Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

154 • 661. országos ülés 1916 sze ónyi felesleges kiadásról beszélni, amely e téren a háború első idejében mutatkozott. Nem akarom a badseregszállitások apróbb ügyeit itt szóvátenni, csak azokat a vonatkozásokat, amelyek a delegácziókkal kapcsolatba hozhatók- Itt teljes rendszerváltozás szükséges a hadseregszállitásoknál, teljes rendszerváltozás a beszerzéseknél nemcsak Magyarország gazdasági érdekében, amire rátérek, hanem magának a hadseregnek érdekében is. Annak a rendszernek kell, meggyőződésem szerint, a mai rendszer helyébe lépnie, amelyet Bajorország a Zentralbekleidungsamt példájával valósított meg, amelyet Bajorország is más módon meghonosított, t. i. hogy a beszerzések nagyobb részét nem maga a katonai központi hatóság, a katonai kormányzat eszközli, hanem egy e czélra rendszeresített központi hatóság, amely természetszerűleg kapcsolatban van az ország termelésével és kevesebb bürokratikus szempont alá esik, mint amely szempontoknak káros befolyását az egész hadseregszállitási rendszerből ismerjük. Ez az egyik e vonatkozású kérdés, amelyet a delegáczióban megbeszélés tárgyává kellene tenni, egy nagyfontosságú kérdés, ismétlem, hadászati szempontból is, mert a mai rendszer még hadviselési szempontból is a lehető legrosszabb. A második ebben a vonatkozásban Magyarország kvótaszerü részesedésének kérdése a hadseregszállitásokban. Ez már érzékenyebb pont, amely minket, amely közgazdaságunkat közvetlenül, mint méltóztatnak majd látni, felette érzékenyen érint. 1906-ban létrejött a magyar kormány és a közös hadügyminister ur, az osztrák kormány és a közös hadügyminister ur között a megállapodás a badseregszállitások tekintetéljen. Néhány éven át tényleg be is tartották és Magyarország a hadsereget illetőleg — a tengerészeinél nem — tényleg megkapta kvótaszerü részesedését. Most a háborúban azonban, mikor milliárdnyi beszerzések történtek, Magyarország kvótaszerü részesedésén messze alul a feléig sem jutottunk el. Az egyedüli iparág, amelynél kvótaszerüleg részesedtünk, talán azon valamivel fölül is, a lövedékgyártás. A magyar ipar csodálatos alkalmazkodó képességgel átalakult a hadsereg szükségletének ellátására. A többi iparágban azonban 14—16% lesz az eredmény a müliárdnyi veszteséggel szemben. Hogy ez a magyar közgazdasági életben mit tesz, arra nézve méltóztassanak csak a legutóbbi időben letárgyalt hadinyereségadóbeli veszteségre gondolni, amely az államot közvetlenül érinti, mikor 35—45 százalékos nyereségadóval sujtatik meg a háborús nyereség, hogy mit jelent az az államra nézve, hogy ezen milliárdnyi értékű forgalmú nyereség utáni részesedés javára esik vagy sem. (Igás! Ugy van! balfelöl.) Hangsúlyozni kívánom, hogy ez nem a martember lí-én, csütörtökön. gyár gyáriparon múlt, sem nem a közös hadügyministeren. Itt külön kell hangsúlyoznom azt az őszinte jóindulatot, azt az abszolút korrekt álláspontot, amelyet a közös hadügyminister ur minden ilyen kérdésben elfoglalt, amit személyes tapasztalatból állithatok. Allithatom azt is, hogy a magyar ipar messze erején felül lett volna képes eleget tenni. A háború későbbi folyamán javult a helyzet; pl. bőriparunk, a magyar honvédségi konzorczium, még a közös hadsereget is kisegítette milliónyi szükséglettel, amivel azt bizonyítom, hogy komoly akarattal, erős elhatározással, tervszerű intézkedéssel ezen a téren is igen nagy eredményeket lehetett volna elérni. Amint átalakult a vas- és fémipar, amely a bőriparral együtt csodákat művelt a hadseregszállitások tekintetében, ép ugy átalakulhattak volna más iparágak a hadsereg szükségleteire. Ha ez nem történt meg, annak oka épen abban rejlik, amit kifogásolunk: az intézkedések tervszerütlenségében. A magyar ijiarnak termelése békés időkben körülbelül 4—4'5 milliárd. Ez az ipar, amely aránylag rövid idő alatt ilyen fejlődést tudott felmutatni, a háborúban óriási szerepet játszhatott volna. Ennek az iparnak tekintélyes része van a harcztéri sikerekben; ennek köszönhetjük, hogy hadseregünk harczképessége megvolt, ennek az iparnak elhanyagolása a badseregszállitások terén Magyarország gazdasági élete elleni bün. (Igaz! Ugy van! bal felől.) Említettem, hogy a rendszert kell megváltoztatni. Amidőn tehát a delegáczió összehívását kérem, ezt nem abban a vonatkozásban teszem, hogy ott csak a, múlt felett gyakoroljunk kritikát, hanem hogy garancziákat szerezzünk a jövőre nézve, hogy serkentsük a kormányzatot a magyar gazdasági élet fokozottabb figyelembevételére. Hogy mit lehet hadseregszállitásokkal elérni, arra nézve méltóztassék megengedni, hogy egy kis példára utaljak, amelyet az akkori kormányok a közszállitások terén a vasútnál következetes iparfejlesztési politikával elértek. 1882-ben a magyar vasutaknak összes ipari szükséglete mindössze 24'5 millió koronát tett ki és ebből 62% esett a magyar iparra. 1909-ben már 270 millió volt a magyar vasutak szükséglete és ebből 85 milliót fedeztünk a magyar iparból. Iparvállalatok egész serege annak köszöni létét, hogy közszállitásokban részesittetett. Biztosítottunk számukra munkát, azt a legnagyobb segítséget, amelyet a közgazdasági életben nyújtani lehet. A háború után a hadseregszállitásoknak fokozott jelentősége lesz azon gazdasági helyzetnél fogva, amely a háború után elő fog állni s amely, sajnos, ismételten hangsúlyozom, nem lesz valami rózsás. El kell készülnünk egy súlyos gazdasági helyzetre, amelyben minden munka, amelyet államilag nyújthatunk, e nehéz helyzeten való átsegítés jellegével fog birni. (Helyeslés balfelöl.) És hogy mily jelentőséggel fog ez az általános gazdasági helyzetre birni, arra