Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-647
647. országos ülés I9l6 augusztus 9-én, szerdán. 35 íiyének fentartásáról szóló törvényjavaslatokat csakis az 1917. és 1918. évekre terjedő hatálylyal tartjuk megszavaz hatónak. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Az egyes javaslatokra vonatkozó kívánságainkat a következőkben foglaljuk össze: I. A jövedelemadó részleges adó életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatnál: 1. Szükségesnek tartjuk a jövedelemadó legnagyobb évi főösszegének (makszimális kontingens) törvényben való megállapítását. A főösszegen felül elért adóbevétel megállapított felosztási kulcs szerint községi terheik könnyebb elviselbetésére a törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városok között osztandó fel. Szükségesnek tartjuk ezt azért is, mert a fejlődésképes jövedelmi adóra a javaslat szerint községi pótadó nem vethető ki és a fejlődésükben megakadt adónemekhez simuló pótlékrendszer mellett a városok súlyos pénzügyi helyzetbe kerülnek. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Ehhez a ponthoz röviden csak azt a megjegyzést akarom tenni, hogy tényleg itt szükség van a városok valami segítésére azon okból, mert ugy a jövedelmi, mint a vagyonadóra vonatkozólag a törvényjavaslat kimondja, hogy azt pótadókkal terhelni nem lehet. Hogyan keletkezett ez az eszme? Hiszen ezzel nem a mi törvényeinkben találkozunk először, hanem ugyanezt, némileg ugyan más tendencziával, de az osztrák törvény is kimondja. Ott azonban az a különbség, hogy miután az adóztatás terén bizonyos hatásköre van a tartományoknak, ki van mondva, hogyha a tartományok a létesítendő adóintézményeket elfogadják, tehát ezt az elvet is szentesitik, csak akkor részesülnek azokban a dotácziókban, amelyeket a törvény a tartományoknak juttatni akart. De van egy elvi szempont is. Az elvi szempont körülbelül abban foglalható össze, hogy minthogy a jövedelemadó csak ugy képzelhető, — már mint személyi adó, a személyi viszonyok tekintetbevételével — hogy az progresszív természetű, ennélfogva attól kell tartani, hogy ez a progresszió nagyon megterhelő lesz és mintegy esztétikailag, architektonicze is rosszul fog hatni, ha a progresszív jövedelmi adóra megint egy progresszív önkormányzati adó rakatik rá. Ezért nagyon helyeslem azt az álláspontot, amelyet törvényhozásunk elfoglalt akkor, amikor kimondta, hogy a jövedelem- vagy vagyonadó községi pótadókkal nem terhelhető. Hogy ezt később majd fenn lehet-e tartani, az természetesen más kérdés, afelett hiába tárgyamánk ma. Egyelőre azonban a dolgot mindenesetre egyszerűbbé, áttekinthetővé teszszük és mindegy architektonikailag is jobban hat a jövedelemadónak igy magában való természetes kifejlődése, mert a jövedelemadó elsősorban az államé. Ez ugyanis rejlik abban a magasabb ethikai felfogásban is, hogy a jövedelemadóban közvetlenül jut kifejezésre az állampolgárnak az államhoz való viszonya. Tulajdonképen államtudományilag, államtanilag ez rejlik a jövedelemadó hátterében, hogy az állampolgár minden közvetítés nélkül — különösen a magyar alkotmány természetének megfelel — közvetlen viszonyban van az állammal és igy az a jövedelem is, amely az illető összegyéniségét, összszemélyiségét foglalja össze, mintegy az állam szolgálatában, az állam érdekében vétetik igénybe. De persze, ebből feltétlenül következik az, hogy ha az állam a legjövedelmezőbb adóforrásokat igénybe veszi, akkor más módon kell kisegítenie a többi közületeket, — törvényhatóságokat, községeket, amelyek az állammal konkurráló, őt segitő, sőt neki megtakarításokat szerző munkát, igen hatalmas munkát végeznek. Nagyon jól tudjuk, hogy az önkormányzatok fejlődése szoros összefüggésben van a pénzügyi kérdésekkel. Hogy az önkormányzat ezeket az államkormányzati feladatokat végzi, amiről ugy szokták mondani, hogy az önkormányzat azokat átvitt hatáskörben — in übertragenem Wirkungskreise — végzi, ez az önkormányzati testületeknek bizonyos költséget okoz. Amíg ezek a feladatok szűk körben mozogtak, addig ezeket a költségeket el lehetett viselni. Ma már azonban óriási nagy terhet jelentenek és azzal szemben feltétlenül segítségükre kell, hogy jöjjön az állam, még akkor is, ha ez talán bizonyos mértékben az önkormányzat korlátozásával jár. Amúgy is tudjuk, hogy az önkormányzati rendszernek át kell alakulnia, az többé nem felelhet meg azoknak a várakozásoknak, azoknak a képleteknek, amelyeket régebben az önkormányzat tekintetében felállítottak. Minthogy tehát egyfelől a jövedelemadó és vagyonadó az önkormányzati testületek által igénybe nem vehető, másfelől pedig a többi adók fejlődési képességüket elvesztették, stagnálnak, megkövesittetnek, megmerevittetnek, petrifikáltatnak, ennek következtében nem marad egyéb hátra, minthogy az állam csupán maga végezze ezt a szivattyúzó tevékenységet, — ami sok tekintetben költségmegkiméléssel, egyszerűsítéssel jár — a felesleges összegeket pedig oszsza ki az önkormányzati testületek között. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani ezen pont magyarázatául, igazolásául és indokolásául. A második pont igy szól (tovább olvassa) : »2. Az 1909: X. t.-cz. 24. §-ában megállapított adótételek nem felelnek meg a mai viszonyoknak. Az adóskála a középső fokokon a szűkségesnél szigorúbb, a felsőbb fokokon a szükségesnél enyhébb és főhibája abban rejlik, hogy a 120.000 K-ás jövedelemnél fokozatossága már megszűnik. Tehát ezen adótételek ujabb kiképzését tartjuk szükségesnek, még jiedig olykép, hogy a fokozatosság a 120.000 K-át felülhaladó jövedelmeknél is folytatódjék és legalább 6%-ig emelkedjék.« Ebben különösen kifejezésre jutna az is,
