Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

648. országos ülés 1916 au Konstatálom, t. ház, hogy az adóalapot a törvényhozás, illetőleg a pénzügyi igazgatás nem tudja megfogni, ellenben a vagyoni adónál, amennyire az ingatlan vagyont illeti, teimészetesen rögtön 100% erejéig megfogatik a vagyon és adózik, itt tehát nincs kimunkálási koefficiens és ennek következtében a két adó közt a közteherviselés szempontjából igen óriási különbség van. Arról az adóról, ahol főleg ingó vagyonról van szó, azt mondja az előadó ur, hogy ez most kezd az adó-gyermekszobában járni és fejlődésképes, ellenben a másik adó, mindig az ingatlanra értve, teljes szigorával és teljesen rideg mértékben érvényesül és ennek következtében természetesen, ha fejlesztésről van szó, egészen más szempont alá esik az egyik és a másik. Minthogy ez igy van, azt hiszem, ha tekintetbe veszszük a helyzetet, hogy nekünk jövőre is óriási adófelemelésre lesz szükségünk és másrészt perkorreszkáljuk azt, hogy ez adóalap, feltéve, hogy sikerül módositások révén ugy megalkotnunk, hogy teljes megnyugvással megszavazhatjuk, minthogy ez igy van, azt hiszem, hogy szükséges más adóforrásokra utalni, amelyek nem járulnak oly nehézségekkel, mint amikre épen rámutattam és ebben a tekintetben segitségemre jött az épen emiitett Helfferich német államtitkár, aki hivatalának átvétele után mondott első költségvetési beszédében azt hangoztatta, hogy a német birodalom nem fogja fedezhetni háborús kiadásait és jövendőbeli háztartását nem fogja berendezhetni másként, mint hogyha nagy monopóliumokhoz folyamodik. Hogy ebben a teremben is felhangzott ez a nézet, még pedig oly helyről, amelyet nem lehet azzal vádolni, hogy akár a kereskedelemnek, akár az iparnak, akár a forgalom szabadságának ellensége, arra nézve legyen szabad Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársamnak a múlt évben deczember 11-ikén mondott beszédére utalni, amelyben ezt mondja : »Nézetem szerint adótörvényekkel nem fogunk messzire eljutni a jövendő háztartásának rendezésében, hanem oly monopóliumokhoz kell majd nyúlnunk, amelyeken ma nevetnek, aminők pl. a gabona-monopólium, amelynek gondolatára mosoly fakad, őrültségnek és utópiának tartják, tudom, hogy nevetnek rajta és az államok igenis kényszerülni fognak rá, odajutnak, hogy kénytelenek lesznek behozni és akkor az ország lakossága még mindig szivesebben fog monopólium formájában az élelmiczikkekért adót fizetni, mint élelmiszeruzsora képében felemelt összegeket fizetni a magánosoknak.« T. ház ! Én azt hiszem, hogy a forrás, amelyből ez a nyilatkozat ered, kizárja, hogy ez valami reakczionárius czélzatu nézet volna, amely a monopólium-rendszer szószólója. Minthogy épen emlitve van a gabona-monopólium, legyen szabad erre egy-két szóval reflektálnom. Tudom, hogy ma, mikor a Haditermény r.-t. nem nagyon népszerű intézmény és az eljárása és közegeinek sokszor tapasztalt visszaélései bizony keserű kritikát •uszius 10-én, csütörtökön. 59 váltanak ki és hozzáteszem, nem egy esetben, sőt számos esetben, jogos kritikát, akkor természetesen, mikor gabona-monopóliumról van szó, mindenki a Haditermóny r.-t.-ra gondol. Huszár Károly (sárvári) .-Sajnos ! Cserny Károly : Én nem gondolok erre ; amikor gabona-monopóliumot emlitek, távol áll tőlem, hogy oly megoldást ajánljak az országnak, mint amilyen a Haditermény képében ma előttünk áll. (Mozgás.) Isten mentsen, hanem én el tudom képzelni azt, hogy az állam épen a szükség által kényszerítve hozzányúljon ehhez a monopolisztikus megoldáshoz olymódon, mely az ország igényeit igen szépen egyesiti és megnyugtatólag hat. Hogy a gabonakereskedelem nem maradhat meg többé abban a szabadságában, melyet a háború előtt élvezett, az egészen bizonyos. Először azért, mert az állam nem maradhat a jövőre élelmiszerkészlet nélkül már a külveszedelemre való tekintettel sem. E tekintetben nagyon érdekes adatra bukkantam, amikor forgattam Kállay Béninek nemrég megjelent munkáját a szerb felkelésről, ahol leirva utazási élményeit azt mondja, hogy 1869-ben, tehát több mint egy félszázaddal azelőtt Szerbiában minden járási székhelyen, minden nagyobb faluban ott volt a köz-magtár, hol állandóan terményt tartottak közrendelkezésre, hadi czélokra. Tehát a félszázad előtti Szerbiától e tekintetben tanulhatunk valamit. A másik szempont, amely kényszeríteni fogja az államot arra, hogy belenyúljon a gabona- és élelmiszerkereskedelembe az, hogy azon különféle okoknak egész sorozata, amelyek elő fogják idézni, hogy a háború után évekig igen nagy drágaság fog uralkodni, kényszeríteni fogja az államot, hogy foglalkozzék a kereskedelem bizonyos kinövéseivel, hogy azokat kiküszöbölje, hogy szabályozza azt, amit a németek Kettenhandelnak neveznek, t. i. annak a sok illetéktelen kéznek beavatkozását a kereskedelembe. Ha pedig ebbe belenyúl, nem hagyhatja meg azt a teljesen szabad forgalmat, amely azelőtt megvolt, ha pedig nem 1 ártja meg, akkor megoldhatja a kérdést ugy, hogy a megoldás ugy a termelőre, mint a fogyasztóra valamint az állampénztárra is megnyugtató legyen. Azok, akik ma a szabad forgalom mellett foglalnak állást és egyébként a földbirtok érdekeit tartják szem előtt, elfelejtik, hogy azzal, hogy a szabad forgalmat a háború után vissza akarják állitani, tulaj donképen kétszeres terhet akarnak hárítani a földbirtokra. Mert, tisztelt ház ! Mi volt évtizedek óta a termelők nagy panasza ? Az, hogy a termés betakarítása után az árak mindig alacsonyabbak voltak, s akkor emelkedtek csak, mikor a termény a kommercziális kifejezés szerint fiksz kezekben volt. Azt tartom, hogy a legnagyobb igazságtalanság azzal az őstermelővel szemben, ha ezt továbbra is megtűrjük. Az az őstermelő lakosság a saját földjén, a saját munkájával termeli azt a gabonát, amely ekszisztencziájának legfőbb alapja és ezért megérdemli, hogy