Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-649

649. országos ülés 1916 augusztus ll-én, pénteken. 85 ság szempontjából, még azért is, mert megmaradt az általános jövedelmi pótadó, amelyet az 1909. évi reform el akart volna törölni. Ily körülmények közt, amikor sokkal szigorúbb jövedelmi adóval állunk szemben, azt hiszem most már kétszeresen jogosult annak követelése, liogy a kereseti adó, ugy, mint 1909-ben, ugy, mint 1912-ben történt, kontingentáltassék. Mert ha egy enyhe jövedelmi adóval szemben szükségesnek tartották ezt a törvénytárba beiktatni, akkor azt hiszem, a logika azt követeli, hogy szigorúbb jö-vedelni adó behozatalával arról többé beszélni se lehessen, hogy a kereseti adót szabad tovább fejleszteni. Ha pedig a kereseti adó a bizonyos korrektivumok következtében a kontingensen felül emelkednék, azt hiszem, az ellenzéknek Földes Béla t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslata helyesen jelöli meg azt, hogy e kontingensen felül lévő összeg mily czélokra fordittassék, t. i. az amúgy is pénzügyi nehézségekkel küzdő magyar városok segittessenek, a községi terhek csökkentessenek. (Helyeslés a bal- és a szélsőbalóldalon.) Tisztelt ház ! Hogy a kontingentálásnak kérdésénél maradjak, a jövedelmi adó kontingentálása arra a félreértésre ad alkalmat, mintha az ellenzék határozati javaslata, mintha a kontingentálás, a jövedelmi adó fejlesztésének megakadályozását czélozná. Bocsánatot kérek, ha arról van szó, hogy a kontingensen felül elért összegek közczélokra fordíttassanak, - époly közérdekű czélokra, mint amelyek fedezésére kell a jövedelmi adó, nem lehet arról beszélni, hogy a jövedelmi adó. fejlődését akadályozzuk meg és különösen nagyon furcsán hangzik ez, ha ismét kezembe veszem — ha mosolyog a pénzügyminister ur — a lemosolygott osztrák törvényt; nem az én állitásom ez, mert amikor az osztrákok megcsinálták az 1896-iki reformot, akkor azt a megmosolygott intézkedést iktatták be a törvénybe, hogy amennyiben az egyenesadó eredmények az eddig elért összegeket felül fogják haladni, az ebben a törvényben szabályozott módszer szerint bizonyos czélokra fordítandók. Ezt azután az 1914-iki novellában megismételték, tehát ezt ma sem lehet lemosolyogni, mert az 1914-iki dátum elég közel van. Megállapították azt, hogy amennyiben az összes perszonális adók kontingense eléretik, az ezen felül elért összeg forditandó lesz először a földadó leszállítására, másodszor forditandó lesz a házadó leszállítására, a kereseti adó leszállítására és az eredmény az volt, hogy már 1900-ban az összes perszonális adók kontingensén felül elért összeg annyira növekedett, hogy a földadónál a leszállítás kitette a makszimális 15%-ot, a házadónál a makszimális 12'5%-ot, a keresetadónál a makszimális 25%-ot, vagyis emelkedett az adó az előbbi adók tényleges behajtásánál leirott 15% földadón, 12'5% házadón és 25% keresetadón túl és ezenfelül még a tartományok kaptak 6 millió koronát a maguk pénzügyeinek rendezésére. Hogy mekkora összegek voltak ezek és hogy a kontingentálás egyáltalában nem akadályozza a jövedelmi adó fejlődését, mutatja az, hogy az 1908. évi hiteles osztrák kiadványok szerint a 188,000.000 korona perszonális-adóeredményből adóleengedésekre 18,000.000 korona plusz 6,256.000 korona, tehát több mint 24,000.000 korona fordíttatott; a tartományok pedig kaptak először 6,000.000 koronát, másodszor a kitűnő eredmény után a törvényben foglalt felosztási terv szerint ujabb 11,000.000 koronát, tehát 17,000.000 koronát és a kontingensen fölül az államnak még 11,000.000 korona plusz maradt. Tehát adóelengedésekre 24.000.000 korona, a tartományok segítésére 17,000.000 korona fordíttatott, ami nem azt jelenti, hogy a kontingentálás megakasztja az adó fejlődését. Ezt az osztrák kontingentálási rendszert, mely az adózóknak a reáladóknál adja vissza az elért összeg legnagyobb részét, mely 24,000.000 koronát adott vissza 1908-ban, az 1914. évi novella fentartotta, és a tartományok segítését még fokozta, amennyiben kimondotta, hogy azok a tartományok, melyek a jövedelmi adóra kivetett pótlékolásokat megszüntetik, azok a reáladó hozadéki arányának megfelelő kulcson felül még nagyobb támogatásban részesíthetők a kontingensen felüli összegekből. Ha azt kívánjuk, hogy a jövedelmi adó kontingentáltassék, hogy a kontingensen felül elért eredmény osztassék fel a városok és a községek terhének csökkentésére, ez nem azt jelenti, hogy ezzel a jövedelmi adó fejlődését megakadályozzuk. Különben is ezt a kontingentálást nem egyszer s mindenkorra kell megállapítani, hanem időlegesen és mindenkor lehet arányosságban tartani azt a részt, mely a kontingensen felül az önkormányzat czéljaira fordittatik. Tehát a leghatározottabban tiltakozom azon felfogás ellen, mintha bárki kívánná a jövedelmi adó fejlesztésének megakadályozását, mert a jövedelmi adó és a vagyonadó fejlesztésében rejlik csak annakagaraiicziája, hogy egészséges adórendszert építsünk ki, hogy elérhessünk oda, ahová Poroszország elérkezett 1893-ban, mikor állami adórendszerének reformálásával megalapozta a községi háztartást is, midőn a reáladó hozadékát átengedte a községeknek. Az, hogy hogyan jutottmik egyáltalában arra a gondolatra, hogy a jövedelmi adónál kívánjuk, hogy a kontingensen felül elért összeg a törvényhatóságoknak és rendezett tanácsú városoknak jusson a községi terhek csökkentésére, ez nagyon kézenfekvő dolog, ha a jövedelmi adó természetét vizsgáljuk. A jövedelmi adónak adótechnikai okokból elkerülhetetlenül az a természete, hogy nagyobb sulylyalnehezedik a városi lakosságra, mint a vidéki lakosságra. Lehetett volna, ugyebár, különösen azoknak, kik a városok képviselői, oly irányzatot követelni, hogy ezzel szemben súlyosabb megterhelését kívánják a vidéki fundált jövedelemnek. Ezt azonban egyáltalában nem tartom helyesnek. Nem tartom helyesnek sem háborúban, sem békében azt az adópolitikát, mely egyes osztá-