Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-662

láó ŐŐ2. országos ülés 1916 szeptember 15-én, pénteken. amely fennáll az osztrák delegáczió és a magyar delegáczió hatásköre között. (Helyeslés balfelől.) A Reiehsrat nem egyedüli törvényhozó testület Ausztriában, mert az osztrák törvény törvényhozó testületként állította fel a maga delegáozióját is, amelynek határozatai semmiféle vonatkozásban nem kerülnek többé az osztrák Reichsrath ingerencziája elé, azokat 0 felsége nem megerősíti, hanem szentesíti, amivel azok kötelező osztrák törvényekké válnak. A magyar delegáczió határozatait ellenben Ő felsége csak megerősíti, ugy hogy az azokban megállapított költségek törvényes kötelező erővel Magyarországra csak akkor bírnak, ha azok törvénynyel magába a költségvetési törvénybe beillesztetnek. Ezt az aggodalmát tehát Ausztria nem annak a határozatnak elfogadásából meríthetné, amefyet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam indítványa kontemplál, hanem a két törvény közötti különbségből, amelyeknek ekviparálása ellen Magyarország Ausztria népeivel szemben bizonyára fel nem szólalna; emellett az osztrák törvényhozásnak is módjában áll ugyanazt a befolyást megszerezni a maga parlamentje részére, amelyet mi akarunk keresztülvinni. Annál inkább mellőzhetetlen követelmény ránk nézve ezen indítvány elfogadása, mert hiába helyezkednénk arra az álláspontra, hogy a delegáczió, mint törvényben gyökerező intézmény működésbe hozandó, mert a delegáczió összehívásának szükségessége megtörik a lehetetlenségen. A t. ministerelnök ur mondja, hogy nem lehet összehívni. Az ellenzéknek az 1867-es alapon álló része ugy fogja fel a dolgot, hogy a kormány talán politikai utón teljesítse azt a kötelességét, hogy a másik alapfeltételnek, Ausztria alkotmányosságának életrehivása lehető legyen. De kérdem, hogy teljesítheti, ha akarja is, ezt a kötelességet ; hol van a törvényben, vagy más alkotmányos intézkedésben az a koerczitiv erő, amely a magyar törvényhozásnak rendelkezésére állhatna Ausztriával szemben, hogy a saját alkotmányosságát gyakorolja. Ez nem áll módunkban, úgyhogy az alkotmányos ellenőrzésnek más módját nem választhatjuk, mint azt a törvénymódosítást, amely gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam indítványában foglaltatik, (Helyeslés balfelől.J annál inkább, mert hiszen nem lehet garancziánk arra, hogy a háború lezajlása után is nem áll-e elő ugyanez a helyzet az osztrák pártviszonyok következtében és hogy nem gördül-e ugyanez az akadály az alkotmányos ellenőrzés elé. A t. ministerelnök ur is hivatkozott arra, hogy békeidőben is voltak ily helyzetek Ausztriában ; épen azért nekünk minden eshetőségre biztosítani kell magunknak azt a módot, amelyen alkotmányos jogainkat gyakorolhatjuk. (Helyeslés balfelől.) Mert legyünk akármilyen őszinte rokonszenvvel aziránt, hogy a testvérállam népei hozzájussanak a maguk alkotmányosságának teljes élvezetéhez, képmutatás volna részünkről arra az álláspontra helyezkedni, hogy ez tisztán a másik állam jogai iránti abszolút tiszteletünkből folyik. Nem, a jogtisztelet és alkotmányszeretet mellett e követelésünk a magyar tradiczióból, a magyar állam önállóságának jól felfogott érdekéből táplálkozik. (Helyeslés balfelől.) Századokon át, amelyek alatt a t. ministerelnök ur szerint a közösügyek léteztek, ez a nemzet azért szenvedett annyi sérelmet, mert mindenféle ragályos nyavalya között az abszolutizmus az a nyavalya, amelynek eöntagiuma a legveszedelmesebb. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Ezt a contagiumot, ezt a ragályos méreganyagot akarta egyszersmindenkorra kiküszöbölni törvényhozó elődeink bölcsesége, amikor követelte, hogy az Ausztria és Magyarország közötti kapcsolatnak magának is egyik kardinális alapfeltételéül iktassák törvénybe Ausztriának alkotmányos jogokkal való felruházását. Felvethetjük azt a kérdést is, teljes joggal: vájjon csupán pikantériaként kezeljük-e mi azt a sajátságos jelenséget, hogy az igen tisztelt ministerelnök ur az 1867 : XII. t.-ez.-ben megállapított szerkezet működésbehozatalának ama feltételét, hogy t. i. Ausztriában is az alkotmányosság helyreálljon, a delegáczió megválasztassék, azért nem tartja lehetőnek, mert ez a mai időben szerinte veszedelmes volna. Nos hát, tökéletesen igazat kell adnom gróf Andrássy Gyula mélyen tisztelt képviselőtársunknak, aki az ő általa is védett alapról szólva, kijelenti, hogy nagyobb, súlyosabb csapást az 1867 : XII. t.-ez.-ben megállapított közjogi alapra nem mérhetett volna innen e padokról a legszélsőbb függetlenségi politikus sem, mint amilyen a tisztelt ministerelnök urnak ebben az ellenvetésében van. Hogyan, t. képviselőház, hát ezen kapcsolat közjogi rendjének életrehivása a másik államban : ez veszedelmet vonhat maga után ? Hát miért létesítettük akkor ezt a kapcsolatot ? A magyar nemzet miért mondott le a maga szuverenitása gyakorlati teljességének bizonyos attribútumairól ? Azért, meit ugy találták a 67-es alap megalkotói, hogy ebben a kapcsolatban minden veszedelem ellen a teljes biztonság megvan. Hát micsoda biztonság ez, amelynél ezen alaji rendjének működésbe jutását veszedelmesnek találhatja a ministerelnök ur ? Hogyan találjunk akkor mi, hogyan érezze a magyar nemzet közvéleménye, hogyan lásson a magyar nép széles rétege, amely függetlenségi politikát követ, melynek óriási többsége a mi táborunkban van, hogyan lásson az egész miagyarság továbbra is biztonságot ebben az elrendezésben, midőn a t. ministerelnök ur azt mondja, hogy annak a másik államban való életrehivása veszedelmet jelentene ! (ügy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha veszedelmet jelentene annak az alapfeltételnek a megvalósítása, amelyet, mint rámutattam, maga Őfelsége s a törvényhozás a hatalmi állásnak szilárd alapjául ismert fel, — akkor azt kell kérdeznem, t. ház, — s ez talán belemarkol az önök közjogi okoskodásának lelkiismeretébe — ' hogy ha az ily veszedelemre való utalás megren-