Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

70 648. országos ülés 1916 augusztus lű-én, csütörtökön. eszmének megvalósítását sürgette itt a házban. Engedelmet kérek, ez az államcsődöt jelenti, lia Magyarországon a gabonamonopóliumot akarják életbeléptetni. (Ugy van! balfelöl.) Remélem, még nem tartunk ott és ezért nagyon kérem a t. kormányt, hogy foglaljon állást a leghatározottabban a gabonamonopólium tervével szemben, annál is inkább, mert akkor vannak még más monopóliumra alkalmas termelési ágak, amelyeknél a monopóliumot sokkal könnyebben és nem a köz hátrányára, hanem, igenis, a köz érdekében lehetne megvalósítani. En a magam részéről nem akarok tovább immorálni Cserny képviselő ur gabonamonopóliumi eszméje felett, de figyelmeztetem a t. házat, hogy az tulajdonképen a magyar földmivelés államosítását jelentené. A magyar földmivesosztály, tudjuk, a leghősiesebb módon vette ki a maga részét ebből a háborúból; ezt az osztályt soha, legkevésbbé a háború alatt, nem szabad ilyen gabonamonopóliumos fenyegetésekkel elkeseríteni. (Helyeslés halfelöl.) Hanem igenis, ajánlom Cserny Károly t. képviselőtársam figyelmébe, aki irodalmi és politikai tevékenységében mint agrárius szerepel, a ezukor- monopólium kérdését. Méltóztatnak tudni, hogy a mai állapot úgysem áll messze a monopóliumtól, mert hiszen a ezukortermelést néhány a két kezem tiz ujján megszámlálható nagy tőkekapaczitás monopolizálja. Hogy miképen monopolizálja, arra csak egy péklát bátorkodom felemlíteni. Az 1914-iki kampányban, amikor a háború kitörésekor az első perczben attól féltek, hogy ekszportra termelt czukorkészleteiket nem tudják majd kiszállítani és azok a nyakukon maradnak, tudjuk, hogy a sajtóban még állami támogatás iránti jeremiádák is elhangzottak, holott az azóta megjelent mérlegek mutatják, hogy a czukortermelés a háború alatt is egyike maradt a legjövedelmezőbb termelési ágaknak. Ellenben a czukorrépatermelőket mindenféle szekatúrákkal gyötörték a czukorgyärak; a répa-átvevők utasítást kaptak, hogy nem szabad az állomások melletti sánczokban átvenniök a répát, hanem csak a vaggonokban, •— akkor, amikor mint jól tudjuk, az összes vaggonok a hadsereg czéljaira voltak igénybe véve. A béke nyugalmas napjaiban tehát szabad volt a czukorrépát a sánczokban lerakni, de a háborúban, amikor elvitték a termelők lovait és nem volt vaggon, akkor csak a vaggonokban voltak hajlandók a gyárak a czukorrépát átvenni. Ez azt jelentette, hogy a gazdák rettenetes kárt szenvedtek és akárhány gazdának ott pusztult el a répája. Tudjuk azt is, hogy a czukorgyárak óriási nyereségeik nagy részét azáltal érik el, hogy az átvételnél sub titulo: földes, sáros a répa, óriási levonásokat eszközölnek, ami az őszi kampány alatt minden vasúti állomáson, minden gyári mérlegnél a botrányos jelenetek egész sorozatára vezet. Azt hiszem tehát, hogy a czukormonopólium behozatala semmi visszatetszést nem keltene a czukorrépát termelő gazdaközönségnél, mert az állami közegek bizonyára kedvezőbben, előzékenyebben járnának el, mint a gyári közegek, amint ezt a dohánybeváltó hivataloknál látjuk. Ami az állami jövedelmezőség szempontját illeti, bizonyos az, hogy a deczentralizált kezelés sokkal drágább, mint amennyibe kerülne a czentralizált állami kezelés. Amikor a czukorgyárak a költséges deczentralizált kezelés mellett is milliókra menő nyereségeket érnek el évenkint, akkor bizonyos, hogy állami kezelésben — amikor, magától értetődőleg, a ezukor ára is bizonyos mértékben emelkedik — a czukormonopólium igen tetemes jövedelemtöbbletet biztositana az államnak. (Ugy van! balfelöl.) Nem akarok ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni, csak szemben Cserny Károly t. képviselő ur eszméjével vagyok bátor ezt az eszmét a t. ház és a kormány szives figyelmébe ajánlani. Legyen szabad még egy,dolgot felemlítenem, amiben egyetértek ugy Ábrahám Dezső t. barátommal, aki tudtommal erre nézve indítványt is adott be, mint Cserny Károly t. képviselő úrral, aki ezt ma szintén szóba hozta. Ez a tüz- és jégkárbiztositás államosítása. Ha ezt kötelezővé teszszük az egész országban és állami kezelésbe veszszük, ez ismét tekintélyes jövedelmet biztositana az államnak, anélkül, hogy egyes, különösen a szegény embereknek nagyobbmérvü megadóztatása válnék szükségessé. Azért mellesleg jegyzem meg, hogy ha már itt uj adók egész sorozatára lesz szükség, ajánlanám, — s ezt ne méltóztassék tréfának venni — hogy azt a czim- és rangkórságot, mely ez országban annyira divik, méltóztassék szintén a köz javára megadóztatni. Itt is a vagyonnal arányban kellene mepállapitani bizonyos dijakat, kellő progresszióval, hogy azok az urak, kik akár öröklés utján, akár üzleti keresményük utján kisebb-nagyobb vagyonhoz jutnak és morc patrio szaladnak czim, rang, kitüntetés után, valamint fizettek jórészt eddig is, gyanítjuk azt is hogy hová, (Élénk tetszés balról) ezután ne ebbe a pénztárba, hanem az állampénztárba fizessenek. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az állami jövedelmek fokozása mellett törekednünk kell, ismétlem, megtakarításokra is. Tagadhatatlan, hogy nagyobbmérvü megtakarításokat budgettunk keretében a mai rendszer mellett igen nehéz lesz elérni, egyrészt mert hisz eddig is meglehetős fukaron voltunk kénytelenek ellátni az országot épen az adófizetőkre való tekintettel, másrészt azért is, mert a háború következtében sok száz millióval fognak fokozódni kiadásaink, oly tótelekben, melyek ma is megvannak, de melyeket a háború tetemesen emelt. Ott van a rokkantak, a nyugdijasok ellátása és a tisztviselők illetményeinek emelése, to-