Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-660
660. országos ülés 1916 szeptember 13-án, szerdán. 117 fizetést, a magyar pénzt is felveszik, valószínű, még a hadipótlékot is felveszik és nem elégszenek meg azzal, hogy a bőrük épségben, biztonságban van, hanem még olyan pimaszok, hogy magyar földön a magyar lobogót meggyalázzák. (Igaz! Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Ne méltóztassék a parlamenti illemmel össze nem férő kifejezést használni. (Nagy zaj balfelöl.) Kún Béla: A magyar zászlót kell megvédeni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Urmánczy Nándor: Mi azt mondjuk magunkról, törvényeink is azt mondják, hogy önálló állam vagyunk, hogy senki másnak alárendelve nem vagyunk. Van megkoronázott apostoli királyunk, van ministerelnökünk, van kormányunk, van parlamentünk, van borunk, búzánk, van zengzetes nyelvünk, van tengerpartunk, van ezeréves viharos multunk, csak önérzetünk nincsen. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Vastag bőrrel tűrjük, hogy nemzetünket minduntalan meggyalázzák. (Ügy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem tudom, közölte a honvédelmi minister ur a ministerelDÖk úrral ezt az esetet. De azt tudom, hogyha én ministerelnök lennék, nem elégedném meg alázatos, tiszteletreméltó levélírással és limonádés válaszszal, hanem elmennék a hadügyministeriumba és a főhadiszállásra, — és hogy egy kissé képletesen fejezzem ki magamat — öklömmel a zöld asztalra csapnék, hogy tánczra perdülne azokon minden csecsebecse, fotográfia, Nick Carter-regény, moziprogramm, rendjel-doboz, menu-lap és azt mondanám, hogy elég volt, torkig vagyunk, intézkedjenek, hogy legyen vége ennek a sok szemtelenkedésnek. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A salgótarjániak kérését nem teljesítem. Nem kérek elégtételt sem a ministerelnök űrtől, sem a honvédelmi minister úrtól a magyar lobogónak meggyalázásáért. Figyelemmel leszek a kormánynak felfelé való erejére és csak szerényen azt tudakolom, hogy Clasur őrnagy előlépett-e már alezredessé . . . Szmrecsányi György: Ez az! Urmánczy Nándor: ... és a többi hős, a karmesterrel együtt a salgótarjáni harcztéren tanúsított igazi osztrák vitézségéért megkapta-e a vitézségi érmet. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) A Danzers Armee-Zeitungban június 1-én »Arthur Grörgey« czim alatt egy Görgeyt magasztaló czikk jelent meg. A czikk tele van Kossuth Lajos gyalázásával. Sarlatánnak, oroszlánbőrbe bujt szájhősnek, csárdás-taktusban fuvolázó fiskálisnak, zsonglőrösködő szinj>adi hősnek, gyávának nevezi, beszédeit ügyvédi köpködésnek mondja. A czikket egy tiszt küldötte meg. Azt irja (olvassa); »Ezt a lapot mi, honvéd-csapat hivatalosan felettes parancsnokságunk utján kapjuk (Nagy zaj és felhiáltásolc balfelöl: Hallatlan!) azzal a rendeltetéssel, hogy a legénységnek is kiadjuk. (Zaj és derültség balfelöl.) Természetes, hogy a közös csapatoknak, osztrákoknak és magyaroknak is hivatalból adják ki. Már most kérdés, hogy a czenzura hogy engedheti meg az ilyen ripőkségnek a megjelenését. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbal-oldalon.) Szmrecsányi György: Ez nem okoz izgalmat? Az igazságügyminister ur mindig azt mondja, hogy ami izgalmat okoz, azt törlik. (Zaj.) Elnök: Kérem Szmrecsányi képviselő urat, méltóztassék csendben lenni. Szmrecsányi György: Mindig ezt mondja az igazságügyminister. Elnök : Csendet kérek, Szmrecsányi képviselő ur. Urmánczy képviselő urat illeti a szó. Urmánczy Nándor (olvassa,): »Lehet-e az ilyen czikket közlő lapot a honvédségnél hivatalosan terjeszteni és az osztrák testvéreinkkel való barátság fejlesztésére alkalmasnak látszik-e a hadvezetőség előtt ma, amikor a magyarok ugy véreznek, egy ilyen hihetetlenül piszkolódó ocsmányság terjesztése? A lap, ugy tudom, félhivatalos. Megjegyzem, hogy a levél megírására az impulzust nemcsak az én személyes felháborodásom adta meg, hanem összes bajtársaim mélyen megbántottnak érzik magukat ós azt kifejezésre is juttatták, amikor a dolgot megbeszéltük. Tudom, hogy vannak most ennél fontosabb kérdések is szőnyegen, de az a meggyőződésem, hogy ez annyira aljas dolog, hogy most sem lehet szó nélkül hagyni.« (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) így mulatnak osztrák barátaink. Az egyik a magyar lobogót gyalázza meg, a másik a magyar történelem egyik legnagyobb alakját piszkolja, a magyar honvédség megteremtőjét gyalázza. Ha magyar honvédség nem lett volna és nem védte volna az osztrák tartományokat: megjelenhetne-e ez a szegény Armee-Zeitung ? (ügy van! Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) De hagyjuk ezeket a kis piszkosokat, ezeket a palánk mögül csaholó, még a holdat is megugató ebeket. Ismerjük a természetrajzukat. Ha az ember lehajlik ós csak mutatja, hogy követ akar felvenni, szűkölve menekülnek vissza a sötétbe, onnan csaholnak tovább. Még a tavaszszal arról értesített egy tiszt, hogy a háború után a magyar és az osztrák katonák ruhája közötti különbséget megszüntetik és egyforma uniformisba bujtatják valamenynyit. »A jövő egyenruhája ugy van tervezve, — irja — hogy a honvédség és a közös hadsereg magyar ezredei magyar jellegükből teljesen ki lesznek vetkőztetve, szóval, megint egy lépés. előre azon az utón, amely a Gesammtmonarchie-hoz vezet. Nem akarom ezen elhatározás politikai oldalát megvilágítani, végre is ez nem tartozik reám-