Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

138 661. országos ülés 1916 szeptember lé-én, csütörtökön. magamnak szónoki babérokat szerezzek, hanem azért, hogy legyen egy őszinte hang, teljesen függetlenül, mert nekem mindegy, hogy ma politizálok-e és holnap nem ; de amig itt vagyok, addig, azt hiszem, hogy tartozom szolgálni nemzetemnek azzal, hogy őszintén, becsületesen megmondjam véleményemet, amint azt mindig tenni fogom. (Helyeslés.) Pártomtól való elszakadásom okát megmondtam. Mindenkinek van barátja és van jó barátja. Bizonyosan azzal fognak vádolni, hogy zászlószökevény lettem. (Éllenniondásolc.) Legyen szabad arra hivatkoznom, hogy ott voltam a munkapárt megalapozásánál, ott, amikor még a Nemzeti Társaskör megalakult és gróf Andrássy Gyula tisztelt barátom bizonyosan kiadja nekem a bizonyitványt, hogy eleget bántottak és szekíroztak emiatt társadalmi utón (Zaj és derültség.) és én erre nem fektettem súlyt; maradtam álláspontom mellett. Én sok mindent tehetek életemben; sok hibát fedezhetnek fel bennem, de egyet sohasem fogok tenni: meggyőződésemmel sohasem fogok összeütközésbe jönni. (Helyeslés és taps balfelől.) Ez a javaslat meggyőződésemmel találkozik, ez törvényben gyökerezik, ennek megszavazása iránt — fesztelen beszélgetésben, ugy-e bár — tettem nyilatkozatot és azután ebből kifolyólag adtam szavamat; magától értetőleg tehát ezt a javaslatot meg fogom szavazni. (Helyeslés balfelől.) Én tőlem, tisztelt barátaim és társaim, akikkel nagy időben voltam együtt és akikkel, bár gyakran nem egészen érzésem szerint ment minden, kitartottam és mindenütt otfc voltam, bizonyára nem kívánják, hogy olyasmit tegyek, ami meggyőzdésemmel összeütközik. Ennélfogva gróf Andrássy Gyula tisztelt barátom indítványát magamévá teszem, azt elfogadom és megszavazom. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Ki a következő szónok ? Szinyei- IWerse Félix jegyző: Kállay Ubul! (Felkiáltások balfelől: Szünetet kérünk!) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki székei Simontsits Elemér foglalja él.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki következik szólásra? Szinyey-Merse Félix jegyző: Kállay Ubul! Kállay Ubul: T. ház! Azok után a nagyérfcékü felszólalások után, amelyek t. pártvezérem, gróf Andrássy Gyula indítványa kapcsán elhangzottak és azon nagyszabású, az egyéni meggyőződés imponáló erejét tolmácsoló beszéd után, amelyet ép most gróf Serényi t. képviselőtársamtól hallottunk ... Egy hang (jobbfelöl): Nagyon gyenge yolt! Kállay Ubul: Kérem, ez nézet dolga. Én a magam meggyőződését nyilvánítom. Ismétlem: ezen előzmények után szinte habozva emelem fel szavamat. De, mint erdélyi képviselő, kötelességemnek tartom felszólalni. Mert amig künn az ország gyepüin túl a különböző világtájakon dicsőséget dicsőségre halmoz a magyar; dicsőséget, amilyenről történelmünknek különben fényes évlapjai még eddig nem is meséltek, de nem is mesélhettek, addig idebenn, az ország határai között a messze hajdankor népvándorlására emlékeztető megrázó jelenetek játszódtak le. A büszke, a folytonos harezokban évezredes viharokat kiállott székelység s az évszázadok kulturtevékenységében felnőtt, munkában és munkának élő szászság kénytelen volt odahagyni szülőföldjét és megválni azon rögöktől, melyeket az ősök sírjai szenteltek meg, hogy mint földönfutó, habár testvérek: magyar testvérek közt, de mégis messze idegenben keressen hajlékot, ideiglenes megélhetést. Magyarország évezredes határai közt, azon határok között, amelyek az Árpádok óta hiven őrizték meg a nemzet biztonságát egy gaz, egy álnok, egy bitang, egy vad ellenség tört be és szentségteleniti meg egész multunk dicső, fényes, szent hagyományaitól telitett végeinket. Nagyon természetes tehát, hogy ép ugy, mint Magyarország millióinak szivét, az én szivemet is keserű fájdalom és fájdalmas elkeseredés hatja át, kezem ökölbe szórni, hogy agyamat kinzó gondolataim mindig visszaszállnak oda, azon gyönyörű hófedte bérczekhez, azon tovarohanó hegyi patakokhoz, Erdélybe, amelynek — sajnos — én is egyik in partibus infidelium képviselője vagyok. Miről beszélhetne ma Csíkszereda képviselője másról, mint Erdélyről, székely bánatról, székely szomorúságról, bármennyire kiürítette is e nép ezeréves múltja alatt a nehéz megpróbáltatások keserű kelyhét! Épen ezért, csakis amennyiben gondolatmenetem egész szerkezete megkívánja, fogok egészen röviden kiterjeszkedni gróf Andrássy Gyula t. pártvezérem indítványa mellett egy-két általános szempont érintésére. Annál is rövidebben, mert mesteribben, találóbban, érvekben gazdagabban javaslatot megokolni nem lehet, mint ahogy azt gróf Andrássy Gyula két rendbeli beszédében tette. Ezzel az inditványnyal, de az egész u. n. ellenzéki akczióval szemben a legáltalánosabb, közszájon forgó, közkeletű érv az, amely a német sajtó egyik részébe is utat talált, hogy nem ilyen történeti időkben van helye a kritikának, a rekrimináczióknak; várjunk, majd később jön el ennek egyedül alkalmas órája. Bármennyire tetszetős és szemfényvesztő legyen ez az érv, a nagyközönség előtt üresebb, semmitmondóbb közhelylyel alig találkozunk. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Mert épen gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam fejtette ki gyönyörűen: mennyire beigazolta ez a minden képzeletet felülmúló világháború azon régi elvnek sorsdöntő szerepét, hogy a háborúban min-