti elsőrendű kötelességnek tartjuk nemcsak az állampolgárok kinnlevő részére, de és főleg azokra nézve is, akik alkotják, mert csak akkor kívánhatjuk, hogy a törvényeket tiszteljék mások, ha magunk is tiszteletben tartjuk. És itt végezek gróf Serényi Béla t. képviselő ur konklúziójával, amely szerint a delegáczió intézményének szükségességét mutatja, gróf Károlyi Mihály pártjának állásfoglalása, hogy annak daczára, hogy nem hive a delegácziőnak, hozzájárul az indítványhoz. Nem, t. képviselő ur, ez nem azt jelenti, nem a delegáczió szükségességét jelenti, hanem KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915, XXXII. KÖTET. eptember 15-én, pénteken. 185 azt a törvény tiszteletet jelenti, amely a meggyőződése ellenére fennálló, az ő akarata nélkül fennálló, de ezidőszerint meg nem változtatható s alkotmányos eszközökkel ezidőszerint megváltoztatni nem is szándékolt törvényes intézkedés tiszteletben tartása mellett olyan intézmény funkczionálását is követeli, nemcsak kéri, de követeli, amely intézmény az egyedüli ckszpediens arra, hogy azok a kívánalmak, amelyek a nemzet rétegeiben megnyilvánulnak, teljesíthetők legyenek. (Ugy van ! a bal- és a szélsobaloldalon.) Még csak Szterényi József t. képviselőtársam tegnap elhangzott igazán tanulságos és bőséges és megszívlelendő adatokkal felszerelt beszédének egy részére óhajtok rövid megjegyzést tenni. Azért végzek ezzel röviden, mert nem szándékozom beszédem során közgazdasági kérdésekkel részletesen foglalkozni. T. képviselőtársam a közgazdasági kérdések egy aktuális részét tette beszéde tárgyává és azt mélységesen megalapozva terjesztette elő. Most ismerjük az ő álláspontját a középeurópai vámunió kérdésében, ami mindenesetre nagyon nyomatékos, mert neki ezeknek a kérdéseknek tárgyalásánál előreláthatólag igen nagy befolyása lesz és széleskörű összeköttetéseinél fogva ma is. Én azonban azt a veszedelmet, amelyre Szterényi t, képviselőtársam rámutatott s amely abból származnék, amit a párisi konferenczián elhatároztak, nem szeretném hangoztatás tárgyává tétetni. Az én nézetem az, hogy abból, amit ott megállapítottak, veszély erre az országra nem származhatik és nem is fog származni, még pedig azért, mert ha azok, akik azt a határozatot meghozták, tudnák, hogy meg is akarják valósítani, ha tudnák, hogy ezzel nekünk és a szövetséges középeurópai hatalmaknak árthatnak, ekszisztencziájukat tönkretehetik, akkor az én véleményem szerint először is nem hoznák ezt nyilvánosságra, másodszor pedig nem most találták volna fel ezeket a módokat, mint ahogyan pl. feltalálták a németek a tenger alatt járó »Deutschlandokat« és a »Bremeneket«, melyeknek feltalálóit örök dicsőség illeti a mai gazdasági harczban, azok elavult régi módszerek, melyek csak a gyarmatok ellen alkalmazhatók, de nem alkalmazhatók szabad államok szabad népei ellen. (Ugy van! a baloldalon.) Ha a párisi konferenczia államai még csak gondolták volna is, hogy ezzel az eszközzel czélt érhetnek, akkor a kapzsi Anglia, amely két esztendeig rángatódzott a védkötelezettség behozatala ellen a háború minden alakulása daczára, bizonyára hozzányúlt volna ehhez az eszközhöz, mert ehhez nem kell vér, csak kapzsi zseb, az pedig van és nem nyúlt volna a háborúba való belehecczelés eszközéhez, amelyben végeredményben saját vérét kell ontania, szóval, a párisi konferenczián résztvevő államok sokkal szivesebben mentek volna bele abba, hogy vámháboru utján 24