Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-661
eptember 24-én, csütörtökön. 142 86). országos ülés l$l6 sz< képviselő ur indítványának indokolására mondott, akkor nem marad egyéb hátra, mint azt mondani, hogy egyhangúlag el kell fogadni gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam indítványát. Mert egy dolog bizonyos. A nemzet érdeklődésének, érintkezésének és nevezetesen a parlament érintkezésének a külügyekkel nem szabad a jelen körülmények között szünetelnie. (Helyeslés balfelöl.) És t. ház, azt mondják s azt hallottuk a ministerelnök ur ajkairól is, hogy hiszen a külügyministert felelőssé lehet tenni a háború után. De nézetem szerint a külügyministernek nemcsak az a feladata, hogy a háború után ideálljon és feleljen, hanem az, hogy irányítson és hogy irányítást fogadjon el; az, hogy az érintkezést, az összeköttetést a külügyek képviselője és a nemzet képviselete, a parlament között lehetővé tegye, (Helyeslés a baloldalon.) akár direkte felkérik erre, akár közvetlenül, akár közvetve egy bizottság, nevezetesen •— mint minálunk eddig szokásban volt — a delegácziók által. Ez annál fontosabb a jelen körülmények között, mert a rossz külügyi képviselet, a rossz diplomáczia a legszebb hadi sikereket is tönkre teheti, (ügy van! bálfélől.) és éjjen azért nemcsak a magyar nemzet követeli, hanem azok a hősök, akik elvérzettek, azok szólnak sírjaikból is hozzánk, hogy megtaláljuk a módot arra, hogy Magyarország akkor, midőn az aratásról, midőn a hadi babéroknak úgyszólván beváltásáról lesz szó, midőn a nemzetközi egyensúly helyreállításáról, midőn Magyarország jövő pozicziójának biztosításáról lesz szó, hogy akkor a magyar nemzet kellőképen, méltóan, kellő ügyességgel legyen kéjjviselve a nemzetek kongresszusában, amely kell hogy ezt a háborút befejezze és a békés fejlődésnek útját egyengesse. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Előre is kijelentem, hogy teljesen alkalmazkodni akarok azokhoz a szép szavakhoz, amelyeket tegnap gróf Apponyi Albert t. képviselő ur ajkairól hallottunk és amelyekben azt mondta, hogy kapcsoljunk ki minden személyi vonatkozást, hogy erősen húzzuk ki azt a bizonyos személyit és mozogjunk jelenleg teljesen elvi állásponton. Nem is személyekről akarok beszélni, hanem különösen mint a jövő fejlődésnek, Magyarország jövő megerősödésének egyik főkellékét ki akarom emelni azt, amit Károlyi Mihály t. képviselőtársam is beszédében érintett, sőt ki is fejtett, t. i. a diplomácziai rendszernek, a külügyek vitele rendszerének reformját akarom ez alkalommal itt bővebben fejtegetni és rá akarok mutatni arra, hogy nemcsak nálunk foglalkoznak e kérdéssel, hanem hogy a külföldön is, ugy szövetségeseink, mint elleneink táborában is nagy figyelmet szentelnek ennek a kérdésnek, mert ettől függ az, hogy vájjon lehet-e Európát rekonstruálni, hogy vájjon az európai czivilizácziónak és abban a mi nemzetünknek, Magyarországnak meglesz-e a maga jövője és helye. (Ugy van! balfelöl.) Nem akarok személyes Tonatkozäsokat tenni de azért egyet mégis konstatálnom kell, azt, hogy rendszerváltoztatásokat, nevezetesen akkor, amikor egy megrögzött rendszerről van szó, csak nagy egyéniségekkel lehet keresztülvinni és hogy viszont lehetnek egyéniségek, akik minden rendszerváltoztatást már előre lehetetlenné tesznek. Es hogy nekünk a diplomácziában a külügyek vitelében ily rendszerváltoztatásokra szükségünk van, azt nemcsak a háború alatti tapasztalatokból vonom le, hanem még a háború előtti dolgokból is. (Ugy van! a baloldalon.) Nemrégiben egy érdekes könyv jutott a kezembe, amelynek már a külseje, a táblája is különös érdekességet mutat, amennyiben ott különféle szinek vannak, akárcsak egy festékes bolt kirakatában. A könyv czime: Le livre arcenciel, a szivárványkönyv és másodsorban odateszi : La bataille des diplomates. A szivárványkönyv t. i. össze van téve, egymásmellé vannak illesztve kronologikus rendben, a fehér, sárga, zöld, szürke, narancsszínű könyvek ós egymásmellé vannak helyezve a diplomácziai összeütközések még a háború előtti időből is és ez a, könyv nagyon tanulságos, amennyiben ez a könyv nekünk épen megmutatja a mostani diplomácziai rendszernek részben ügyetlenségét, részben rosszhiszeműségét, alattomosságát és épen e diplomácziai rendszer legfőbb hibás abban, hogy ez az európai konflagráczió itt ki tudott ütni közöttünk, hogy a békét évekre elvitte Európából, hogy mi, akik tetszelegtünk egymásnak az európai kulturegység gondolatával, egyszerre azt vettük észre, hogy háborús vulkánon állunk és ennek a vulkánnak aljában a tüzet épen a diplomaták élesztették, akik a régi tarthatatlan iskola szerint rendezték el Európa ügyeit, azon iskola szerint, amelynek alapelve Macchiavelli elve ós a melynek metódusa még manap is Bichelieu metódusa. Itt nem egyes személyekről van szó, itt az egész külügyi rendszerről, nevezetesen az európai rendszerről van szó, mert az amerikai már erősebben demokratikus, modern alapon áll, azon alapon, amelyen nekünk is a jövőben ki kell indulnunk, hogy hasonló veszedelmeket a jövő nemzedék számára kikerülhetőkké tegyünk. Nemrégiben a mi lapjainkat is bejárta a német császár mondása a Vossische Zeitung után, amelyben a nagy uralkodó arra a kérdésre felelve, hogy ki felelős a háborúért, igazán férfias nyíltsággal nem ugy tesz, mint a Stürmerek ós Asquithok, hogy egyik a másikat okolja, hanem azt mondja, hogy a háborúban a czivilizált Európának minden embere bir felelősséggel, bűnrészességgel. De hozzáteszem, hogy az első felelősséget mégis a diplomácziai rendszer viseli. r Es ne tessék azt gondolni, hogy midőn mi