Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

58 648. országos ülés 1916 augusztus 10-én, csütörtökön. szól — körülbelül három csoportba foglalnám. (Halljuk.' Halljuk! balfelől.) Az első csoport azt hiszi és állítja ma*gáról és elvéiől, hogy konzervatív, de a konzervativizmust összetéveszti a bebalzsamczással. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) A múlton csüngnek, de a történelmet nem ismerik, vagy ha ismerik, csak az ókort és az ókorban is csak Egyiptomot és Egyiptomban is csak a múmiákat méltatják figyelmükre. (Igaz! Ugy van ! Derültség balfelől.) És elfelejtik azt az allegorikus jelentőséget, amely abban rejlik, hogy bizony abban a régi Egyiptomban is eljött és el kellett jönnie időnként a Nílus termékenyítő árjának, amely nélkül ott sem szerves élet, sem ember nem lehetett volna s amely nélkül ma nem tisztelhetnék kedvelt múmiáikat. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Mondom, ezeknek azt vagyok bátor figyelmükbe ajánlani, hogy ne csak az ókort és Egyiptomot, hanem az ujabb kort és Magyarországot is nézzék és történelmét is tanulmányozzák. Vegyék figyelembe azt, hogy pl. Mária Terézia ideje alatt hogy gondolkodtak és hogy oldották meg részben nagyon sikeresen a rokkanttelepités kérdését az 1760—1770-es években az InvalidenHofkommission utján. Ez igen érdekes történelmi kérdés is ; ismétlem, ezt vagyok bátor a történelmi osztályok ezen kategóriájának figyelmébe aján lani és akkor talán más fogalmuk lesz a konzervativizmusról is. A történelmi osztály azon tagjainak természetesen, akik eddig is gyakorlati példát mutattak, és elméletileg nem foglalkoztak a kérdéssel, erről sokat beszélni, azt hiszem tiszteletlenség, mert ők a sok magyarázgatást teljes joggal megköszönnék. És a történelmi osztálynak azon tagjait, akik ha eddig gyakorlatilag nem is igen sokat, de elméletileg annál többet foglalkoztak a kérdéssel, csak arra az egyre vagyok bátor egész tisztelettel kérni épen azon czél és érdek szempontjából, amelyet hangoztatnak és amelylyel elméletileg foglalkoznak, hogy rethorikájukat mérjék az általuk megvalósított gyakorlati eredményekhez. Ez alatt azt értem, hogy akkor, midőn az igét rendületlenül hirdetik, lehetőleg adjanak módot arra, is, hogy ez az ige testet öltsön és köztünk lakozzék. A részemről benyújtott határozati javaslatnak is ez a czéíja és minthogy elsősorban is magamra applikálom azt, amit az imént mondottam, felszólalásomat befejezem és kijelentem, hogy az alkotmánypárt részéről és nevében csatlakozom ahhoz a határozati javaslathoz, amelyet Földes Béla t. képviselő ur benyújtott. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsóbaloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Ki a következő szónok ? Mihályi Péter jegyző: Csemy Károly! Gserny Károly: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Csak igen rövid időre óhajtom a t. ház figyelmét igénybe venni. Nem akarok hosszasabban reflektálni az előttem szólott t. képviselő ur gondolatokban gazdag és szimpatikus húrokat megrezegtető beszédére, csak azt a reményemet fejezem ki, — minthogy nem arra a konklúzióra jutok, amelyre ő jutott, hanem általánosságban elfogadom a javalatot a részletes tárgyalás alapjául — hogy nem egy oly aggodalmat, amelyet ő hangoztatott, a részletes tárgyalás el fog oszlatni és igy abban a helyzetben leszünk talán többen is, akiknek a javaslat nem egy helye ellen aggályunk van, hogy azt a végleges szavazás alkalmával az időközben előterjesztett módosításokkal együtt elfogadhassuk. (Helyeslés.) Nem azért szólalok fel tehát, amint ezekből a szavakból is kitetszik, mintha nagyon el volnék ragadtatva ettől a javaslattól, hanem tulajdonképen azért, hogy ezt a javaslatot, ha törvénynyé válik, mindazon módosításokkal, amelyeknek elfogadását óhajtom, jóformán a jövő fejlődés perspektívájába állítsam, mert hiszen, sajnos, ezzel a törvényjavaslattal és az előttünk fekvő többi javaslattal a pénzügyi feladatok megoldva nincsenek. Nagyon jól tudjuk, hogy igen nag}', azelőtt sohasem hallott terhek vállalása előtt állunk és igy arra van kilátás, hogy nemsokára és ismételten leszünk kénytelenek pénzügyi kérdésekkel foglalkozni. Ez utóvégre bizonyításra nem szorul, mert ezt mindnyájan tudjuk, tudja a pénzügj'ekkel nem foglalkozó utolsó ember is, azonban rá kell mutatnom arra, hogy itt egyes nyilatkozatokból, nevezetesen az előadó ur egyes szavaiból kitetszik, hogy ő ezt az alapot, amely itt most lerakatik, olyan szerény kezdetnek tekinti, amelyre aztán esetleg ujabb emelet rakható, egy csapásnak, amelyen tovább indulhatunk. Hiszen azt mondta az előadó ur (olvassa) : »A magam részéről azt hiszem, hogy ez az adókulcs — t. i. ez a félszázalékos makszimális adókulcs — is fejlődésképes kulcs . . .« Ez az egy megjegyzés is és az a másik kitétel, hogy »ez nem a Wehrbcitrag, mert a Wehrbeitrag egészen más, de amelyre esetleg szükségünk lehet«, mondom, ez a két megjegyzés talán elegendő, hogy azt az aggodalmat keltse fel, hogy itt esetleg az adó megszavazásával oly veszedelmes lejtőre lépünk, amely igazán meghozhatja azokat a végzetes következményeket, amelyeket gróf Esterházy Móricz előttem szólt t. képviselőtársam fejtegetett és ennek következtében előre is óvást óhajtok emelni az ellen, hogy az a szavazat, amelyet leadtunk a javaslat általános elfogadása mellett, ugy érteimezt ess ék, mintha mi jövőre is akarnánk ezen az utón, különösen ami a vagyoni adót illeti, továbbmenni. (Mozgás.) Ezt röviden, néhány szóval, megindokolom. Rámutatok arra, hogy mi bir rá ennek az álláspontnak elfoglalására. Eczélbóll egyen szabad rámutatnom arra a különbségre, amely pl. a jövedelmi adó és a vagyoni adó közt van. Maga az előadó ur czitálta Helfferich egy munkáját, aki azt állapítja meg, hogy mi a lámunkálási koefficziens, amely a Németországban megadóztatott vagyonnak 20%-át jelenti. A német törvényhozás az ingó vagyont, illetőleg a bárhonnan származó jövedelmet megadóztatja és akkor azt konstatálja, hogy az egész jövedelemnek egy tekintélyes része kibújik az adó alól.