Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-661
661. országos ülés 1916 szép vették és minden téren a német nyelvet honosították meg. Ismerteti azt a bizonyos törvényt, melyet, hogy szigorúan az igazság keretében maradjak, a háború alatt felfüggesztettek, mely Posentől egy nagy körben egészen Breslauig megtiltotta, hogy bármely más nyelven, mint német nyelven tarthassanak társulatok és egyesületek gyűléseket. Ismerteti Divéky a lengyelek helyzetét kulturális tekintetben, amiből kitűnik, hogy ott teljesen el vannak nyomva, ugy, hogyha Brandsch képviselő ur szembehelyezi a magyarországi németek helyzetét a poroszországi lengyelek helyzetével, akkor meg vagyok győződve, hogy ő, mint bizonyára igazságszerető ember, el fogja ismerni, hogy azok nyomorult elnyomottak és hozzájuk képest a magyarországi németség a legnagyobb szabadságnak" és nemzeti fejlődésnek alapján éli életét a magyar birodalomban. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ismerteti azonkívül Divéky a poseni lengyelség közgazdasági helyzetét és kiemeli, hogy ott a lengyelek ellen meghozott külön kisajátítási törvény utján már 340 millió márkát költöttek lengyel birtokok kisajátítására és helyettük németeknek ottani telepítésére. Egészen bizonyos tehát, hogy Ausztriában relatíve a legjobb viszonyok között, Posenben fiedig relatíve a legkedvezőtlenebb viszonyok között éltek és részben élnek még ma is a lengyelek, pedig ott is épen a mostani háború alatt a leglojálisabban viselkednek, a leghősiesebben harczolnak a nagy német ügyért. Igen természetes, hogy ez a három részre tagolt lengyelség a maga jövő boldogulását, a maga feltámadását a német birodalom és az osztrák-magyar kettős monarchia uralkodóitól és kormányaitól várja. Azt állítom, hogy a legnagyobb hűn lenne, amelyet kormányférfiaink nemcsak a lengyelséggel, hanem saját nemzeteikkel szemben is elkövetnének, ha a lengyeleket a háború befejeztével elégületlen, az ő jogos kívánalmaiknak meg nem felelő helyzetbe juttatnák. (Elénh helyeslés a szélsőbal-oldalon.) Hangoztatom, nem szabad kicsinyesnek lenni. Amidőn belementünk a világháborúba, számolnunk kellett azzal, hogy a világháború nagy, uj alakulásokat fog létrehozni. Kezemben van a külügyminister hivatalos kiadványa, aki hajlandó volt Ausztria területéből elég nagy részeket csakis azért átengedni Olaszországnak, hogy meg ne támadjon bennünket. Amidőn tehát hajlandó volt a külügyminister — mindenesetre a két kormány hozzájárulásával, mert máskép nem tehette — ilyen territoriális engedményekre csak azért, hogy egy szövetségesünk hátba ne támadjon, akkor igenis fel kell emelkednie ugy az osztrák kormánynak, mint a német kormánynak arra a magaslatra, hogy nagy érdekeinket, mindnyájunknak, Németországnak, Ausztriának és Magyarországnak nagy érdekeit megvalósítva, ha szükséges — amint szükséges — bizonyos területek átengedésével •iember li-én, csütörtökön. 163 is megalkottassék a független lengyel királyság, a független nemzeti állam, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) természetesen a monarchiával és a dinasztia utján megfelelő kapcsolatba, megfelelő nekszusba hozva. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ábrahám Dezső: Ez specziális magyar érdek is! Gr. Batthyány Tivadar: Ez magyar érdek is, de osztrák érdek is és német érdek is. Mangra Vazul t. képviselőtársam közbeszólott az előbb, vájjon nem féltem-e pánszlávizmustól nemzetemet. Hát igenis féltem és oda akarom állítani a lengyel királyságot, mint védőbástyát a pánszlávizmus ellen, (Helyeslés a szélsőbaloldalon) ugy a németséggel, mint Ausztriával, mint Magyarországgal szemben. Az a lengyel nemzeti állam, amely bizonyos kapcsolatban áll velünk, amelyet felállítunk 20 millió lakossal, amely visszanyert szabadságát, önálló életét, egész boldogságát nekünk, ezeknek az államoknak, ezeknek a népeknek, ezeknek az uralkodóknak köszöni, ez a felszabadított lengyel nép igenis ott fog állani, mint védőbástya az orosz kolosszusnak esetleges ujabb támadásával szemben. Ábrahám Dezső: Sohasem volt hálátlan. Gr. Batthyány Tivadar: Nem folytató tovább a lengyel kérdés taglalását. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Csupán még azokra akarom a figyelmet felhívni, amiket e téren nem volna szabad elkövetni. Az egyik, amire már több izben utaltam, hogy nem szabad újból felosztani az orosz-lengyel részeket. Ez lenne a legnagyobb bűn. De nem szabad csak látszólagos állami életet adni neki, mert ez azután igen nagy és végzetes következményekkel járna. Nyíltan megmondom, beszélik, suttogják, hogy volna a sok közül egy terv, amely Orosz-Lengyelországot együtt akarná ugyan tartani és belőle valami kis hatáskörű királyságot akarna létesíteni, azonban ezt a kis lengyel királyságot hozzá akarná csatolni, mint Bundesstaatot a német birodalomhoz. Az égre kérem mindazokat, akiket illet, hogy ezt meg ne tegyék. Maga a lengyelség a végsőkig tiltakoznék ez ellen, mert nagyon jól tudják ők is ugyanazt, amit én gondolok a magam nemzetére nézve, mint Bundesstaatnak, amidőn katonailag, gazdaságilag be lennének kapcsolva a 65 millió német közé, nagyon kellene félniök az ő feléledő nemzeti életüknek elfojtásától. De ennek egy más rettentő következménye is volna: ugy Ausztriában, mint Németországban eo ipso felélesztené az irrendetizmust, vagyis felélesztené a két lengyelségben az egyesítés vágyát. Hiszen mindenki, aki csak kissé ismeri a lengyelek gondolkodásmódját, pszichológiáját, tudja, hogy minden lengyelnek leghőbb vágya, legfőbb ideálja, mint legelső elérendő czél áll előtte az, hogy az összes lengyelség egyesitessék, csak azután kívánja az állami életnek teljes kiépítését. Ha most Orosz-Lengyelország egy német Bundesstaattá alakul, egészen bizonyos, 21*
