Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

648, országos illés 1916 augusztus 10-én, csütörtökön. ()'.) mióta a közpályán működik, oly mélyen tisztelek és szeretek is s akivel szemben, mondhatom, végtelenül fáj, hogy most útjaink nem annyira bizonyos elvi törekvésekben, mint ezek mikénti keresztülvitele s követelése módjában elváltak, — ha ő tegnapi felszólalásában azt mondja, hogy oly nagy átalakitás, aminő Magyarországnak mai helyzetéből a függetlenségi gondolatnak megfelelő helyzetbe való átvitele, még a háború után sem történhetik meg egy ugrással, hanem csak hosszú, következetes, kitartó munkával, ehhez általánosságban szavam nincsen. De ha ebben két nagy momentum: a hadsereg és a gazdasági kérdés is benfoglaltatik; s ha ő azon a véleményen van, hogy gazdasági önállóságunkat most erős harczokkal megvalósítani nem lehet: akkor bocsánatot kérek, útjaink igen erősen eltérnek. Mert nézetem szerint, ha most meg nem valósítjuk tekintet nélkül Ausztriára, tekintet nélkül Németországra, a gazdasági önállóságot, akkor anyagilag nemcsak a pusztulás útjára viszik ezt az országot, de 20—25 évig legfeljebb a tudományos müvekben és folyóiratokban beszélhetünk a gazdasági önállóságról, amelyet ha egyszer busz évre leszerződtek, ki fog nevetni bennünket az a választópolgár, aki elé azzal lépünk, hogy majd 25 év múlva megcsináljuk az önálló vámterületet. Ezért követeljük én és tisztelt barátaim, igenis a legerősebb harezok árán, ha szükséges, hogy a nemzetnek biztosítsák a megélhetés ezen módját, amely a gazdasági önállóság tényleges életbeléptetésében rejlik. Engedelmet kérek, ha e kérdéssel kapcsolatosan még egy momentumot felemiitek, nehogy tévedés legyen köztünk. Emiitettem a Németországból ide átplántált Naumann-féle Középeurópát, a német viszonynak bensőbbé tételét és mélyítését, amelyet én egyizben itt a házban in thesi már elfogadtam. Hiszen ki ne fogadná el, hogy a velünk szövetségben álló, velünk együtt küzdő hős nemzettel mélyebb, bensőbb viszonyt hozzunk létre. Egyet azonban nagyon kérnénk mindenkitől, akár e házon belül, akár ezen kivül vannak, mondják meg nekem konkrété, hogy gazdasági téren — a másik, vagyis a katonai térről majd beszédein további folyamán leszek bátor szólni —• miképen gondolják el ezt a mélyítést és bensőbbétételfc ? Naumann és a német irodalom meg a napi sajtó megmondta százszor, hogy ók hogyan képzelik. Itt azonban a jelszónál nem jutottak el az urak tovább, kivéve egyet: Szterónyi József t. képviselőtársam brosúráját, mely, ha jól emlékszem, öt alternatívát említ, ideálnak a legteljesebb vámuniót állítja fel s utolsó formaként kereskedelmi szerződés jóindulatú megkötésére konkludál. Hogy azonban az urak, akik ezen ideát propagálják, azt főbb vonásaiban, szemben Naumannal, hogyan képzelik, erre semmi konkrétummal nem állunk szemben. En negálom, hogy lehetne másként, mint egyszerű jóindulatú kereskedelmi szerződés keretében ezt megoldani, amelyre nézve felfogásom az, hogy a tiz évvel ezelőtt a mostani ministerelnök ur által oktroj utján 1905-ben egy fait akkomplival megkötött kereskedelmi szerződést a mi javunkra megváltoztatva kösse meg Németország. Mert köztudomású, hogy Németország akkoriban gazdaságilag oly zseniálisan kialakult helyzetet csinált, amely mellett nekünk azt a kedvezőtlen kereskedelmi szerződést — pedig nagyon sok tótelében, amint emlékeztetem tisztelt gazdatársaimat jjéldául az árpakérdésre, egyszerűen ránk volt diktálva, el kellett fogadnunk, mert gazdasági kényszerhelyzetben voltunk. Ezen lehet továbbmenni és én nem mondom, hogy a kérdést meg nem lehet oldani; de mindenesetre nagyon kérném mind gróf Apponyi Albertet mind pedig a bensőbbététel és mélyítés többi propagálóit, méltóztassanak a nemzetet felvilágosítani, hogy e törekvéseket miképen gondolják az életbe átvihetőnek. A nemzet és csekélységem is csak a legnagyobb hálára lenne kötelezve, ha ily irányban felvilágosítást kapnánk a kérdésnek legalább fővonásaiban. E kitérés után legyen szabad most már utalnom egyéb jövedelmi forrásokra, melyek szintén nem adóemeléssel, hanem más, törvényhozási intézmények és kormányzati tények által érhetők el. Méltóztatik tudni, hogy eddig is már megvalósult az állami kezelésben a reformok egy sorozata, melyek közül csak felemlítem az üzemek jövedelemfokozását, például a dohányárusitást, ahol most legújabban is emelték az árakat, de amely téren jól tudjuk, hogy bizonyos nivón felül menni már nem lehet, mert akkor a fogyasztást annyira csökkentjük, hogy nem éri el a pénzügyi kormányzat a maga törekvését. Tannak intézkedések, mint a szeszadó felemelése, ahol a monopólium behozatala helyett a kormány a szeszadónak felemelését vitte keresztül. Mindenesetre egy mód, amely nem olyan közvetlenül terheli az adózó polgárok összességét. Szóba került több uj monopólium is az állam jövedelmének czélszerü fokozására. A magam részéről is készséggel elismerem, hogy bizonyos monopóliumok meghonosítása közelebb visz bennünket a czélhoz. Beszélnek gyufamonopóliumról, petroleummonopóliumról; ezeket én lehetségeseknek tartom és ha a háború végén, amikor az egész háború mérlegét megcsináljuk, szükségesnek mutatkoznak, nem is lehet szerintem kifogást tenni az ellen, hogy ezek a monopóliumok megfelelő formában esetleg életbelépjenek. A mai napon azonban elhangzott egy szó itt a házban; a leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy sajnálom, hogy ez itt elhangzott és még inkább sajnálom, hogy a kormányt támogató többség soraiból hangzott el és igy bizonyos guvernementális patinát nyert. Cserny Károly t. képviselő ur ma a gabonamonopólium