Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

Bél. országos ülés 1Ú16 szeptember ld-cn, csiitÖrtökoii. li& e dolgokat itt fejtegetjük, igy gróf Károlyi Mihály is és mikor én is bővebben e tárgygyal akarok foglalkozni, talán azt fogják mondhatni, hogy ezek oly radikális elméletek, amelyeket a gyakorlatba nem lehet átvinni. Méltóztassék megengedni, hogy én tanúbizonyságul, ennek az igazságnak konstatálására hivatkozhassam egy ősi, konzervatív magyar családból származó egyén nyilatkozatára, aki családi tradicziójánál fogva, nevelésénél fogva mindenesetre nem tartozik a radikálisokhoz, hivatkozom gróf Vay Péterre, a sok világot bejárt, sokat látott j>ap nagyon érdekes uti jegyzeteire, amelyek most jelentek meg, amelyeket azonban már 1904-1905-ben tett oroszországi-szibériai útja alkalmával irt le. Ott ezt a klaszikus képét adja a modern diplomácziai rendszernek. Azt mondja: »Annyi elavult intézmény közt talán egyik sem avult el teljesebben, mint a külügyi képviselet szervezete, szelleme; alapjában véve mai napig olyan mint a hajpor és a czopf korában; a nemzetek és népek viszonyai változzanak légyen bármily gyökeresen, az egykori forma és rendszer a kötelező, a társadalmi viszonyok és fogalmak fejlődhetnek, de a diplomáczia ragaszkodik maradi, idomult szelleméhez, csaknem komikussá vált hagyományaihoz.« (TJgy van! a bal- és a szélsöbalólclálcm.) Ezt, t. képviselőház, nemcsak nálunk ismerik be, ennek az igazságnak tudatára máshol is nyiltszemü emberek rájönnek és hogy valaki azt ne mondja, hogy midőn én e kényes kérdést bolygatom, ezáltal mintegy a mi ellenségeinknek malmára hajtom a vizet, én a hasonló obszervácziót épen az ellenség köréből akarom venni, nevezetesen hivatkozom azon emelkedett nivóju külügyi vitára, amely a folyó évi május hóban a londoni alsóházban lefolyt. Nevezetesen, hivatkozom Ponsomby képviselő május 24-én mondott beszédére. Azt mondja: »Nem tekinthetünk bizalommal a diplomatáknak sem a háború előtti, sem a háború alatti működésére, úgyhogy nem tekinthetjük kívánatosnak azt, hogy ez az elavult intézmény a mostani ügyetlen formájában tovább is fennmaradjon. A jövő nagy problémái megoldásához ismerni kell Európát, Európa népeit, de ehhez nem vezetnek el a hivatalos diplomácziai jegyzékek. Az igazi Európa egészen más, mint az, amit az ember a diplomaták szemüvegén át megláthat. Az államférfiaknak Európát első kézből kell ismerniök, a népek szellemét, karakterét, megbízható észleletekből meriteniök.« Hozzáteszem, t. képviselőház, ezekhez a nagyon igaz szavakhoz, amelyek csaknem összeesnek azzal, amit gróf Vay Péter 10 év előtt feljegyzett és amelyek lényegében ugyanazok, amiket épen az imént gróf Károlyi Mihály mondott beszédében és ahol rámutatott arra is, hogy az egész diplomácziai kiképzés nem alkalmas arra a jelen körülmények közt, hogy ezeknek az embereknek a külügy vivőinek szemeit megnyissák arra nézve, hogy a népeket, a népek igényeit, a népek jogait, a népek karakterét megismerjék. A külügyek manapság nagy áttekintést követelnek. A külügyek képviselőinek azzal a tudással kell hirniok, hogy megállapíthassák a diagnózist, mert ha nincs meg a tudásuk a diagnózis felismerésére, akkor nem lesznek képesek a népek közti ellentétek gyógyítására, nem lesznek képesek a népektől távoltartani azt, amit ma Európában sajnálattal mindannyian tapasztalunk. Ezt nem csüggetegségből mondom, nem a magyar haza iránti aggodalomból, hanem az emberiség iránti aggodalomból mondom azt, hogy sajnálattal tapasztaljuk ennek a háborúnak pusztításait. Hiába próbálják a népek differencziáit faji okokra visszavezetni. Látjuk, hogy két tábor áll egymással szemben, amelyre nem lehet azt mondani, hogy a germán és a román, vagy a germán és a szláv elem háborúja, hiszen germánok, magyarok, szlávok küzdenek egymás mellett, népek, amelyek fajilag távol esnek egymástól és kulturailag sem egységesek. Kereskedelmi és gazdasági okok azok, amelyek ezt a háborút előidézték, különösen pedig az angol-német gazdasági verseny, amelyhez kapcsolódtak más.gazdasági versenyek. Aki tehát a külügyek vezetője, akár első vezetője, akár azok ekszponense a külföldön, annak elsősorban nagy gazdasági és szocziális tudással kell bírnia. Ezt a mostani világfelfordulást gazdasági anarchia hozta létre és ez a felfordulás csak ugy gyógyítható meg, ha a gazdasági érdekeket mindenütt méltányosan kiegyenlítjük. Ahol tehát hozzá nem értő, erre a czélra ki nem képzett emberek azok, akik a külföldön képviselnek minket és akik a külföldet képviselik nálunk, ott a közeledés sohasem fog létrejönni, mert ez a közeledés, mint jól mondotta Károlyi Mihály gróf t. képviselőtársam, nem a szalonokban lehetséges, hanem a népek gazdasági érdekeinek kellő megismerése utján. Még egy angol parlamentairre akarok hivatkozni, aki hasonlóképen nyilvánította nézetét a külügyi képviselet elavultságáról. Ramsay Macdonald igy szólt (olvassa): »Mig a mi népünknek hősies lelkülete, bámulatos áldozatkészsége ámulattal tölt el, a fájdalmas aggodalom érzete vegyül lelkesedésünkbe, midőn azt láttuk, hogy kormányunk nem is gondol arra, hogy e nagy áldozatok erkölcsi czéljairól, magas eszméiről felvilágosítást adjon«. Mennyivel több joggal lehet ezeket a szavakat itt a magyar parlamentben elmondani! Ez a háború nem pillanatnyilag tört ki. Ha nem is tudtuk a pillanatot, amelyben ki fog törni, de azok, akik beleláttak a nemzetek gazdasági életébe, akik beleláttak a nemzetközi összeköttetések anarchiájába, azok mindig bizonyos aggodalommal gondoltak arra a pillanatra, amelyben egyszerre csak beleesik a szikra abba a puskaporoshordóba, amelytől felrobban min*