Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-662
t?6 M2. országos ütés 1916 s, indítvány fekszik a ház előtt, akkor ugy az 1867-iki ortodoksziának legekszponáltabb hívei, mint az egész párt, az egész többség hallgatnak és csak a ministerelnök ur szavát halljuk. Mit jelent ez a hallgatás ? &zt jelenti talán, hogy ott az önök soraiban is a lelkek mélyen megingott a 67-iki alkotás értéke iránti bizalom ? Xem tudom, de egy tegnap elhangzott beszéd, gróf Serényi Béla t. képviselő ur beszéde, rámutat arra az önök és az ő szempontjából észlelt veszedelemre, amelyet e magatartás mutat a többség részéről, a legortodokszabb 67-es felfogású férfiak részéről, ez a magatartás, amely nem merül ki e hallgatásban, amely semmiesetre sem alkalmas ez alkotás értékének bizonyítására, hanem tovább megy, t. képviselőház, elmegy odáig, hogy nem tűri meg kebelében azt a 67-es politikust, aki az 1867. évi XII. t.-czikkből folyó indítványnak a helyességét állapítja meg, azt tartja magára nézve kötelességének, hogy azt mint 67-es politikus támogassa. T. képviselőház ! Én, aki a függetlenségi és 48-as párthoz tartozom, nem ugy cselekszem, mint önök, 67-es politikusok, én a gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur indítványát, amely az 1867 : XII. t.-cz. értékének megvalósítására törekszik, elfogadom. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elfogadom azért, mert mindnyájunknak tudnunk kell azt, hogy az 1867 : XII. t.-czikknek a megalkotása micsoda előzményekből indult ki. Kiindult ugyebár — ez a pragmatikus előzménye — Őfelsége 1865-iki trónbeszédéből, amely trónbeszédnek közvetlenül idevonatkozó részei magában a törvényben is mint rendelkező intézkedések felvétettek. Az 1865 iki trónbeszédben kijelenti Ö felsége, hogy ő most is abban a meggyőződésben van, hogy az ott, — t. i. az októberi diplomára van utalás —az ott körvonalozott közösügyek alkotmányos közös kezelése birodalma együttes létének és hatalmi állásának elvitázhatatlan követelménye, amely előtt minden más tekintetnek háttérbe kell vonulnia. Ezen ügyek alkotmányos kezelése előtt tehát, mondja 1865-ben ö felsége, minden egyéb tekintetnek háttérbe kell vonulnia. Majd rá fogok mutatni arra a tekintetre is, amelyet a t. ministerelnök ur mint a gróf Andrássy-féle indítvány elfogadásának akadályát emliti. Az 1867: XII. t.-cz., amely mint mondám, a trónbeszéd e kijelentéseit ismételten is rendelkezései közé veszi fel, igy szól: Ő császári és apostoli királyi felsége, miután többi országait és tartományait alkotmányos jogokkal ruházta fel legmagasabb trónbeszédében, amelylyel a jelen országgyűlést megnyitni méltóztatott, — igy folytatja tovább a törvény — felszólitá az országgyűlést, hogy a pragmatika szankeziónak, mint jogalapnak elveiből kiindulva gondoskodnék oly módokról, amelyeknél fogva mind Magyarország és társországainak a pragmatika szankozió által is biztosított közjogi és belkormányzati önállóságának és együttmaradásának életfeltételei sértetlenül megóva-isanak, egyszersmind a fennérintett zepíember 15-én, pénteken. közösügyek alkotmányos elintézésénél egyrészről a magyar korona országai, másrészről Ö felsége többi országai és tartományai alkotmán} r os befolyása biztosittassék. Ö felségének e kijelentésére azután az országgyűlés felel, mondván: »Öjzinte örömmel üdvözölte az országgyűlés ő cs. és apostoli királyi felségének legmagasabb elhatározását, amely szerint az alkotmányos kormányzati rendszert az egész birodalomban megállapítani óhajtván, ezáltal trónjának fényét s a birodalom erejét és hatalmát mindannyi népeinek a közügyek iránti érdekeltségére mint természetszerű s ennélfogva legszilárdabb alapra kívánta fektetni.« T. képviselőház ! Nyilvánvaló, nem szorul bizonyításra, hogy az 1867. XII. t.-cz. ezekkel két pillérét kívánta felállítani az alkotmányos életnek és az alkotmányos továbbfejlődésnek. Az egyik hiven a magyar nemzet legnagyobb fiainak tradiczióihoz az a pillér volt, amelyet Ausztria népeinek alkotmányosságában akart felépíteni, a másik pedig természetesen magának a magyar államnak teljes önállósága. Már most a t. ministerelnök ur egy kissé messze megy a neki sajátszerű dogmatikában, bocsánatot kérek, egészen a skolasztikába téved, amikor azt az állítást koczkáztatja a törvény szövegének egyik helyét idézve, hogy Ausztria alkotmányosságának a kikötése, a közös ügyelőiek csak kezelési módjára vonatkozik. Határozottan ellenmondok e felfogásnak, ellenmondok azért, mert az a törvény világos rendelkezéseivel ellenkezik. Ezt a kijelentésemet természetesen bizonyítani vagyok köteles. Ennek a kötelességemnek igyekezem a következőkben megfelelni. (Halljuk ! Halljuk ! a, bal- és a szélsőbaloldalon.) Az 1867 : XII. t.-cz. 5. §-a igy szól: »Ezelőtt Magyarországot illetőleg mindazokra nézve, mik az érintett viszonyokra vonatkoznak, a magyar országgyűlés s a magyar király közt egyetértéssel intézkedtek és ez intézkedések megállapításánál*, — hangsúlyozom tisztelt képviselőház, ez intézkedések megállapításánál — »más ország befolyással nem birt, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok abszolút fejedelme, azon országoknak érdekeiről és teendőiről abszolút hatalommal rendelkezett. Most azonban, a legmagasabb trónbeszéd szerint, lényegesen változott a helyzet azáltal, hogy Ö felsége alkotmányos jogokkal ruházta fel többi országait, azokat tehát — erre méltóztassék figyelni — abszolút hatalommal ezentúl nem képviselheti, s azok alkotmányos befolyását nem mellőzheti.« íme tehát, Ö felsége az idézett trónbeszédben tett kijelentéseivel, a törvény pedig ezeknek a kijelentéseknek, rendelkezések alakjában való felvételével, szóval Ö felsége maga is és a törvény is, tilalomfát állit az elé, hogy 0 felsége abban a helyzetben leg} 7 en, hogy ő ezentúl Magyarországgal szemben abszolút hatalommal képviselhesse többi országait és tartományait. Ezt a tilalmat, ö felségének ezt az elhatáro-
