Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-647

647,' országos ülés 1916 augusztus 9-én, szerdán. 29 nagyon sajtja, másrészt az államra nézve nagy költséggel jár, mert hiszen a humanizmus nem engedi, hogy az állam ingyen végeztesse velük ezt a munkát. Emellett nem is lehet remélni, hogy ez a munka megfelelő lesz. Végül, ha az elé az alternatíva elé állítanak: legyen-e egy jó jövedelmi adónk, vagy egy rossz jövedelmi adónk és egy rossz vagyoni adónk: feltétlenül és vakon választom a jó jövedelmi adót. De itt még más körülmények is jönnek tekintetbe. Először is itt sokan, akiknek szava­tolniuk kell adójukért, kint vannak a fronton. Ebben is oly nehézséget látok, mely ellene szól az önálló vagyoni adó létesítésének. Azonkívül ma a nagy drágaság és sok kereseti ág teljes pangása mellett igen sok ember amúgy is vagyonából él, azt kénytelen megtámadni. Nem mondom, hogy a drágaságért csak a kormány a felelős, de hogy a kormányt is terheli felelős­ség, az kétségtelen, (Ugy van! balfelöl.) mert hiszen a városi fogyasztó az élelmiszer-piaezon oly ekszorbitáns követelésekkel áll szemben, melye­ket a kormány kellő intézkedésekkel csökkent­hetné. Tekintetbe jön az is, hogy nagy vagyon­eltolódások következtek be. Itt rendesen csak azokra gondolnak, akik a hadiszállításokból nagy vagyont szereztek, de én azokra gondolok, kiket a háború vagyonukból kivetkőztetett. Ez csak érzelmi momentum ugyan, ele mégis helytelen­nek látom, hogy az ilyen embert még azonkívül abba a helyzetbe is hozzuk, hogy az adóbizott­ság előtt magát leleplezze és bevallja, hogy egész vagyona elúszott. Én ettől azt a szegény embert addig, amíg a háború tart, megkímélném. (Helyes­lés iáiról.) Még egy fontos körülményt kell említenem. A magyar társadalom sokkal nagyobb mérvben van czentralizálva, mint bármely más nemzeté. Mondják, hogy a franczia állam mennyire czen­tralizálva van, minden élet Parisban van. Pedig szerintem társadalmi tekintetben — nem mon­dom kormányzati tekintetben — Pesten sokkal nagyobb a konczentráczió. Nálunk a vidéki élet Budapesthez képest sokkal jelentéktelenebb, mint a franczia vidéki városok élete. Ebből folyik az a sajátossága a mi életünknek, hogy az embe­rek egymáshoz nagyon közel áUanak. Ennek következménye, hogy túlsókat foglalkozunk egy­más viszonyaivak Más a helyzet más társadalmakban. Ha valaki Königsbergben él, egy másik pedig Freiburgban, az illetők az életben talán egy­szer vagy sohasem találkoznak és ennélfogva egymás viszonyaival nem is törődnek. De nálunk meglehetősen indiszkrót társadalom van. A sze­mélyi adók maguk is nagyon indiszkrót adók, mert kutatják az egyén viszonyait, ami sem a fogyasztási adóknál, sem a hozadéki adóknál nem történik. Tehát ha indiszkrót adókat egy indiszkrót társadalom tud, minden kávéház­ban, minden zsúron, mindenkinek viszonyait tárgyalni fogják és azokba felesleges módon hívatlanul beavatkoznak. Ez az indiszkréczió, mely a személyi adók sajátsága, nálunk foko­zódni fog társadalmi viszonyaink sajátszerű ki­alakulása következtében. Ez a szempont rám igen mély benyomást tesz, mert hiszen ismét­lem, nagy vagyoneltolód ások történtek e hábo­rúban.; amint nagy vagyonok keletkeztek, nagy vagyonok el is úsztak. Ez is oka annak, hogy itt nagyon kíméletesen kell eljárni. Hiszen nagyon szép az, ami a törvényjavaslatban van, hogy az ily adatokat titokban kell tartani, de tudjuk, hogy sajnos, mégsem teszik. Visszatérve a kulcs kérdésére, csak röviden jegyzem meg, hogy a vagyonadó tudvalevőleg igen alacsony kulcsokkal dolgozik. A porosz vagyonadó ezrelékes kulcsokat vesz alapul; ott ezt kissé felemelték akkor, midőn a tisztviselők fizetésének javítását vették czélba. A mi kul­csunk sokkal magasabb. Igaz, hogy ezzel szem­ben viszont azt találjuk, hogy a megadóztatható vagyon 50.000 K-nál kezdődik. Ez ideiglenesen és időlegesen mindenesetre nagyon fogja emelni a t. pénzügyminister ur nimbuszát azok előtt, akik ebből azt fogják kiolvasni, hogy a t. pénzügyminister urnak igen erősen kifejlődött szocziális, sőt talán szoczialisztikus felfogása is van, mert nagyon erősen nekiment a nagyobb vagyonuknak, de félek, hogy ez nagyon múló dolog lesz, mert amint ő megtette azt a jöve­delmi adónál, hogy azt fokozatosan kiterjeszti: okvetlenül meg kell ezt tennie itt is, ki kell terjesztenie a vagyonadót is, ha az egyszer léte­zik, ha be van hozva. Nem mondom, hogy odáig megy majd, mint a porosz vagyonadó, amely 6000 márkánál kezdődik, de minden­esetre ki fogja terjeszteni. Akkor tehát meg­lesz a kiterjesztés és meglesz a magas adó­kulcs is. Ezt a magas adókulcsot enyhíti ugyan a t. pénzügyminister ur azzal, hogy ő beszá­mítást enged. Mi azt hallottuk, hogy ez nem helyes értelmezés. Részemről nem tudom megtalálni ä módját, hogy hogy kellene azt máskép érteni, mint ugy, hogy a Jövedelemadó a vagyonadóból leszámit­tatik. Én. egyébként csak azt akarom felemlíteni, hogy itt a következő különbségek mutatkoznak. (Halljuh! Hálljuh!) Először az a különbség, hogy bizonyos jö­vedelmeknél, bizonyos vagyonuknál a beszámítás egyáltalában nem lehetséges, itt tehát már a vagyonos osztály között is különbség tétetik. Mert ha ugy számítom — már csak a példa kedvéért hozom fel — hogy 250.000 K-nyi vagyon 10.000 K-t hoz 4%-os jövedelem mellett, akkor, minthogy a jövedelmi adó 10.000 K-nál kezdődik, tehát a kisebb vagyonok 50.000-től 250.000-ig legalább az én felfogásom szerint, ki vannak zárva ebből, azok ezt a kedvezményt élvezhetik, mert azok még jövedelmi adó alá nem esnek, hanem csak kedvezményük van . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom