Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-653

653. országos ülés 1916 au Vannak olyan adótörvények, amelyek megelégszenek a háromszázalékos kulcscsal, de négyöt százaléknál magasabb kulcsot egyik állam sem alkalmaz. Ha mi ezzel szemben a hatszázalékos kulcsot ajánljuk, ezt a rendkívüli időkkel indokoljuk, melyek rendkívüli terheket rónak az állampolgárokra, nagy igényeket támasztanak az állammal szemben is és ha feltétlenül honorálom is a t. pénzügyminister ur ellenvetését, hogy technikai nehézségek vannak, legalább azt fogom kérni a t. miniser úrtól, világosítson fel minket arról, hogy mik azok a technikai nehézségek. Mert azt értem, hogy nehézségek vannak a több gyermekkel megáldott családok adatainak megállapításánál, amiről majd a 10. §-nál fogunk szólni, de mi csak arról beszélünk, hogy a 120.000 koronán felüli jövedelmekre állapítsanak meg magasabb kulcsot. Ezt azért is kívánatosnak tartanám, mert a t. pénzügyminister urnak minden forrást igénybe kell vennie, hiszen ez a háború igen nagy terheket ró reánk és óriási kiadásokat fog még okozni a háború után a rekonstrukczió, a hadsereg újjászervezése, az építmények, pályaudvarok stb. stb. helyreállítása, szóval minden forrást fel kell használnia. Már jjedig én sokkal helyesebbnek tartom, ha nem egyszerre emelik nagyon erősen az adókulcsot, hanem lassanként szoktatja hozzá a pénzügyminister ur a közönséget ahhoz, hogy a kulcs emeltetni fog. Elvégre a természetes határ megvan, a tapasztalatok szerint, igen magasra menni nem szabad, mert mennél magasabb a kulcs, annál inkább lesznek eltitkolások. De tekintetbe jön itt az a szenrpont is, hogy nem szabad olyan csoportokat alakítani, amelyekben már olyan kevés egyén van, hogy azokra ujjal lehet rámutatni, azokat névszerint lehet említeni, mint olyanokat, akiknek kedvéért az állam magasabb kulcsot állapított meg. En indokoltnak tartom az adókulcsnak 6 %-ig való emelését azért is, mert ha kiterjesztjük a jövedelmi adót lefelé, annak logikus korroláriuma, hogy kiterjesztjük felfelé is. Eddig felfelé meg voltak adóztatva a 20.000 koronán felüli jövedelmek, most lemegyünk egész a 10.000 koronáig, tehát kiterjesztjük az adót az alsóbb jövedelmekre, amelyek eddig nem voltak megadóztatva. En tehát az igazságosság követelményének tartom, hogy felfelé is felemeljük az adókulcsot. En az egyiket a másikkal összefüggőnek tartom, ha balfelé teszek egy lépést, akkor meg kell tennem ugyanazt jobbfelé is, ha igénybe vesszük az alsóbb társadalmi osztályokat, akkor tessék igénybe venni a felsőbbeket is. Egy további szempont, amelyet hangsúlyozni szükségesnek tartok, hogy ennek a progresszivitásnak pénzügyi hatása igen sokszor kétségbevonatott. Vannak, akik a progressziót azzal támadják, hogy annak pénzügyi jelentősége nincs. Ilyen volt az a kiváló franczia iró, León Say, aki több izben volt pénzügyminister és aki egyenesen azt mondja, hogy ez nem komoly dolog, sztus 24-én, csütörtökön. 341 ez pénzügyi jelentőséggel nem bir, ellenben az állam honosít meg oly intézkedést, mely mégis bizonyos antagonizmust mutat az alsóbb és felsőbb osztályok között. De ez a felfogás nem jogosult. Ezt mutatja legjobban a legújabb intézkedés, amelyet az osztrákok tettek, mikor a kulcsot felemelték 5-ről 6'7%-ra, tehát nagyobb arányban, mint én kívánnám és ők ennek az eredményét valamivel többre, mint 8 millióra becsülik. A t. pénzügyminister ur egy előbbi alkalommal szemrehányást tett az ellenzéknek azért, hogy az ellenzék részéről igények jelentetnek be, kiadásokat javasol anélkül, hogy a bevételekre vonatkozólag javaslatokat tenne. A t. pénzügyminister urnak teljesen igaza van. Ennek a kérdésnek történeti háttere van, melyet különösen a nyugati államokban megfigyelhetünk. így Anglia évszázadokon keresztül szigorúan ragaszkodott ahhoz a felfogáshoz, hogy a parlament tagjának nem szabad sem uj bevételi forrásokat, sem kiadásokat javaslatba hozni. Mit akartak ezzel „kifejezni ? Ok azt mondták, mert ez majdnem több évszázados prakszis volt ott, hogy a parlamentnek az a főfeladata, hogy a nép filléreivel a lehető legtakarékosabban bánjék; nem lehet feladata, hogy a kiadások emeltessenek, hanem hogy lehetőleg megszorittassanak és hogy a nép terhei mentül kisebbek legyenek. Tehát ily bevételi forrásokat nem szabad javaslatba hozni a népre való tekintettel, uj kiadási tételeket pedig nem szabad javaslatba hozni a kormányra való tekintettel. Mert kiadásokat javaslatba hozni, de nem hozni javaslatba uj jövedelmi forrásokat, ez a kormány feladatát megnehezítené. Miután Angliában a legújabb időig szigorú parlamenti rendszer volt a pártok felváltásával, egymásnak költségvetését, pénzügyi helyzetét mindig kellően honorálták. Azonban bár ezt az elvet későbben más államok is törvénybe, vagy legalább államháztartásaikba iktatták, mint a francziák, azt látjuk, hogy ez a magában véve nagyon korrekt és logikus elv nem talál már alkalmazást, hogy attól eltérnek minden parlamentben, az angolban is, ahol ez a szabály többé nem érvényes és ugy kiadások, mint bevételek tekintetében javaslatokat tesznek. Mi abban a helyzetben vagyunk, hogy mikor kiadásokat hoztunk javaslatba, már több alkalommal felajánlottuk azt, hogy bizonyos jövedelmi források igénybe vétessenek. Az a javaslat, mely az adókulcsot 5 — 6%-kal emeli fel, nem szolgálhat fedezetül olyan kiadásokra, amelyek napról napra elég bőven merülnek fel. De én egy specziális czélt akarok ez alkalommal kijelölni. Mindenki tudja, mily óriási nehézségekbe ütközik ma az élelmezés, vannak olyan nehézségek, melyek nem küzdhetők le, vannak olyanok, melyek leküzdhetők, olyanok, melyek jogosultak, vagy a helyzetben rejlenek,