Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-653

Utí 653, országos ülés 1916 augusztus 24-én, csütörtökön. Ausztriában 521 K-val többet fizet az illető jövedelemadó fejében, mint nálunk és ez következetesen emelkedik. így 168.000 K-nál a különbség már 1065 K, ennyivel többet fizetnek Ausztriában, mint nálunk, a mi adótételünk 8600 K, Ausztriában pedig 9665 K. Vagy pedig vegyük a 180.000—184.000 K-ás jövedelmet, nálunk a teher sokkal kisebb, mint Ausztriában, a differenczia kitesz 1269 K-t. Látjuk tehát, hogy ott a nagyobb adóerő nagyobb mértékben vétetik igénybe, mint a kisebb adóerő, amely nagyobb mértékben kiméltetik. Ezek a tételek persze ma nem irányadók, mert 1914-ben az u. n. jövedelemadónovella következtében Ausztriában az adótételeket emelték, megváltoztatták az adómentes létminimumot is, amennyiben felemelték 1200-ról 1600-ra, azonkívül, hogy felemelték 1600 K-ra, az első két adófokozatnak a tételét nem változtatták, ott is tehát a helyzet az osztrák adótörvények szerint nem hasonlítható össze azzal a helyzettel, amelyet nálunk találunk az adótételekre vonatkozólag, de mondom, ennek gyakorlati jelentősége nincs, miután nálunk az adózás csak 10.000 K-nál kezdődik. Csak felemlítem abból az okból, hogy lássuk, mily nagy fontosságot, jelentőséget tulajdonítottak annak a kérdésnek, hogy az adókulcs igazságosan, az adótétel igazságosan legyen megállapítva. Az az adókulcs, amelyet Ausztriában konstruáltak 1896-ban és ujabban 1914-ben, megfelel egy mathematikai törvénynek, mig nálunk, hogy a részletekre ne térjek át, azt láttuk, hogy az a törekvés nincs igy megvalósítva azzal a következetességgel és gyakorlatilag még azt a törekvést mutatja, hogy inkább a középfokú jövedelmek igen nagy mértékben vannak megterhelve. Mondom szocziális szempontból ez erősen kifogásolható. Ausztriában hosszasan foglalkoztak ezzel a kérdéssel, bizottsági ülésekben és végre, ami igen ritka, ott egy közös bizottságot kellett kiküldeni az urakházából és a képviselőház tagjaiból, akik végül megegyeztek az adókulcs tekintetében. Ezt azért hozom fel, mert ez oly kérdés, amely megérdemli, hogy ezzel egy képviselőház, amely kötelességének, különösen a nagy tömegekkel szemben, meg akar felelni, foglalkozzék, nem egy délután, mert egy-két óra itt nem elegendő, de igazán kellene erre időt fordítani. Igaz, hogy a mai rendkívüli időkben jogosult, vagy meg lehet érteni azt, hogy bizonyos sietősség érvényesül a törvények létesítésénél, de ennek is megvan a bizonyos határa. Itt is igen fontos érdekek vannak, anyagi érdekek és más, kulturális érdekek. Elhamarkodott törvények nem gyökerezhetnek meg ugy az életben, nem kelthetik fel a bizalmat a közönségben (Ugy van! a íal- és a ssélsőbaloldalon.) és a czél nem éretik el oly teljesen, mint azt az ilyen magas szankczióval ellátott intézkedéseknél fel kell tételezni, mint amilyen egy országos törvény. Áttérek most arra a kérdésre, melyek azok az indokok, amelyek az ellenzéket arra a lépésre vezették, hogy az adókulcs megváltoztatását kívánják és a kívánság tulajdonképen ahelyett, hogy az összes adótételekre kiterjednék, szorítkozik arra, hogy a progresszivitásnak elvét hangsúlyozza és követeli fölemelését az adókulcsnak 6%-ig. Erre vonatkozólag röviden a következőket akarom előterjeszteni. Az adókulcs kérdése azt mutatja nálunk, hogy a különböző országok fejlődésében rendkívüli időkben, természetesen, igen magas adókulcsok fordultak elő. Igen magas adókulcsokkal dolgoztak olyan időkben, amikor rendkívül nagy szükségletek mutatkoztak, vagy más áramlatok, szocziális áramlatok követelték; olyankor bizony nem nagyon kíméletesen jártak el és igen magas kulcsokat állapítottak meg. Ma az adótörvényhozás más állásponton van és egészen helyes, hogy más álláspontra helyezkedett. Abból indul ki ugyanis, hogy a jövedelemadó kell hogy az állampolgárnak a legfontosabb szolgáltatása legyen és az államnak is elő kell mozdítania az öntudatnak oly értelemben való felébresztését, hogy mindenki könnyen teljesíthesse kötelességét. Ez nem érhető el magas adókulcscsal és igy ennek a gondolatnak helyes keresztülvitelével többé-kevésbbé minden államban arra az eredményre jutottak, hogy az adókulcsot nem szabad túlságig fokozni. Nem kell erre más példát felhoznom, mint azt a nálunk eléggé ismert tényt, hogy a kereseti adóról minden erkölcsi és jogi fórum elismeri, hogy szabad helytelen bevallásokkal dolgozni. Belenyugoszuak tehát abba, hogy különböző becslések szerint majd két, majd három százalékra teszik a tényleges kulcsot. Kivétel az állandó fizetéssel biró osztályoknál van, ahol a magas fizetésüek 10 százalékkal vannak megadóztatva, amelyhez még a jövedelmi pótadó járul. Ennek a kérdésnek tárgyalásában különben kissé feszélyezve vagyok működési terem által, de azt hiszem, nem térek el az objektivitástól, ha azt mondom, hogy a számok beszélnek, ha pedig szembeállítjuk azokat az eredményeket, amelyek a III. osztályú kereseti adónál mutatkoznak, azzal a teherrel, amely a IV. osztályú kereseti adó révén az állandó fizetésből élőkre nehezedik, akkor kétséget nem szenved, hogy amennyiben a javaslat azt az intézkedést foglalja magában, hogy ezek a társadalmi osztályok csak a negyedosztályú kereseti adót fizetik, ez nem kiváltság, de természetes folyománya annak, hogy ezek az osztályok jövedelmük arányában igen súlyos adótétel szerint lefizetik tartozásukat az állammal szemben. A modern törvényhozás arra a helyes álláspontra helyezkedett, hogy rendes körülmények között — persze, rendkívüli viszonyok között, rendkívüli intézkedések is jogosultak — igen szerény adókulcscsal dolgozik.