Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

648. országos ülés 1916 augusztus 10-én, csütörtökön. 57 olyan, melyen erdőgazdaságot űzhetek, a többinek kihasználása pedig mahikszus volna, mert az még teljesen kifejlődve nincs. Még igen sok példát lehetne erre felhozni. Én csak általában véve a földmivelésügyi minister ur szakközegeinek állásfoglalására volnék kiváncsi, hogy ők gyakorlatilag ezt hogyan gondolják keresztülvihetőnek. Mert nem hiszem, hogy ők valami örömmel látnák, ha az erdőbirtokosoknak külön prémiumot adnának arra, hogy erdeiket pusztítsák, hogy aztán legjobb esetben pár év múlva igen költséges erdősítések statisztikájában gyönyörködhessenek az adózó polgárok. Vagy pedig oly kezekbe kerül a letarolt erdőbirtok, melyekről maga az előadó ur mondta, hogy nem tűrhető, hogy e kezekben maradjon. S itt még utalok arra, hogy épen e szempontból is mily hátrányosnak tartom, hogy a részvénytársulatok különbség nélkül nem fizetnek adót. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Hisz nap-nap után épen ekszponált perifériákon akárhány példa van arra, hogy egy kis vidéki pénzintézet megszerez egy ilyen letarolt erdőt, melyen nem is akar gazdálkodni, hanem parczellázm akarja, engedi, hogy megterheljék a vevők, ad rá kölcsönt a forgalmi érték alapján maga is. E kisgazdaságoknak igy az első naptól fogva maga veszi el életképességüket. A birtoknak még megmaradó és fel nem osztott részein pedig az a kis pénzintézet intenziv gazdálkodást nem folytathat, nem is akar, nem is instruálja. Hisz nem is azért vette meg, hogy ott gazdálkodjék, hanem hogy parczellázza és belőle holdanként minél nagyobb tőkenyereséget hozzon ki. Ezért érthetetlen, hogy mikor vagyonemelkedési adó nincs és nem lehet tagadni — mert csak az tagadhatja, aki egészen egyoldalulag fogja fel Magyarország legfontosabb érdekeit — a nemzeti birtokpolitika óriási jelentőségét, akkor egy törvényjavaslatban ne ragadjuk meg az első alkalmat arra, hogy ily birtokpolitikát kövessünk, sőt prémiumot adunk az ellenkezőre és mentésitj ük a vagyonadó alól azt a földet, mely véletlenül részvénytársaság kezében van, azt pedig, amely természetes személy kezében van, tekintet nélkül hozadékára, igenis megadóztatjuk. Összefoglalva tehát a nagyon is hosszura nyúlt felszólalásomban felhozottakat, én a mai körülmények között nem tarthatom időszerűnek a vagyonadónak e nagyon subtilis alakját. Különösen nem tartom időszerűnek e kombinált levonásos kulcsot, azon szempontoknál fogva, melyek bővebben ki vannak fejtve Eöldes Béla tisztelt képviselőtársam határozati javaslatában. További kifogásom, hogy nincsenek honorálva a több gyermekes családok iránti szempontok, a népesedési szempontok, hogy nem tesz a javaslat különbséget az oly fundált jövedelem közt, melyből esetleg hattagú családot kell fentartani és olyan közt, melyből csak egy ember él. Elhibázottnak tartom, hogy már csak a közönségnek a zaklatástól való megkímélése végett nem Wehrbeitrag alakjában KÉPVH. NAPLÓ. 1910-1915. XXXI. KÖTET. vetik ki e vagyonadót, mely különbség nélkül kiterjedne minden vagyonra, részvénytársaságokéra ép ugy, mint természetes személyekére, mert azt hiszem, hogy az ilyen adóval, megfelelő kulcs mellett — s ha a kulcs nagyon magas volna, az adót két-három év alatt lehetne leróni — pénzügyileg körülbelül ugyanazon eredményre jutnánk, mint a minister ur javaslata szerint, s amellett megkimélnők a polgárságot azon horribilis zaklatásoktól, melyek ez adó kivetése körül évi felvételek folytán bizonyára fel fognak merülni. Sem e javaslat, sem más javaslat nem törődik azzal, hogy mi történik azzal a földbirtokkal, mely, sajnos, túlterheltségénél fogva amúgy sem nagyon jövedelmező és most ujabb vagyonadóval fog megterheltetni; nem törődik azzal, hogy mily irányba tereljük Magyarország jövendő földbirtokpolitikáját. Csak általában utalok azon nagy fontosságra, melylyel a nemzeti földbirtok jövendő alakulása a visszavándorlás és rokkantsegélyezés kérdésében is bir, s midőn az ellenzéki pártok részéről bátorkodom beadni egy határozati javaslatot, mely a házat törvényhozói tevékenységre ösztönzi ez irányban, mert hiszen e kérdés másként nem rendezhető: teszem ezt azon meggyőződésben, hogy talán ez utón, helyes telepitési politikával, mely figyelembe veszi a rokkantkérdést és a visszavándorlás ügyét, tán némileg át lesz hidalható azon sajnos, majdnem érthetetlen ellentét, mely a csatatéren fegyverrel küzdőknek választójoga tekintetében ma is fennáll. En tehát a következő határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani (olvassa) : »A ház utasitja a kormányt, hogy a vagyonadó életbeléptetéséig oly irányú telepitési törvényjavaslatot terjeszszen be tárgyalás alá, mely a visszavándorlás és a rokkantkérdés figjmlembevételével nemzeti birtokpolitikánk fejlődését biztosítja.« (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) De engedelmet kérek, t. ház, hogy ezen határozati javaslatomhoz egy pár teljesen egyéni, személyes természetű megjegyzést fűzzek s a t. ház elnézését kérem, hogy személyes vonatkozású dolgokkal untatom még tovább. (Halljuk 1 Halljuk !) Egész rövid leszek. Megjegyzéseim arra vonatkoznak, hogy ugy azok a t. képviselőtársaim, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, mint általában véve a szakírók is igen kívánatosnak mondták azt, s annak üdvös voltát hangoztatták, hogyha a birtokpolitikával az a sokszor idézett u. n. történelmi osztály foglalkoznék és az venné kezébe ezt a kérdést. (Halljuk ! Halljuk!) Én mint ennek az osztálynak szerény tagja, bár gyakorlatilag talán nem is sokat, de elméletileg mindenesetre kevesebbet foglalkoztam ezzel a kérdéssel, ehhez pár szót kívánok fűzni. (Halljuk ! Halljuk !) Hiszen kétségtelen az, hogy igen kívánatos a történelmi osztály ez irányú tevékenysége és azt hiszem, nem is olyan nehéz, mert egyesek máris elég szép példákat valósítottak meg e kérdés megoldása tekintetében. Én a történelmi osztály tagjait — és ne vegyék rossz néven azok, aldknek ez