Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

648. országos ülés 1916 augusztus 10-én, csütörtökön. 71 vábbá mindaz, amiben a drágaság a költségvetés egyes tételeire kihat. Különösen egy tétel van azonban, melynek csökkentése, amellett hogy a nemzetnek méltó jutalmát képezné és a háború eredményeit honorálná, az adók további nagymérvű emelését is bizonyos mértékig megállíthatná: s ez a hadsereg költségeinek tétele. B kérdésre csak annyiban térek ki, amennyiben a pénzügyi bizottság jelentése is igen helyesen utal arra az ismert tényre, hogy az állandó hadseregek létesítésével be kellett hozni az egyenes adókat, hogy a hadsereg kiadásait fedezni lehessen. S itt kénytelen vagyok ismét a német viszonyokra reflektálni. Egészenbizonyos, hogy ha mi aKemetországgal való benső viszonyt ugy értelmezzük, — nem mondom, hogy a magyar államférfiak is ugy értelmezik — hogy katonai konvenczió köttetnék, mely bizonyos arányba hozná a két állam védő eszközeinek fejlesztését, s ha igy bizonyos kötelezettségeket vállalnánk véderőnk bizonyos fokon való fentartására : félek, hogy hadügyi budgetünk nemcsak hogy nem csökkenne, hanem határozottan emelkednék. De ón azt hiszem, hogyha a legmelegebb lesz is a viszony, nem kell kötelezettséget vállalni ilyen téren, hanem le kell vonni a háború következményeit az egész vonalon. Azt kell mondanunk: engedelmet kérünk, de ezentúl a mi véreinket magyar vezérek alá akarjuk helyezni! Csak magyar vezérek alatt akarjuk őket látni! (Élénlc tetszés a szélsobalolon.) Azt mondjuk majd, meggyőződtünk e háború alatt, hogy győzelmeinknek legfényesebbjeit azok aratták, akik az eke szarva mellől és az irószobákból mentek a zászlók alá, mint népfölkelők, honvédek és egyéb magyar katonák. Ha ebből levonjuk azt a következtetést, hogy a magyar nép hadseregét a müicziás rendszer alapján kell megalkotni, akkor állandósítjuk azt a védrendszert, melylyel c háborúban legnagyobb sikereinket értük el, s ezzel egyúttal felséges urunk jutalmazná a nemzetet a nemzet dicsőségére, boldogitására és a trón nagyobb erősítésére, másrészt megtakarítanánk sokat a véderő költségeiből. Főbb vonásokban ezeket akartam elmondani azon terrénumokról, melyek kapcsolatban állanak az adóreformmal. Ezek azon problémák, melyeket ha kellően figyelembe nem veszünk, a legnagyobb bűnt követjük el, mert egyoldaluan, Hübele Balázs módjára adókat emelni és uj adókat gyártani nem lehet. Magukra a ma tárgyalásra kitűzött adójavaslatokra vonatkozó megjegyzéseimet lehetőleg rövidre szabom, hisz úgyis túlsoká vettem már igénybe a t. ház figyelmét. (Halljuk!) Ezt annál inkább tehetem, mert hisz a tegnap és ma itt elhangzott beszédek e kérdések általános vonásait igen szakszerűen és mélyrehatóan tárgyalták, és tudom, hogy a t. ház más tagjai is foglalkozni fognak e tárgygyal, olyanok, kik ez adóügyeket nálam sokkal jobban ismerik. De legyen szabad pár momentumra mégis felhívnom a t. ház figyelmét. Ami a jövedelmi adót illeti, lelkesedéssel teszem magamévá az ellenzéki pártok adóügyi bizottsága tanulmányának azon részeit, melyek erre vonatkoznak és elejétől végig a szocziális igazságnak a törvénybe való átvitelét czélozzák. Az mégis lehetetlen, hogy megbüntessünk magasabb adóval egyes családokat, mert bennük többen szép családi egyetértésben élnek együtt. Helyes tehát a benyújtott határozati javaslatnak erre vonatkozó része. De helyes azért is, mert bizonyos prémiumokat igyekszik statuálni azon adóalanyokra, akik több családtagot vagy családjukon kívül élőket is eltartanak. Egészen méltányos és a modern szocziális felfogásnak megfelel, hogy ezek igenis az adótételek csökkentése által bizonyos prémiumot nyerjenek, viszont azok pedig, akik csak önmagukra vagy legfeljebb még nejükre kénytelenek költeni, aránylag valamivel magasabb percentuális tétel alapján fizessenek adót, ami által azaz amott tett engedményeket bizonyos rekompenzácziók ellensúlyozzák. T, ház! A jövedelmi adó életbeléptetése tekintetében e határozati javaslat is, de azt hiszem, minden egyes felszólaló is azt proponálja, hogy a részleteknél korrektivumokat méltóztassék behozni arra nézve, hogy — amint azt a hadinyereségadónál már legalább részben keresztülvittük, — ne történhessék meg az, hogy a pénzügyminister vagy a kormány közegei döntsenek engedmények vagy reklamácziók kérdésében, hanem hogy az igazi alkotmányos gondolatnak megfelelően a többségben lévő autonóm közegek állapítsák meg ezeket az adókat, végérvényesen pedig ne a minister, hanem a közigazgatási bíróság, mint pártatlan fórum, döntsön. Tartózkodni kívánok attól, hogy ugy a jövedelmi, mint a többi adójavaslatok általános tárgyalásakor bárminő irányban hangulatot próbáljak csinálni, azonban né méltóztassék hangulatcsinálásnak venni, hanem egy mély szocziális aggodalomnak, midőn arra utalok, hogy minden adójavaslatnál, különösen azonban itt, midőn száz és száz milliónyi évenkinti uj adóterhek meghonosításáról van szó, azt hangsúlyozom, hogy vigyük bele a törvényhozásba az adók igazságos, egyenlő elosztásának a modern törvényhozás által nem mellőzhető nagy elvét, az adóterhek viselésében az egyenlő elbánás elvét, oly értelemben azonban, amint azt másutt a modern gondolkodás már régen törvénynyé tette, hogy a kisebb ekszisztencziákat kiméivé, a nagyobb ekszisztencziákat fokozatosabban erősebben terheljük meg. Évtizedek óta hirdetem magam is a progresszió ezen elvét és igen természetes, hogy itt az egész vonalon keresztül lehet azt vinni és pedig oly értelemben, mint azt Eöldes Béla t. barátom határozati javaslata ugy a jövedelem, mint a vagyonadónál is proponálja, hogy t. i. a