Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

'54 648, országos ülés 1916 augusztus 10-én, csütörtökön. előidézett különböző teher az, amely azt részemről jelen szövegezésében elfogadhatatlanná teszi. De visszatérek a javaslatra. Azt mondja a javaslat indokolása, hogy a javaslat a fényűzési czélokra használt vagyont is megadóztatja. Először is azt vagyok bátor hangsúlyozni, hogyha valaha, ugy a mai háborús viszonyok között a fényűzés mindenképen elitélendő, kárhoztatandó, megakadályozandó, szóval — hogy igy fejezzem ki magamat — nemzeti bűn, de mai közgazdasági életünk igen szövevényes voltánál fogva nem olyan egyszerű dolog annak konstatálása, hogy mi a fényűzés. Mert nem minden improduktív kiadás fényűzés, viszont nem minden fényűzés improduktív. Hogy mennyire nehéz ennek megállapítása és mennyire különbözők a fogalmak a fényűzés terén, erre klasszikus példa maga a javaslat. Ezt egy lds gyakorlati példával fogom illusztrálni. Magam nem vagyok városi ember, tehát a város életéből veszek elsősorban példát és azt tételezem fel, hogy talán még léteznek egyes városokban elég humánusan gondolkodó háziurak is. Talán. Tegyük fel, hogy vannak ilyenek és tegyük fel, hogy egy ilyen emberségesen gondolkozó háziúrnak — mondjuk — az a passziója, — nem akarom lukszusnak nevezni — hogy lakóival szemben most a háború alatt nem a strictum jus álláspontjára helyezkedett és a lakbérhátralékok tekintetében esetleg bizonyos kedvezményeket engedett volna meg, amelyekre köztelezve nem volt. Én azt hiszem, ez az emberséges és humánusan gondolkodó háziúr nagyon is zabolázni fogja ezeket a humánus érzelmeit akkor, ha azt látja, hogy annak a márványlépcsőnek, vagy annak az érczkupolának, amely véletlenül az ő bérházán, vagy az ő magánpalotáján van, — hiszen ilyen lukszussal építtető háziurak is vannak — ... Polónyi Géza: Ott van a királyi várpalota. Igen sok azon a réz, de nem rekvirálják. Gr. Esterházy Móricz: ...megvan a forgalmi értéke, annak megállapítják a forgalmi értékét, az a márványlépcső nála lukszus, de egy lépéssel tovább véletlenül egy nyilvános számadásra kötelezett vállalat épületének talán jóval nagyobb márványlépcsője vagyonadó alá, forgalmi érték alá nem esik és ha véletlenül az az intézet — igen helyesen, mert hiszen az nem jövedelmez — azt a lépcsőt leírta 100.000 koronáról mondjuk két koronára, titkosan tartalékolta, ezzel erősítette a közgazdaságot, talán még azt is fogjuk hallani, hogy az intézet likviditása fokozódott ezen márványlépcső által. Mondom tehát, nem olyan könnyű dolog a fényűzés megállapítása. Maga a javaslat legjobb példa erre, mikor különbséget tesz a fényűzés között, de én azt hiszem, e tekintetben túlmegy a kellő gondosság határán, hogy csakis a természetes személyeknél veszi lukszusnak azt, amit egyéb személyeknél nem vesz annak. Azt mondja továbbá az indokolás, hogy ugyanaz az értékű vagyon okszerű kihasználás mellett egyik birtokosnál többet jövedelmez, mint a másik' jaál. Ezt az általános tételt én aláírom akkor, ha a vagyont az ingatlanra szorítják, mert az ingó vagyonnál nem olyan egyszerű annak eldöntése, hogy mi az okszerű és mi a megfelelő : a magas kamatozás-e, vagy a biztos elhelyezés, amelyek között rendesen fordított viszony van. Es talán ez az egyik indoka annak, hogy a fundált jövedelmet, ha az igen magas, vagyonadó alá a t. pénzügyminister ur a javaslat eddigi intézkedései szerint egyáltalában nem vonja. De osztalék tekintetében is ugy áll a dolog, hogy annak magassága nem a részvénytulajdonostól függ. Állampapíroknál, zálogleveleknél ugyanez van, sőt ha a kisajátítási eljárást meg is indítják a földbirtokkal szemben, a kamat ugyanaz marad, még ha az illető tőkepénzes külön hadifogolylyal vágatja le a kuponokat, vagy maga végzi ezt a közgazdaságilag igen nehéz, de fruktifikáló munkát. Ha a vagyont az ingatlanra szorítom és tekintetbe veszem, hogy lehetnek ingatlanok, amelyek üzeme meg van kötve, mint pl. az erdőknél; hogy vannak ingatlanok, amelyek hosszabb időre bérbe vannak adva, ahol egyáltalában lehetetlen, hogy az egy hatossal is többet jövedelmezzen a tulajdonosnak, akkor bizonyos fokig elfogadhatjuk azt, hogy ugyanazon értékű vagyon más birtokosnál másképen jövedelmez. De aziránt legyünk tisztában, hogy ez a vagyon után kivetendő fél perczent teljesen mást jelent egy olyan vagyonnál, amelynek nettó hozadéka 2%, vagy amelynek hozadéka 6%. A 2%-nál természetesen többet jelent, mint a 6%-nál. Ebből a szempontból is nagyon elhibázottnak tartom, hogy sem ez a j avaslat, sem másféle javaslat egyáltalában nem törődik azzal, hogy mi történik akkor, hogy ha az az adóalany, az a természetes személy megunja az alacsony kamatozási földbirtokot, pl. erdejét, megválik tőle és természetesen magasabb kamatozású papirt vásárol helyébe. Ezt intenzív gazdálkodásnak hívják. Erre nézve az igen t. előadó ur is csak könyvében nyilatkozott. De visszatérek magára a tételre, hogy az az ingatlan bizonyos feltételek fennállása esetén különféle jövedelmet hoz és különféle adó alá esik. Am ha figyelmen kivül hagyjuk azt a tőkeerőt, amely ezt a vagyont produkálja, teljesen helytelen képet nyerünk, mert ez a tőke lehet saját tőke, de lehet kölcsönvett tőke is, amelynek esetleg igen magas kamatja a hozadékot csökkenti. E részben a tisztelt előadó ur igen értékes tanulmánya abba a szerintem érthetetlen hibába esett, hogy mikor bizonyos nagyobb birtokkategóriák eksztenzivitását domborítja ki, fukarkodik a bizonyítékokkal, pedig felteszem, hogy vannak bizonyítékai. Tanulmányának 99-ik oldalán azt mondja ugyan, hogy ezek az adatok nem pontosak, csak megközelitőek, mégis a 101-ik oldalon azt mondja, hogy ez az eksztenzivitás, ez a nyomorúság többé az ország érdekében nem tűrhető. A tegnapi felszólalásában aztán részletkérdéseket is méltóztatott felhozni, amelyek ezt az állítását némileg magyarázzák, de nem bizonyít-