Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-662

662. országos ülés 1916 szeptember 15-én, pénteken. 175 a külügyi politika botlásairól, ez akadálya volna a háború kimenetele iránti bizalomnak, mely bizalom a sikernek szerintem is — ebben nincs köztünk különbség — egyik leghatásosabb tényezője. Nem ismerhetem el ez álláspont helyességét, mert hiszen azokról nem kell ezt a vérző nemzetet meggyőzni ; ez azokat érzi, ez látja azokat és naprólnapra szenved azok hatása alatt, azonban ezeknek a hibáknak őszinte és az ország érdekeit szem előtt tartó birálata és feltárása arra a czélra törekszik, hogy változtatás álljon be a mai helyzetben, hogy az alkotmányosság legfőbb követelménye : a felelősség megteremtessék, a.nnak teljes épsége helyreállittassék. Ha az a vérző, az a szenvedő nemzet, amely ezen feltárt hibák következtében még többet szenved, azt látja, hogy a felelősség helyre van álhtva; ha az ellenőrzés lehetséges, ha az alkotmányosság érvényesül s a hibák ennek folytán nem ismétlődhetnek : akkor az a bizalom a háború kimenetele iránt nem fog csökkenni a nemzetben, akkor az a bizalom fokozódni fog és az a regebeli ellenálló erő a legmagasabb fokú erőmegfeszitésre fog emelkedni; akkor csak annak biztosítékai fognak gyarapodni, hogy a győzelem nem fog elmaradni. Azért ne higyje a t. ministerelnök ur — az országban ugy sem hiszik el — hogy a mi állásfoglalásunk, amely az eddig talán túlságig is némán tűrt helyzettel szemben tartózkodott a kritikának erősebb fegyvereit harczba vinni, hogy ez a mi eljárásunk a nemzet bizalmát csökkentené, a győzelem esélyeit kevesbítené. Mondottam volt igénytelen felszólalásom bevezető szavaiban, hogy ez a vita mennyire komoran illeszkedik bele a világháború által teremtett helyzetbe és azt a komorságot nem tudja ellensúlyozni az a hivalkodás, amelyről hallottunk már itt a házban, amelyről olvastunk a sajtóban és amelyet ugyancsak terjesztenek az ország nem nagy épülésére, a tisztánlátásnak nem nagy előmozdítására, és ez az, hogy a mai helyzetben Magyarország túlsúlya, a magyar befolyásnak nagyobb volta érvényesül. Ennek a hivalkodásnak egyik eleme arra a tényre való hivatkozás is, hogy a külügyministeri széket most magyar férfiú tölti be. Kétségtelen, t. ház, hogy ez a tény a magyar nemzetnek igen nagy előnyére válhatnék, csakhogy, fájdalom, hogy miképen érvényesül a magyar nemzetnek ez a szerencséje, hogy a külügyminister most magyar, azt látjuk abból a védekezésből, amelyről az imént megemlékeztem ; látjuk azokból a tényekből, amelyekre alapított támadásainkkal szemben a külügyminister ur a maga által választott formában magát védelmezni megkísérelte. Volt idő, tisztelt ház, amikor az a tény, hogy a külügyministeri széket magyar ember töltötte be, igenis, a magyar nemzetnek nemcsak erkölcsi presztízsét emelte, hanem hatalmi állását is olyan fokra volt képes emelni, hogy tisztelettel emlékezett meg róla az egész világ és tisztelettel jegyzi azt fel immár a világtörténelem. Akkor volt ez, midőn idősb gróf Andrássy Gyula kezében volt a külügyek vezetése. Méltóztassék megengedni, tisztelt ház, hogy erről megemlékezvén, idézzek Halász Imrének egy tanulmányából, amely Bismarck és Andrássy működéséről szól. Ebben a tanulmányban idézi a szerző Széchenyi Istvánnak (Halljuk! Halljuk!) azt a kijelentését, amelyet ő sok évtizeddel előbb tett volt és amelyben Széchenyi István azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az Ausztriával és a dinasztiával való kibékülés lehetőségét csak egy magyar külügyminister tudná minden kétséget szétoszlató módon bebizonyítani. Hogy erre most is szükség volna még, erre a tisztelt ház szives engedelmével majd később fogok rámutatni, így folytatja aztán tovább Halász Imre. (Olvassa :) »Nos hát ez Andrássy külügyminist erségével megtörtént. Az előző korszakban jóformán egész Európa azt hitte, hogy Magyarország törvényes önállósága nem fér egészen össze a monarchia nagyhatalmi pozicziójával. Andrássy a külügyek élén e téves hitnek élő czáfolata volt egész Európa előtt,« Burián t. külügyminister ur hivatalba lépésével szemben, megállapíthatjuk, nem merültek fel a másik államban olyan jelenségek, amilyenek felmerültek volt akkor, mikor idősebb gróf Andrássy Gyula vette át a külügyek vezetését. Erről is megemlékszik Halász (olvassa) : »Mikor gróf Andrássy Gyula a külügyek vezetését átvette, különösen osztrák körökben hallani lehetett ilyen gúnyos jóslatokat: »Na, most következnek a huszáros »stiklik« a külügyi politikában.* És ezzel szemben mi történt ? Háború és nagyobb koczkázat nélkül szilárd alapokra helyezte Andrássy a monarchia nagyhatalmi állását és államférfiúi működésének boltozatába mint zárókövet beillesztette a Németországgal megkötött védőszövetséget.« T. ház ! Itt czélzások történtek bizonyos veszedelemre. Természetesen arról, ami a zárt ülésben történt, nem beszélek, de gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársunk, ha jól emlékszem, indítványának tárgyalása alkalmával azt a kifejezést használta, hogy »elhidegülés«. A t. külügyminister ur politikáját, eljárását, egész magatartását bírálva, használta ezt a szót és aligha csalódom, ha azt hiszem, hogy gróf Andrássy Gyula +. képviselőtársam a t. külügyminister urnak a politikájában tart attól a veszedelemtől is, hogy abban, amit idősebb gróf Andrássy Gyula politikájának boltozatábaillesztett mint zárókövet, — t. i. a Németországgal megkötött szövetséget — bogy e szövetségben a szövetségesünkkel való viselkedés miatt az elhidegülés is bekövetkezhetik. T. ház ! Az 1867 : XII. t.-czikkben a közösügyek vitelének ellenőrzésére felállított szerkezetnek vagy van még valami értéke és akkor azt méltóztassék érvényesíteni épen azoknak a híres 67-es ortodoksz politikusoknak, akik hallgatnak most, mikor egy indítvány fekszik a ház előtt, amely az 1867: XII. t.-czikknek tételes imperativ rendelkezéseit akarja életre hivni oly időkben, amelyekben a legnagyobb veszedelem fenyegeti az országot és a monarchiát. Amikor ily